Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy pályafutásom (pontosabban pályagyaloglásom) végén kéretlenül tanácsokat osztogassak fiatal kutatótársaimnak, megosszam velük a tengerentúlon eltöltött évtizedekből leszűrt tapasztalatokat. Dolgozz – keményen és kitartóan, fedezd fel magadban az ötletet, maradj a műhely közelében, kerüld a divatot, mert az utánzás – írtam az előző részben. Innen folytatom tovább.

Próbáld meg függetleníteni magadat!

Elkerülhetetlen, sőt tanulságos, hogy az ember kezdetben „bedolgozik” valakinek, a mesternek. Ez az inasság. De közben nézz körül, talán van egy mellékág, egy ötlet, amely a Tiéd lehet, ha kidolgozod. Mihelyt lehet, pályázz meg valamilyen OTKA, ETT, EU, stb. pályázatot. Sikertelen pályázatokból is sokat tanul az ember, mert az írás rákényszeríti a gondolkozásra, és a részletek kidolgozása közben fedez fel magában újabb és újabb ötleteket. Fordulj a gyógyszeripari, orvos-biológiai, orvos-technológiai vállalatokhoz, mert ott van a pénz! Az iparban is találhatók tudós emberek, ott is folyik tudományos munka, szót lehet érteni velük, quid pro quo. Az egyetemeken belül meg kell teremteni (ki kell harcolni) annak lehetőségét, hogy a fiatal kutatónak is legyen egy kis folyószámlája, amelyet felhasználhat a saját kutatómunkájára. Lehet aránylag olcsón kutatni. Ha kell egy új mérőeszköz, nagy a valószínűsége annak, hogy abban a központban, ahol dolgozol, találhatsz ilyet, csak rá kell lelni és a szükséges ellenszolgáltatásokért (társzerzőség, együttműködés, készpénz) talán használhatod is.

Tűrés türelemmel

Törekedj az együttműködésre!

„Fajunk az egyetlen alkotó faj, és egyetlen alkotó eszköze az egyéni értelem és lelkület. Semmit sem alkottak ketten. Jó együttműködések nincsenek…” John Steinbeck megállapítása vonatkozhat magára az írásra, a festészetre, a zeneszerzésre, de csak részben a tudományos kutatómunkára. Maga az ötlet egy ember zsenialitásának a terméke, de kidolgozása csapatmunkát igényel.

Légy diplomatikus!

Ez alatt azt értjük, hogy légy türelmes, és ha kell, tűrjél! Jól jön itt egy kis angolszász rezerváltság. Ha segítségedet kérik vagy meghívást kapsz, ha lehet, ne mondj nemet! Tedd meg, amit tudsz, kamatozni fog! Személyes ügyekben ne nyilváníts feleslegesen véleményt, magyarán, ne pletykálkodj! Óvatosan szellemeskedj, mert „bon mots”-id valakinek sértőek lehetnek!

Szerepelj!

Hallgass meg mindenkit, menj el a szemináriumokra, a tudományos kongresszusokra! Készülj fel, olvasd el előre az összefoglalókat, gondold át, amit tudsz és amit tudni akarsz a szóban forgó témakörben, legyenek kérdéseid! Csak akkor szólj hozzá a témához, ha valóban tudni akarsz valamit vagy hasznos javaslatod van! Írjál összefoglaló közleményeket, kritikusan, konstruktívan, és leveleket a szerkesztőknek!

Idegenben idegen

Ha elmész, gyere vissza!

A külföldi tanulmányút nagyon hasznos lehet, de ne felejtsd el, hogy ott is „bedolgozol” valakinek! Ott is csak úgy lehetsz sikeres, ha függetleníted magad, ami idegenben sem sokkal könnyebb, mint itthon – a tudományos sikerekről van most szó, nem az anyagiakról.

A nyugati világba települő fiatal magyar kutató előbb-utóbb megtalálja anyagi számításait: drága autói lesznek, szép házban vagy luxuslakásban lakhat és az Azori- vagy a Karib-szigeteken nyaralhat. Magyar kifejezésmódját azonban nem veszti el, mindig idegen marad kicsit, akármennyire is becsülik a hívatásában. Szakmai tekintélye és szerepe igen, de társadalmi tekintélye és szerepe nemigen lesz. (Nem kérik fel befolyásos ismerősei, hogy támogasson egy még ismeretlen fiatal politikust, aki egyszer az ő érdekeiket képviseli majd. Nem lesznek meghitt haverok, akik megosztják vele a befektetési lehetőségeket, mielőtt azok nyilvánossá válnának. Röviden, nem avatják be.) Igazi sikere csak ott lehet az embernek, ahol felnőtt, a gyerekkori jó barátok, a volt osztálytársak, tanárok, az egykori kedvesek, a szomszéd nénik és bácsik szemében. (Annak idején New Yorkban egy fiatal török kolléga úgy döntött, hogy visszatér hazájába, pedig maradhatott volna. Elhatározását így indokolta: „amikor a szülőfalumban végigmegyek a főutcán, a házak előtti fapadokon üldögélő öregek felállnak és megsüvegelnek.”)

Késői töprengő

Végül még néhány szó. E sorok írója az iménti tanácsok felének nem volt művelője. Kutatóként túlságosan korán függetlenítette magát, saját kárán tanult, ragaszkodott az önállóságához – az együttműködések kárára. Túl kritikus volt másokkal szemben, makacsul kitartott elképzelései mellett akkor is, amikor azok zsákutcába vezettek, a váratlan eredményeket tovább kutatta, hátha fontosak – nem voltak azok. Eredeti ötletei talán akadtak, de ezeket nem tudta részleteiben kidolgozni, úgymond, „falra szögezni”. A részeredményeknek több oka volt. Egyrészt hiányoztak a metodikai megoldások ahhoz, hogy kipróbálja a hipotéziseit (például: hogyan lehet megmérni a vascularis simaizom membránjának két oldalán az áthatolásra képes nátrium gradienst, in vivo.) Másrészt nem tudta együttműködésre bírni kutatótársait.

Ha újra kezdhetné, sok mindent másképp tenne… Talán.

Simon Géza MD, PhD
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Rendelő
University of Minnesota Medical School