Semmelweis Egyetem honlap |
Semmelweis Egyetem újság |
2004/2. szám |
Előző cikk |
Következő cikk
|
Semmelweis Egyetem · V. évfolyam 2. szám · 2004. március 5. |
Integrálódó pszichiátria Beszélgetés dr. Túry Ferenccel, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének klinikai igazgatóhelyettesével |
- A miskolci kórház pszichiátriai osztályának főorvosaként, a gyakorlatból került az egyetemi intézetbe. - Egyetemi tanulmányaimat 1975-ben fejeztem be, 1990-ig a DOTE Ideg- és Elmegyógyászati Klinikáján tevékenykedtem neurológusként és pszichiáterként, oktattam az egyetemi hallgatókat. A következő állomás Miskolc volt, 2001 szeptemberéig a megyei kórház osztályvezető főorvosa voltam. Sajnos az ottani pszichiátriai fekvőbeteg-ellátás - feltételeit tekintve - teljesen ellehetetlenedett. Ez persze nem csak Miskolcra jellemző, a kört szélesíthetjük Nyugat-Magyarországtól akár Sátoraljaújhelyig. A Magatartástudományi Intézettel korábban is szakmai kapcsoltban álltam, jól ismertem az itt folyó magas szintű tudományos munkát, így aztán éltem a lehetőséggel, hogy főfoglalkozásban bekapcsolódhassak ebbe a tevékenységbe. - Milyen volt a váltás? - Munkámhoz az a szeretetteljes fogadtatás ad hajtóerőt most is, amelyben részem volt. Feladatkörömbe tartozik az oktatás, és Kopp Mária intézetvezető a pszichoszomatikus szakrendelés vezetésével bízott meg. - Debrecenben is oktatott... - Ettől a tevékenységtől Miskolcon sem szakadtam el igazán. Posztgraduális képzésben vettem részt és továbbképzéseken, tanfolyamokon volt alkalmam a hallgatókkal találkozni. Ez a mostani azonban merőben más jellegű feladat. Egyrészt most jóval nagyobb a kortávolság. Debrecenben még a harmincas éveimben jártam, életkorban is közelebb álltam a diákjaimhoz. Mára már kétgenerációs köztünk a különbség, s ez nem elhanyagolható tényező. Időközben a külső körülmények is jelentősen megváltoztak. A mai hallgatóknak már más az életritmusuk, értékrendszerük és összehasonlíthatatlanul magasabb szintű a nyelvtudásuk. Emellett azonban, mintha motiválatlanabbak lennének elődeiknél, amint ezt a pályaelhagyók igen magas száma is mutatja. Természetesen mindez összefügg a szakma presztízsvesztésével, annak minden társadalmi, szakmai és anyagi vetületével. - Az oktatás mellett kutatómunkát is folytat. - Elsődlegesen az evészavarokkal foglalkozom. Miskolcon mintegy 400 fős beteganyagon volt alkalmam ezt a területet vizsgálni. A téma fontosságát kiemeli a megbetegedések növekvő gyakorisága. Emellett foglalkoztam járványtannal, a pszichoszomatikus bélbetegségek és a családterápia kérdéskörével. Sőt a művészetpszichológia területére is elkalandoztam. - Ön a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke január vége óta. - Ez a megbízatás - amerikai szisztéma alapján - mindig kétéves időintervallumot jelent. 2004-től két évig én vagyok az elnök, majd ezt követően további két évig még a társaság elnökségi tagja maradok. Mindez a folyamatosság fenntartását szolgálja. - Milyen tervei vannak elnöksége idejére? - Három alapvető célkitűzésem van: ezek az integráció, az etika és a minőség. Az integráció a társtudományokkal és a pszichiátrián belüli irányzatokkal való szoros együttműködést jelenti. Az etikai elvek megvalósítása alatt elsősorban az ipari és a szakmai érdekek közötti tiszta határok megvonását értem. A minőség biztosítása csakis a feltételek javításával érhető el. Törekedni kell arra is, hogy elegendő idő maradjon a betegekkel való foglalkozásra a pszichiátriában. Ebben az intézetben a kutatások a pszichológiai stressztényezők egészségkárosító hatásaira fókuszálnak. A téma felmérhetetlen társadalmi jelentőségét tekintve, véleményem szerint, a magyar egészségügy egész távlati tervezését erre kellene alapozni. Tausz Anikó |
Lap teteje |
Semmelweis Egyetem újság |
2004/2. szám |
Előző cikk |
Következő cikk
|