Krasznai János a dombormű előtt

Krasznai János szobrászművész ezen mottója az Ér- és Szívsebészeti Klinikán felavatott Semmelweis dombormű leleplezésekor hangzott el. Az ünnepséget február 4-én a Városmajori Tudományos Ülés rendezvény keretében tartották. A szakmai zsűri véleménye szerint az ezüstözött dombormű „karakteres, érzékenyen mintázott, Semmelweis szellemiségét méltóan tükröző, magas szintű alkotás.”

Amikor először pillantottam meg a portrét, valami lenyűgözött benne. Sokáig figyeltem, és rájöttem, hogy a tekintete az, ami fogva tartott. Úgy sugárzik a szeméből valami, hogy az egész művet élővé és nagyon jelentőségteljesé teszi. Próbáltam kitalálni, mi az, amit mondana, ha tudna beszélni. A mester célja az volt, hogy mindenki, aki rátekint Semmelweis portréjára, legyen tudatában annak, hogy az emberiség mennyi mindent köszönhet ennek a nagy tudósnak. Azt hiszem, ezt sikerült megvalósítania.

Halhatatlanok dicsőítése

Krasznai János egész munkásságára jellemző, hogy nem csupán öncélú és kizárólagosan a gyönyörködtetést célzó műveket igyekszik alkotni, hanem az embereket akarja eredeti valójukban láttatni. A világ nagyjaitól kapott értékeket szeretné megőrizni munkáiban. Ezért is készíti a „Nagyszellemekről” kis bronzportréit.

A szobrászművész már több mint ötven éve dolgozik az Operaházban előadás-vezető zenei ügyelőként. Mellette szobrászkodik saját és mások gyönyörűségére. Így talán még érthetőbb, hogy legtöbb plakettjét nagy és hallhatatlan zeneszerzők dicsőségére készíti. Megformázta már Bach, Bartók, Beethoven, Dohnányi, Erkel, Kodály, Liszt, Verdi, Wagner, Puccini portréját – hogy csak néhányat említsek számos nagyszerű művei közül. Ezeket március 8-tól az Erkel Galériában tekinthetik meg az érdeklődők. Kiállított a „Magyar Kultúra Alapítvány” székházában, a Tiszai Galériában, a Bronz-szimpóziumain, Budapesten és több vidéki városban. Munkái megtalálhatók CD-borítón, emlékéremként, középületeken, köztereken, múzeumokban és külföldön is, s a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagjaként, a „Kortárs Alkotóművészek" őszi tárlatán.

Vajon honnét ez az óriási elhivatottság, amivel egész életében a művészetek oltárán áldozott, és miből származik ez a tehetség, amely időről időre megnyilvánul munkáiban? A művész válasza: könnyű dolga volt, hiszen családjában mindenki hódolt a művészeteknek. Édesanyja festészettel foglalkozott, végül is ő terelte a képzőművészet felé. Amikor pedig a konzervatórium zeneszerezés, karvezetés és oboa szakának elvégzése után 1953-ban, 23 évesen előadás-vezető zenei ügyelőnek szerződtette az Operaház, bátyja akkor már elsőhegedűs volt az ottani zenekarban.

Gyönyörködve gyönyörködtetni

Munkái nagy részét Csongrádon, húga tanyáján készíti, legalábbis amikor agyaggal dolgozik, mert, mint mondta: „a szobrászat nekem nem egy „fehérköpenyes” elvont művészet, az agyagból olykor mindenhová jut, és sok helyet, jó fényviszonyokat igényel, amit egy pesti lakás nem tudna nyújtani. Ahhoz, hogy létrejöhessen egy érték, hogy egy alkotás megszülethessen, bizony meg kell dolgozni! Én legalábbis így vagyok vele...”

A művészetet csak mérhetetlen lelkesedéssel, oldottan és őszintén lehet csinálni. Mindenki az életében létrehoz valamit, és ez az, amit az embereknek fel kell fedezniük magukban. Emberek vagyunk, hibázunk, de mindent ki lehet javítani. Krasznai János boldog embernek vallja magát, mert megtalálta magában annak képességét, hogy szépnek lássa a világot, és gyönyörködni tudjon benne. Műveivel igyekszik másokat is meggyönyörködtetni, és hozzásegíteni őket ahhoz az életérzéshez, amelyet ő már megtalált.

Egyetemünk névadójának ezüstözött bronz portréját – amely ezentúl a klinika Gaál József utcai bejáratát belülről díszíti – az alkotó az Astra Zeneka Kft. felkérésére készítette el.

Petkovics Margit