Semmelweis Egyetem honlap |
Semmelweis Egyetem újság |
2004/6. szám |
Előző cikk |
Következő cikk
|
Semmelweis Egyetem · V. évfolyam 6. szám · 2004. április 30. |
Negyedévesen gyakorlatot vezet |
Baksa Gábor, az ÁOK IV. éves hallgatója lett az idei Mihálkovics pályázat második helyezettje. Az évente kiírt pályázatra az idén március 3-án kellett leadni a versenymunkákat az Anatómiai Múzeumban. A fiatal medikus gyakorlott versenyzőnek számít, hiszen II. éves korában már kapott Mihálkovics-díjat, akkor a harmadik helyen végzett. Az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetben a dr. Patonay Lajos szájsebész szakorvos által vezetett laboratóriumban végez tudományos diákköri munkát. Eleinte a preparálási technikákat akarta elsajátítani, de annyira jól érezte magát a laboratóriumban, hogy az egyetemi órákon túl is szívesen tölti az idejét ott. Már 13-14 éves korában eldöntötte, hogy orvos és kutató szeretne lenni. Német-magyar kéttannyelvű gimnáziumba járt, még a biológiát is németül tanulta. Gábor húga pedig a GyOK hallgatója. A tudományos témán való gondolkodás során mindig újabb és újabb megválaszolatlan problémák merülnek fel. Jelenleg az emberi koponyán egy idegsebészeti anatómiai téma kutatásán dolgozik. A Mihálkovics pályázatra beadott pályamunka a kéz, ezen belül is a tenyéri oldal vérellátásáról szólt, az artériás íveket vizsgálta. Dolgozatának címe: Az arcus palmaris superficialis et profundus finomabb ágrendszere, különös tekintettel az ujjak palmaris verőértörzseinek eredésére. Arra volt kíváncsi, hogy az ujjak vérellátásában hány nagyobb törzs és milyen arányban, illetve milyen összeköttetéseken keresztül vesz részt. Ezeknek az ismereteknek egyébként nem csupán a kézsebész, hanem például a szív- és érsebész egyaránt hasznát veszi, hiszen a kézből – éppen annak sokrétű vérellátása miatt – ma egyre gyakrabban vesznek ki úgynevezett érgraftot. A második helyezettnek járó pénzjutalomból Baksa Gábor könyveket és műszereket (szikéket és csipeszeket) vásárolt, mint mondta, azok gyorsan elhasználódnak. Szabad idejében pedig a szakirodalmat tanulmányozza angol nyelven. Nagyon sokat tanult témavezetőitől, dr. Patonay Lajostól, dr. Tóth Miklóstól és dr. Benis Szabolcstól. A laboratóriumban és az intézetben is összevetik az elméleti információkat a gyakorlati tudással, amelyet majd klinikusként a végzett orvos jól tud hasznosítani. Baksa Gábor már maga is anatómiai gyakorlatokat vezet I. éves fogorvostan hallgatóknak, és mint mondja, az anatómiát nem öncélúan önmagáért, hanem a klinikumért tanulják, hiszen az anatómia részletes ismerete nélkül nem állítható fel alapos diagnózis. Gábor, ha elvégzi az egyetemet, idegsebész szeretne lenni, addig is a nyári gyakorlatát a mainzi Johannes Gutenberg Egyetem egyik laboratóriumában tölti majd.
I. M.
|
Lap teteje |
Semmelweis Egyetem újság |
2004/6. szám |
Előző cikk |
Következő cikk
|