Műsoros megnyitót is tartott az aprónép. A csemetékre büszke nagyszülőkön és szülőkön kívül a NET dolgozói és az előadásokra, gyakorlatokra jövő vagy onnan távozó hallgatók is élvezettel nézték a produkciókat. Nem hiányoztak az egyetem vezető állású dolgozói sem. Ott láttuk Sullay Károly főigazgató-helyettest, Klötz Mátyásné főosztályvezetőt, Bécsi Józsefné, Budavári Miklós és Lür György osztályvezetőket.
A kicsinyek által előadott kedves műsor a velük foglalkozó óvodai kollektíva valamennyi tagját is dicsérte. A látottak és hallottak magas színvonalú pedagógiai tevékenységről, nagyszerű személyiségfejlesztő munkáról tanúskodnak. Ugyanakkor nincsenek könynyű helyzetben. Ők is megérzik egyetemünk rossz anyagi helyzetét. Maguk is keresik a módját annak, hogyan segíthetnének saját magukon. Ezért hozták létre két szülő - dr. Györkő Krisztina és dr. Kovács Erika - segítségével a "Csingling" Alapítványt.