|
Semmelweis Egyetem honlap |
Semmelweis Egyetem újság |
2005/3. szám |
Előző cikk |
Következő cikk
|
| Semmelweis Egyetem · VI. évfolyam 3. szám · 2005. március 11. |
|
 |
Egyetemünk professzora, dr. Csermely Péter kapta a Tudományos Újságírók Klubjának kitüntetését, amelyet november 11-én adtak át a Magyar Tudományos Akadémián. A díj különlegessége, hogy tulajdonosáról, a tisztelet jeléül, csillagot neveznek el. – Mit érzett, amikor értesült erről az elismerésről? – Nagyon örültem, jólesett, hogy a kollégák engem találtak érdemesnek rá. – A kollégák? – Igen. Kollégáimnak tekintem őket. Munkánk során gyakran ugyanaz a kitűzött célunk, ugyanazt próbáljuk elérni különböző eszközökkel. Én az egyetemen, vagy a fiatalabbak tudományos előrehaladásának támogatásával, ők pedig a tudományos folyóiratok hasábjain. Azt akarjuk megmutatni, hogy a tudomány közérthető és izgalmas dolog. – Gyakran működnek együtt közvetlenül is? – Számos cikket közöltem már hazai tudományos lapokban, főleg a Természet Világában. Több interjút is készítettek már velem...
– Akkor mondhatjuk azt, hogy ezt a kitüntetést elsősorban nem is a kutatási eredményeiért, hanem inkább a tudomány „hirdetéséért” kapta? – Maga a díj neve is árulkodik: „az Év Ismeretterjesztő Tudósa”, nem pedig az év tudósa. Nagyon fontosnak tartom, hogy amit az ember megértett, megtanult vagy felfedezett, azt érthetően át is tudja adni másoknak. Lényeges, hogy jól érthető legyen, én is mindig erre törekszem az ilyen jellegű közleményeimben. Valószínűleg ezt értékelték az újságíró kollégák. Rejtett hálózaterők – Ilyen szellemben írta a könyveit is? Például a stresszfehérjékről... – Igyekeztem mindig úgy fogalmazni, hogy egy érettségizett ember is megérthesse őket. Persze azért nem könnyű olvasmányok ezek... – Most is dolgozik egy könyvön. Miről szól majd? – A Vince Könyvkiadónál és a Springernél megjelenő könyv címe „A hálózatok rejtett ereje” lesz. Ha jól szétnézünk a világban, rádöbbenhetünk, hogy sok minden körülöttünk hálózatokat alkot. A sejtekben, a sejteken kívül, a biológiában, a fizikában, a kémiában, a pszichológiában, az etológiában és a társadalomtudományokban mind-mind felfedezhetők ilyen hálózatok. Mindegyik stabilitásának az alapja az, hogy mennyi gyenge kölcsönhatás van a rendszer elemei közt. A könyv átnézésére számos nagytekintélyű kollégámat kértem fel, hiszen olyan témák is vannak benne, amelyek nem tartoznak a szűk szakterületemhez. Az elmúlt hónapokban 11 új területen indítottunk el hálózatokkal kapcsolatos kutatásokat; munkatársaim egyetemünkön, a BME-n, az ELTE-n és más hazai és külföldi intézményekben dolgoznak. A www.weaklink.sote.hu címen további információk találhatók e témában. – A hálózatokon kívül milyen más területekkel foglalkozik még? – A régi témám a stresszfehérjék és a diabetes. Utóbbit úgy közelítem meg már régóta, mint a sejteket érő krónikus stresszt. Így kerül kapcsolatba a stresszfehérjékkel. A témával foglalkozó munkacsoportot Sőti Csaba adjunktus, tanítványom, barátom vezeti. Én manapság inkább összegző munkákat végzek. Diákkutatók mozgalma – Még egy oka lehet annak, hogy a tudományos újságírók önt tüntették ki: főszerepet vállalt a kisiskolásoktól az egyetemistákig lévő korosztályok tehetséggondozásában... –1995-ben indítottam el a Kutató Diákok Mozgalmát. A kezdeményezés lényege, hogy a résztvevő felnőtt kutatók, a „mentorok” önként vállalják: segítik, munkájukba bevonják a középiskolásokat. Sok fiatalt egyszerűen csak nagyon érdekel a tudomány. Másoknak, főleg a tehetséges gyerekeknek viszont sokszor a kutatás lehet az egyetlen dolog, amely igazán felkelti az érdeklődésüket. Bármilyen okból is, de ha belekóstolnak ebbe a világba, a kutatás élménye bizony megérinti őket. Ha végül nem is lesz belőlük tudós, egész életükben más szemmel nézik majd a tudományt, másként ítélik meg a vele foglalkozókat, és jobban elismerik azok munkáját. Ez jót tesz a tudománynak és ezáltal a társadalomnak is. A mozgalom tagjainak konferenciákat, táborokat, összejöveteleket szervezünk, interneten (is) tartják egymással a kapcsolatot, s persze segítenek társaiknak. És ami még fontos: ha a jövő tudósai itthon kerülnek egy lelkes kutatógárdába, itthon születnek meg az első barátságok a majdani kollégákkal, akkor talán nagyobb az esély, hogy önálló kutatóként is itthon dolgoznak majd. Főleg a középiskolások ügyeit intézem, de az általam indított programnak része az általános iskolások bevonása is. Az atyja ennek Zsolnay József pedagógus, pedagógiai kutató (az úgynevezett Zsolnay-módszer megalkotója). A gyerekeknek természetesen a koruknak megfelelő szinten kell dolgozniuk, de ők is mérnek, kiértékelnek és „publikálnak”, mint a nagyobbak. A forma lényegében ugyanaz, a tartalom „könnyebb” csak. Körülbelül 1400 a regisztrált tag, de ha az alkalmi résztvevőket és a nem regisztráltakat is hozzávesszük, akkor ez a szám mintegy 5000 lehet. Háromszáz tagunk már igen komoly eredményeket ért el és írt le, és néhányuk már középiskolásként elsőszerzős cikket közölt fontos nemzetközi szaklapban! – A kutató egyetemistákra is kiterjed a figyelme... – A kötelező tananyag oktatásán túl fontosnak tartom a TDK-mozgalmat is; egyetemünkön a TDK Tanács elnöke vagyok. De PhD kurzust is tartok „Kutatás módszertan, kutatási etika” címmel. – Ennyi munka mellett van szabadideje? Ha igen, mivel tölti? – Nagyon szeretem a komolyzenét, szeretek úszni és a családommal, a barátaimmal lenni. Ez a három dolog teremti meg nekem a kutatói integritáshoz és a hiteles segítséghez nélkülözhetetlen belső harmóniát. Kaszap Balázs
|
|
Semmelweis Egyetem honlap |
Semmelweis Egyetem újság |
2005/3. szám |
Előző cikk |
Következő cikk
|