Dr. Léder Rózsa A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete Egészséglélektani Részlegének munkatársa, egyetemi tanársegéd. Oktatási és kutatási témái széles szakmai spektrumot ölelnek fel. Vizsgálta a szakmai identitás kialakulásának útjait, de olyan izgalmas témákat is, mint az egyetem helye és hatása a szakmai szocializációban vagy az orvos szorongásai a gyógyító tevékenység során. – Bizonyos, hogy az orvosoknak megkülönböztetett szerepük van a társadalmi munkamegosztásban. A praxisukban tapasztalják milyen nagy nyomás nehezedik rájuk, amikor meg kell felelniük a feléjük irányuló fokozott elvárásoknak. Ahhoz, hogy helyt tudjanak állni, segítségre van szükségük. A tanulmányok során a hallgatók sok mindent megtanulhatnak és megtapasztalhatnak, de egészen más körülmények közé kerülnek munkavégzésük során. Azt gondolom, intézetünk elsődleges feladata, hogy az orvos-beteg kapcsolatban a helytállást segítse. Ehhez a társtudományokat is segítségül hívjuk. Orvosnak lenni kitüntetett szerep: megismételhetetlen értékért, az emberek egészségéért és életéért felelős. Megpróbáljuk modellezni a különböző szituációkat az orvos-beteg kapcsolatban és így sok olyan kapaszkodót tudunk nyújtani a hallgatóknak, melyeket más képzések nem biztosítanak. – Ritkábban vetődik fel az orvos problémája, jó vagy rossz közérzete hivatása ellátása során? Maximális elvárások – Természetesen az is lényeges, hogy az orvos hogyan érzi magát a betegellátás folyamán. Érdekes dolog, hogy kevesen gondolnak bele, milyen stresszhelyzeteket él át a gyógyító ember munkája során. Sokan szoronganak is. Gondoljuk meg, nem könnyű orvosnak lenni. Az egészségügy presztízsvesztése elsődlegesen őket, a szakma művelőit érinti. Ha ez így folytatódik, akkor olyan bizalmatlanság állhat elő, amely ellehetetlenítheti a gyógyítást. Sok felmérés – nem csak a sajátjaink – tanúsítják, hogy az egészségkárosító magatartásformák fokozottabban jelennek meg az egészségügyiek között, mint az átlagpopulációban. Igen nagy az igénybevétel, ezáltal nehezen lehet rekreációs lehetőséghez jutni. Az elvárások is fokozottabbak, az orvostól természetesnek veszik, hogy ügyeleti ideje minden periódusában maximális teljesítőképessége birtokában legyen. És akkor még nem szóltunk a betegek kívánalmairól. Minden eset egyedi és sajátos odafigyelést, elbírálást igényel, amit a beteg el is vár orvosától. – Milyen kérdéscsoportokat emelne ki kutatási témái közül? – Évek hosszú sora óta kitüntetett kutatási területem a gyermekkori asztma problematikája, s ezzel összefüggésben a prevenció lehetősége. Az asztma nagyon veszélyes, de az egészségügyi ellátásban jól karbantartott betegség. Korunkban egyre szélesebb körben terjed az egész világon. Munkatársaimmal és a hallgatókkal a probléma szerteágazó összetevőit, valamint a segítségnyújtás módozatait vizsgáljuk. Figyelmünket a betegség pszichoszociális hátterére összpontosítottuk. Az esetek jelentős százalékában jól alkalmazott kognitív viselkedésterápia, betegoktató, családi és közösségi programok a páciensek körében rendkívül hatékonynak bizonyultak. Apaszerep alakulása Nagy jelentőségűnek tartom a családi konfliktushelyzetek vizsgálatát, s benne az apaszerep alakulását. Felfogásunk szerint egészséges gyerekeket egészséges szülői kapcsolatban élő felnőttek tudnak nevelni. A családi nevelésben mindkét fél együttes közreműködésére van szükség. Végeztünk olyan felméréseket is, melyekből kiolvasható, hogy az apa jelenléte mennyire befolyásoló tényező az egészség szempontjából. Érdekes tünet, hogy az allergiás megbetegedések gyakrabban fordulnak elő a diplomás, magasabb beosztású apák gyermekei között. A kutatások kapcsán mindig van néhány meglepő eredmény. A családi státusz és az egészség kérdését kutatva több, továbbgondolásra érdemes kérdés vetődött fel. Az egyik ilyen jelentős dolog a ma oly divatos élettársi kapcsolatot érinti. Azt találtuk, hogy az élettársi kapcsolatban élők egészségi mutatói elég sok fenyegetettséget jeleznek. Ebben a multidimenziós vizsgálatban néztük az értékorientációt is. Mérhető, hogy a biztonság keresésének igénye az élettársi kapcsolatban élők között nagyobb számban van jelen, mint az átlagpopulációban. E körben sokkal magasabb az asztma előfordulása is. Sőt, összevetve az élve születések és a spontán vetélések arányát, itt az egy szülésre eső spontán vetélések száma kilencszerese a házasságban élőkéhez viszonyítva. Megpróbáltuk tovább vizsgálni az élettársi kapcsolatban élők családi hátterét. Kiderült, hogy igen fiatalon, átlagban 25. életévük körül vesztették el az édesapjukat, de relatív magas az anyák öngyilkosságának száma is. E tendenciák hátterét, összefüggéseit jelenleg is vizsgáljuk a rendelkezésre álló adatok tükrében. – Napi téma a gyerekszülések számának drasztikus csökkenése. Mennyiben képezi ez a kérdés a tudományos kutatás témáját? – Volt egy kísérleti munkánk a GYES-ről visszatért pedagógusnőkről. Óriási problémát jelent, miként fogadják a munkába visszatérő nőket a munka világában. Köztudott, hogy már munkát keresni sem könnyű egy fiatal nőnek. Az első kérdés mindig az, hogy van-e gyereke, s ha igen, megoldott-e a tartós felügyelete. Orvosnők stresszhelyzetben – Ha már beszéltünk az egészségügyben dolgozók fokozott igénybevételéről, akkor térjünk itt ki az orvosnők problematikájára. Van olyan medicinális munkahely, ahol nem veszik figyelembe a családos nők helyzetét. Nincs könnyítés sem az ügyeleti beosztás, sem a munkamegosztás szempontjából. Érdemes volna ezzel a témával behatóbban foglalkozni és feltenni a kérdést: milyen rizikótényezők eredményezik a szorongást, kiégést, pályaelhagyást, különös figyelemmel az orvosnők körében. Tausz Anikó

 

Lap teteje | Semmelweis Egyetem újság | 2004/6. szám | Előző cikk | Következő cikk