Dr. Bakay Lajos, egyetemünk egykori sebészprofesszorának a neve évtizedekig tabu volt, kiejteni sem lehetett.

A rendszerváltozás után a volt SOTE Egyetemi Tanácsa 50/1989-90 (V.22.) határozatában – jóegynéhány hasonló sorsú társával együtt – rehabilitálta. Az említett határozatban szereplő névsorban, mely a „politikai okok miatt hátrányt szenvedett és az Egyetemi Tanács által erkölcsi rehabilitációban részesített személyek” nevét betűrendben sorolja, az ötödik Bakay Lajos neve. Ő 1942–1943-ban egyébként a Pázmány Péter Tudományegyetem rektora volt. Most – a gróf Klebelsberg Kúnó Alapítvány jóvoltából – emléktáblát avattak azon a budai házon, ahol lakott.

A bensőséges hangulatú ünnepség résztvevőit Klebelsberg Éva üdvözölte, majd dr. Bakay Margit (a néhai professzor leánya) köszöntötte a család nevében a megjelenteket. Dr. Karasszon Dénes, a Semmelweis Orvostörténeti Társaság elnöke méltatta Bakay Lajos gazdag életútját, hatalmas szakmai tudását (Ő volt a hazai agysebészet megteremtője), kórházszervezői tevékenységét, iskolateremtő munkásságát. Dr. Kós Rudolf professzor volt mesterére emlékezett. Arra, aki nemcsak nagyhírű sebész volt, hanem ízig-vérig humanista, aki élete végéig orvosi esküjéhez és az emberi tisztesség íratlan törvényeihez tartotta magát. Szólt az intézmény-igazgatóról, aki összeköttetéseit felhasználva elérte, hogy 1944-ben a katonai hatóságok a munkaszolgálatos orvosokat a légoltalmi segélyhelyekre osszák be, megmentve ezzel életüket és orvoshoz juttatva a bombázások, majd az ostrom során különböző sebesüléseket szerzett polgári lakosságot.

De nemcsak a klinikáján bújtatott üldözötteket és gondoskodott ellátásukról, hanem a klinikához közeleső Iparművészeti Múzeumban is, annak vezetőségével együttműködve.

A háború utáni igazolások időszakában nem találtak kivetnivalót magatartásában, de később koncepciós perbe fogták. Állásától megfosztották, méltatlan életkörülményekre kényszerítették. Sorsát megadóan viselte. Gyógyított, amíg tudott. Régi ellenfele a halál, kórházi munkahelyén érte utol.