Köszönet érte, hogy lehetőséget adnak arra, hogy megírhassam élményemet a Semmelweis Egyetemmel kapcsolatban, melyre már magamban régóta készülök. Minden ember életében vannak sorsdöntő fordulatok. Ilyen történt velem, amikor, mint felvidéki egyetemista a Pozsonyi Orvosi Egyetem IX. félévében, 1938-ban, értesítést kaptam otthonról (Kárpátaljáról), hogy édesapámat a bécsi döntés után megalakult Szics Autonóm Köztársaság mint református lelkészt azonnali hatállyal kiutasította Magyarországra egyedül: anyámat műtét után kényszerült otthagyni. Ezek után kikértem az absolutoriumot és hazautaztam. Kérvényt adtam be az akkori magyar hatóságoknak, hogy engedjenek át és fogadjanak be, mert nem folytathatom tanulmányaimat apám segítsége nélkül, mint egyedüli gyerek. Magyarország befogadott és én felutaztam Budapestre, a minden ismeretség és rokonság nélküli városba. Jelentkeztem az akkori Pázmány Péter Tudományegyetemre és az akkori rendeletek szerint ott rögtön fogadtak. Ingyen szállás a kollégiumban, jelképes fizetség a menzán, tandíjmentesség, minden vizsgám elismerve beiratkozhattam az egyetem Orvosi Karára a IX. félévre. Ha ez nem történt volna meg, az egyetem ilyen irányú gondoskodása nélkül, máig sem tudom felfogni, hogy mi lett volna velem. Mindezekért örökké hálás vagyok az egyetemnek, és a fiatal felnövekvő medikusoknak üzenem, ne csüggedjenek, bármilyen nehéz helyzetbe kerülnek, mert a mai Semmelweis Egyetem is mindent megad nekik. Az egyetemtől 2002. október 12-én díszoklevélben részesültem 60 éves diplomám után. Az orvosi pályán 48 évet töltöttem, és örülök, hogy a Baráti Körnek megalakulása óta tagja lehettem és vagyok most is. Dr. Sárkány Vilmos

 

Lap teteje | Semmelweis Egyetem újság | 2004/2. szám | Előző cikk | Következő cikk