A Lekics család

Térkép híján marad a kérdezősködés. Nem könnyű ismeretlen helyen lévő úti célba jutni Hévízen. Helybélit lehetetlen találni. Még a boltosok is máshonnan valók. Az ötödik megszólított végre útba igazít, egy osztrák férfi angolul magyarázza, merre van a keresett utca. Lekics Lászlóhoz és családjához igyekszem.

Harmadikosforma srácok bringával a ház előtt, de focilabda is van velük. Igazi játszásra való péntek délután. Kiadó szobákat hirdetnek a szép nagy ház kerítésén. Itt mindenki idegenforgalomból él. A házigazda már vár, tudja mi járatban vagyok. Tavaly júniusban vették ki Lackó fia mellkasából azt a beültetett fémpántot, ami kiegyenesítette a kisfiú behorpadt mellkasát. Fogom a kezemben a másfél centi széles, körülbelül 25 centi hosszú szürkés, aszimmetrikus végű vaslapszerű valamit, és bizony nehezen képzelem bele a törékeny Lackó csöpp mellkasába. Pedig ott volt, két és fél éven át. De ne szaladjunk előre, csak szépen sorban! Hogy is volt, kérdezem a fiatal édesapát.

– Nem csak tölcsérmell problémánk volt a kisfiunkkal – mondja, hanem a szegycsont csavarodni is kezdett, úgyhogy egyre jobban aggódtunk. Már egészen kis korától kezdve vittük orvoshoz, de mindenütt csak azt mondták: úszni, tornázni és majd kinövi. Pedig nem nőtte ki, sőt, ahogy telt az idő, egyre nagyobb lett a mélyedés a mellkasán. És nem csak esztétikai kérdés volt, hanem légzési problémákat is okozhatott volna az idők folyamán, nem beszélve arról, hogy egyre jobban szorította is a szívtájékot, ahogy nőtt.

Az a műtét, amivel szokásosan korrigálták a tölcsérmellet, óriási beavatkozást jelentett annak idején. Átvágták hosszanti irányban a csontot, feltárták az egész mellkast, a heg természetesen egy életre megmaradt. Ki hinné, hogy a fürdőparadicsom Hévízen nincs lehetőség gyermekeknek úszni. A meleg, izotópos vizet ugyanis nekik nem ajánlják, más hely pedig nem hozzáférhető tébé támogatással. Így aztán Tapolcára jártak Lackóval rendszeresen úszni, bár egyre kevéssé hitte a család, hogy segíteni fog. Közben – 2002-őt írunk ekkor, Lackó 5 éves –, hírét vették, hogy Bécsben egy amerikai sebész, Donald Nuss professzor módszerével a mellkas átvágása nélkül, kétoldalt ejtett egy-egy csöpp vágással bejuttatnak egy fémpántot a szegycsont alá, amit 2-3 év után ugyanott eltávolítanak, miután kiegyenesedett a rakoncátlan, de még könnyen formálható csontocska. Igen ám, de sógoréknál nem érvényes a magyar tébékártya. Így aztán főtt a feje a családnak, honnan teremti elő azt a hárommillió forintot, amibe a kíméletes műtét került volna. Volna. Mert hogy nem volt meg az a pénz. Így aztán maradt az elkeseredés és az úszás. A véletlen kacskaringós útja akkor éppen Tapolcára vezetett egy ugyanilyen műtéten átesett kisfiú és édesapja személyében, akik utókezelés gyanánt jártak oda úszni. A fiúk a medencében, az apák a szárazon barátkoztak, s hamar kiderült, megérkezett a segítség a Lekics fiú számára. A műtétet, amit pénz híján nem tudtak elvégeztetni a szülők a bécsi kórház professzorával, ugyanolyan módon elvégzi dr. Kálmán Attila Budapesten, az I-es számú Gyermekgyógyászati Klinikán. Nem akartak hinni a fülüknek, hogy egy röpke perc meghozta számukra már-már reménytelenné vált vágyuk teljesülését. A véletlen nem véletlen, a sors keze szőtte a szálakat ott Tapolcán, azon a délutánon – gondolták a fellelkesült szülők. És innen már pörögnek az események. Lackó a sebészeti osztályon ébred 2002. november 5-én a műtét után. Három napig csak háton feküdhet, és mozognia sem szabad, de szót fogad, bírja a megpróbáltatásokat a szelíd kisfiú. Szülei egy percre sem hagyják magára. Felváltva őrzik fiukat. Lackó már mosolyog, mozoghat is módjával. Öt nappal a műtét után robog vele Hévízre a mentő. A beavatkozás kiválóan sikerült – állapítja meg Kálmán Attila doktor úr. A megkezdett munkát egyelőre a természetre és a múló időre bízta. Várni és várni. Lackó szépen nőtt, szegycsontja a várt módon kiegyenesedett, és a csavarodás is megszűnt. Mellében jókora vaspánttal az óvodások és kisiskolások boldog életét élte. Ahogy visszaemlékszik azokra az időkre, azt mondja csak a magas mászókától és a fogócskától volt eltiltva. Bár sejtem, de tőle akarom hallani, miért? Idézem a válaszát: „Mert, ha nagyon megütöttem volna magam, a szívemet vagy a lelkemet átszúrhatta volna a vaspánt.”

Kálmán Attila doktor úr nem csak Lackó szívéhez-lelkéhez jutott olyannyira közel a beültetett fémpánttal, hanem mindazokéhoz, akiken szép számban eddig már segített. Aranykeze van a doktor úrnak, mondja az idősebb Lekics László, és látom az arcán az őszinte hálát. De milyen jó, hogy nem valódi aranyból van az a bizonyos kéz, mert ha abból volna, nem tudna olyan ügyesen operálni, mint egy kiváló sebész biztos és gyakorlott keze.

Tolnai Kata