Október elseje a zene világnapja. A műsor – természetesen – magyar műsor. Minden együtt van egy ünnepi-nemzetközi produkcióhoz a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Kinyílik az egész világ – ez egy diadalmas C-dúr akkord! Az ötödik ajtó: „Lásd, ez az én birodalmam". Bartók a szerző, a darab, „A kékszakállú herceg vára” az első világháború idején íródott. „Messzenéző szép könyöklő…” S mi itt, háromnegyed évszázaddal később, büszkén mutatjuk országnak-világnak „Ugye, hogy szép, nagy-nagy ország?” Trianon után más az, amire büszkék vagyunk, zenei nagyhatalomként például erre az egy óránál is rövidebb egyfelvonásosra, egyetlen „exportképes” operánkra.

„Szép és nagy a te országod” – zsolozsmázza hatalmas és vad képességeit erőteljesen visszafogva az orosz (vagy ukrán) Alina Gurina. Judith szerepében Delila és Eboli drámai altja birkózik a magyar szöveggel. Egyébként ebben a darabban a nő nem igazán jár jól.

A szerep csodálatos, s ha egy Marton Éva énekli például, akkor még arról is elgondolkodhatunk, hátha RÓLA szól a mese! Most itt azonban Mikulas győz! Peter Mikulas szlovák bariton, akit most végre személyesen is megismerhetünk. (Nemzetközi kaliber, s kiváló nyelvtehetség): Olyan prozódiai fegyelemmel és kreatív szabadsággal énekli Balázs Béla sorait, hogy nemcsak Judith szája marad tátva! „Félsz-e?” – kérdezi többször is. Ezt az egyszerű töredékmondatot, kérdő-gesztust még soha ilyen igaznak, rettenetesnek és emberinek nem hallottam, még a legjobb magyar előadóktól sem! Mikulas Kékszakállúja semmitől nem fél. Szinte végig piano énekel, néha éppen csak sóhajt. Gyakran viszont a halk tartományban is olyan intenzív „sprechgesang” megszólalást alkalmaz, amitől Bartók – Balázs Béla remekműve zenekar-kíséretes melodrámának hat. Dikciója végig emelt szintű, költői, szívközeli és emberközeli.