A Walthier család sírkövén jelenleg is látható Semmelweis Ignác és felesége márványtáblája

Talán nem mindenki tudja, hogy Semmelweis Ignác 1865-ös schmelzi eltemettetését követően négyszeri exhumálás után, halálának 100. évfordulóján, 1965-ben került csak végső nyughelyére, tabáni szülőháza kertjébe. Klinikánk kollektívája 2004. szeptember 25-én megkoszorúzta korábbi igazgató professzoraink síremlékeit (Semmelweis Egyetem újság VI. évfolyam 3. szám 16. old., 2005), ennek kapcsán Semmelweis Ignác földi maradványainak is végigkísérhettük az útját.

Semmelweis Ignác 1865. augusztus 13-án az alsó-ausztriai országos elmegyógyintézetben halt meg, majd a bécsi kórbonctani intézetben Rokitansky igazgató professzor irányításával felboncolták. Holttestét augusztus 16-án a schmelzi sírkertben temették el.

A Fiumei úti Sírkert 1891. évi nyilvántartásában az ötödik sorban találhatók Semmelweis Ignác adatai, és a sor végén a 21.1.150-151. sírhelybe történő 1894-es áthelyezés bejegyzése

Amikor a bécsi hatóságok 26 évvel később, 1891-ben a köztemető kiürítését rendelték el, sor került Semmelweis Ignác exhumálására is. Markusovszky Lajos és Hirschler Ignác, akik egyébként jelen is voltak az 1891. április 15-én végzett kihantolásnál, a maradványok hazahozatalát kezdeményezték a családnál. A kihantolt koponyát és egyéb maradványokat kisméretű kettős fémkoporsóba tették és abban szállították haza. Semmelweis Ignác maradványainak elhelyezése a Kerepesi úti temetőben a jobb oldali 109. számú Walthier családi sírboltban, korábban elhunyt három gyermekének nyughelyén, pénteki napon (április 17-én) délben, a család határozott óhaja szerint csendben zajlott le. A földi maradványokat a bécsi köztemetőből előző nap szállították haza. Az egyszerű halotti imával kísért sírba helyezésen a családon kívül az egyetem rektora, az Orvosi Kar, a Szent Rókus Kórház és a Budapesti Orvosegyesület néhány tagja volt jelen, akik a testületek nevében koszorúkat helyeztek el a koporsóra.

A mészkőből készült szarkofág a márvány emléktáblával ma is a „művész-író” parcellában látható

Semmelweis Ignác másodszori exhumálására 1894. április 21-én került sor, amikor a hatóságok önálló díszsírba temetését határozták el. Ekkor Semmelweis kis fémkoporsóját a 21.1.150-151. sz. sarokparcella díszsírhelyére temették. Az egyszerű szertartáson az egyetem részéről jelen volt Kézmárszky Tivadar és Tauffer Vilmos professzor is. A díszsírhelyen márvány emlékművet és díszes mészkő szarkofágot (Schickedanz Albert és Herczog Fülöp alkotása) is felállítottak.

Semmelweis harmadik exhumálása 1929. november 23-án folyt le, amikor nemcsak a koporsót, hanem magát a márvány síremléket és a mészkő szarkofágot is áthelyezték a 34/2-1-1. parcellába. Ennek az volt a magyarázata, hogy a sír 30 éves bérleti joga lejárt, s a neves halottakat a „művész-író” parcellába szállították át.

A Walthier családi sírboltba helyezett halottak közül a 4. és az 5. Semmelweis professzor Ignác és Mária nevű gyermeke

A negyedik exhumálást dr. Semmelweis-Lehoczky Kálmán nyugalmazott szülésztanár kérte a család nevében. Az exhumálást az Országos Orvostörténeti Könyvtár igazgatója irányította, s arra 1963. november 6-án reggel került sor. A kőszarkofág és márvány síremlék alól előemelt fémkoporsót az egyetemi Embertani Intézetbe szállították, ahol Bartucz Lajos, az intézet igazgatója végezte el az antropológiai azonosítást. A külső és belső koporsót bádogvágó ollóval felnyitották, és megtalálták a belső koporsó oldalára rögzített vörösréz névtáblát, amely a halott schmelzi sírkeresztjének a felirata volt. A táblácska korróziós foltjai és érdessége Bartucz Lajos szerint a 72 éves földben fekvést igazolták, és így ez a lelet Semmelweis Ignác földi maradványainak legfőbb hitelesítője lett. A kettős ólombádog koporsóból a koponyát az állkapoccsal és az összedobált csontokat tették vizsgálat tárgyává. A vizsgálatok szerint a csontváz antropológiai jegyei teljesen egyeztek az életrajzi adatokban, képekben, boncolási jegyzőkönyvekben található személyes adatokkal. Érdekesség, hogy a csontok között egy újszülött és egy félév körüli kisgyermek csontvázához tartozó csontok is voltak, amelyek Semmelweis Ignác két gyermekének, az 1858. október 16-án egynapos korában elhunyt Ignác és az 1860. március 15-én négy hónapos korában meghalt Mária csontmaradványainak felelhettek meg. Feltételezések szerint e csontok a Walthier sírboltból végzett nem tudományos jellegű exhumálás során juthattak Semmelweis Ignác koporsójába.

Semmelweis Ignác csontjait halálának századik évfordulóján, 1965-ben a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba, szülőháza kertjébe helyezték, valószínűleg most már végső helyükre, örök nyugalomra. Nyugodjék Semmelweis Ignác végre békében!

Dr. Papp Zoltán

A fényképeket dr. Csabay László készítette