Jártomban-keltemben az utóbbi hetekben több helyen is hallottam arra vonatkozó utalást, hogy az egyetem mérete kisvárosnyi. És nem csak nagyságra hasonlatos egy városhoz, hanem összetettségében is: benne az emberek, a problémák és örömök sokféleségével.

Mégis, mi jut eszünkbe, ha egyetemünkre gondolunk? Nyilván az aktualitások, saját munkahelyünk, holnapi tennivalóink és közvetlen kollégáink. Aztán ha felvonultak agyunkban a személyek, jönnek sorban az épületek, amelyek nap mint nap fölénk magasodnak. Azok is mind-mind sajátos, megismételhetetlen világ. Ha ezeket nézem, az egyetem a múlt és jövő olvasztótégelye ilyen szempontból is: a belső tömb ódon, veretes világában dédapáink ízlése köszönt. Minden épületbelsőnek sajátos szaga is van. Van, ahol szinte vág és szúr, máshol sűrű pára dunsztolja a falakat, és van olyan hely, ahol egyszerűen csak a múlt illata ölel bölcs megértéssel. És lám, a szomszédságban a jövő épül. Száz méter sétával száz évet hagyunk magunk mögött, és ott nyújtózkodik már a Szentkirályi utcai újszülött. A XIX. század végétől holnap utánig minden építészeti korszak és stílus nyomot hagyott az egyetemen.

És persze nem csak épületek, hanem a bennük élő emberek is az egyetem. Az anyja hasában sétáló, születést váró magzattól kőbe vagy bronzba mintázott öröklétű óriás elődökön át a ma tudós nagyjaival körülvéve, több száz éven suhanunk át egy-egy utunkon az egyetemi épületekben. Anélkül, hogy észrevennénk az időfolyam ilyenféle arcát.

De kétkezi munkát végző emberek is az egyetem részei. Bérletpénz híján gyalog járó minimálbéres karbantartók integetnek mosolyogva, ha találkozunk az udvaron. Legutóbb munkaidejük után jöttek el kérésemre kicserélni a nyithatatlan zárat.

Milyen arca van az egyetemnek? Egy jól sikerült vizsga után boldogan mosolygós, tanévkezdéskor pihenten vidám, várakozó. Év végén naptalanságtól és fáradtságtól sápadt, szinte agyongyötört. A napi hajszában gyakorta kétkedő, van, hogy múlt- és jövősirató, röviden: olyan, mint amilyenek mi magunk is vagyunk. És olyan lesz, amilyenné tesszük.

Tolnai Kata