Óber Andrea

Óber Andreával, a jó tanuló – jó sportoló pályázat második helyezettjével, az Egészségtudományi Kar hallgatójával beszélgettünk. Elsősorban arról érdeklődtünk, hogyan lehet e két területet a legmegfelelőbben összehangolni. Mindemellett megtudtunk számos részletet Andrea életéből, melyek valamilyen szerepet játszhattak e kitűnő eredmény elérésében.

Andrea a Marczibányi téri Általános Iskolában kezdte alsó fokú tanulmányait, és kijelenthető, hogy az iskola földrajzi elhelyezkedése megpecsételte sorsát. A „megpecsételés” természetesen leginkább a sportpályafutásra vonatkozik, és semmiféle negatív hatást nem szabad feltételeznünk, melyet esetleg a kifejezés indukálhat. Sokkal inkább kell a sport az egyén teljes életére gyakorolt jótékony hatásaira gondolnunk. Andrea esetében tehát a Statisztika Asztalitenisz Klub és az általános iskola közelsége egyfajta sportági determináltságot eredményezett, melyből kifejlődő sportpályafutás pedig az élet egyéb területein is kifejtette áldásos hatásait. Az általános iskolák és sportegyesületek ilyen fajta szimbiózisa gyakran előfordul, de itt a tényleges fizikai közelség nagyban megkönnyítette az egyesület dolgát, hiszen el tudták érni, hogy a Marczibányi téri iskola testnevelési oktatása néhány alkalommal a Statisztika termeiben folyjon. Így lehetett a legkönnyebben kivívni a gyerekek sport iránti érdeklődését. Andrea első testnevelésórája már ennek az együttműködésnek a jegyében telt, vagyis a Statisztika termében zajlott. Az elsődleges cél természetesen az asztalitenisz nebulókkal való megkedveltetése volt. A kiosztott feladat elsőre egyszerűnek tűnhet: minél tovább a levegőben tartani a kaucsukgömböt az ütő segítségével. A hatéves kislány egészen fantasztikus teljesítményt nyújtott, így bekerülhetett a kiválasztottak körébe, akiket az egyesület egyik, a gyakorlatokat figyelemmel kísérő oktatója szemelt ki.

Csapatért küzdeni

A kapcsolat tehát létrejött Andrea és az asztalitenisz között. Talán úgy is kifejezhetjük, hogy a sportág választotta őt. A kontaktus létrejötte természetesen nélkülözött mindenféle „erőszakot”, hiszen boldogan kezdett bele az egyre komolyabb edzésekbe. Így kezdett az asztalitenisz szép lassan egyre inkább előtérbe kerülni az életében. Már csak azért is érthető ez a kialakuló rajongás, hiszen rendkívüli érzés az (nem csak egy gyermek életében), mikor kiválasztottnak érezheti magát. Andrea tehát megkapta azt a kezdeti lendítést, mely azt a hírt hozta, hogy ő az átlagosnál jobb képességekkel rendelkezik. Eleinte heti három alkalommal szaladt át az út másik oldalán található terembe tanítás után, melynek jellegzetes illatát soha nem felejti el. Ekkor még csak a hetedik életévében jár. Idővel a heti három alkalom ötre duzzadt, de ez nem szegheti egy gyerek kedvét, hiszen azt csinálhatja a hét minden napján, amit a legjobban szeret: játszhat. Ebben a korban ugyanis minden edzés játéknak számít, legyen az „pötyögés” vagy a legkeményebb erőnléti felkészülés. Így maradt ez a lelkesedés az évek multával. A serdülő, az ifi korosztályban, vagyis a gimnáziumi évek alatt Andrea töretlen lelkesedéssel folytatta az edzéseket, nyerte a mérkőzéseket. A magyar asztalitenisz élvonalához tartozott, az országos ranglista 12. helyéig jutott ebben az időben. Elárulta: amellett, hogy a Statisztika, tehát egy egyesület színeiben játszott, leginkább a csapatversenyeket kedvelte, ahol társaival együtt küzdhet a győzelemért. Érdekes „mellékösvény” ez egy elsősorban egyéni sportágban. Az egyesületért, egy egész csapatért küzdeni természetesen mindig nemesebbnek hat.

Ez az elhivatottság változott meg némileg a gimnáziumi éveket követően. Az asztalitenisz kezdte elveszíteni elsődleges szerepét az életében. Természetesen az érettségire, a felvételire való készülés mellett már megérett a gondolat, hogy nem egészen bizonyos, hogy e sportág lesz életének legmeghatározóbb tényezője a jövőben is. Természetesen ugyanúgy folytak tovább az edzések heti öt alkalommal, de valahogy mégis kicsit másként. Valószínűleg az erőviszonyok, az arányok változtak meg némileg, ahogy az legtöbbször lenni szokott. A sport már nem feltétlenül az egyénen túli, másokért folytatott küzdelmet jelentette. Ahogy Andrea mondta: „egyre inkább kezdtem már csak magamért játszani.” Elmaradozott az egyén fölötti magasabb célokért küzdés motívuma, amely eladdig olyan pluszt jelentett, mellyel semmi nem vehette fel a harcot.

Töretlen szeretettel

Andreát időközben felvették az Egészségtudományi Kar gyógytornász szakára. A sportolásra, azon belül pedig az asztaliteniszezésre szerencsére a felsőoktatás keretein belül is nyílt lehetőség, hiszen iskolatársával, Csernyik Ildikóval négy éven keresztül nyerte meg az Egyetemi és Főiskolai Bajnokság csapat- és páros versenyeit. A jó tanuló – jó sportoló díj második díjazottjaként természetesen nem csupán mint az egyetemi és főiskolai bajnokságok nagyszerű versenyzőjét tűntették ki, hanem az elismerés alapját számos klubszinten elért siker szolgáltatta. Andrea 16 évet játszott a Statisztika színeiben, majd a főiskolai évek alatt klubot váltott, és a nagykanizsai csapathoz igazolt. Ennek már öt éve, és azóta is töretlen szeretettel fordul a sportág felé hetenként háromszor, két órán keresztül, illetve a mérkőzések ideje alatt. Túlzás lenne azt állítani, hogy a hobbi-szinthez bármilyen köze lenne ennek a teljesítménynek, hiszen ez jóval több annál. Be kell látnunk azonban, hogy Andrea és a sport viszonya megváltozott.

Egy ideje már más területen találja meg azt a fajta elhivatottságot, mely elsődlegesen a mások felé való fordulásból táplálkozik. Ez pedig a gyógytorna, melynek alapvető attribútuma a mások egészsége felett érzett felelősség. Tehát a „csapatjáték” szelleme újra körbelengheti életét, hiszen majdani szakmájában tökéletesen tudja kamatoztatni korábban, a sportban megszerzett tapasztalatait. (Már csak azért is, mert szakdolgozatának témája az asztalitenisz okozta „féloldalúság” kiküszöbölése.)

Átértékelési folyamat

A gyógytornász szakmát már a gimnázium ideje alatt választotta magának. Érdekes egybeesés, hogy ennek az időszaknak a vége felé, tehát az érettségihez közelítve kezdett egyre inkább „elmozdulni az első helyről” az asztalitenisz, vagyis a tulajdonképpeni (csapat)sport. Azt már nagyon nehéz lenne megállapítani ennyi év távlatából, hogy ez az átértékelési folyamat, tehát a szakma és a sport közötti erőátvitel mennyire tekinthető egyidejűnek, talán azért is, mert ezeket a folyamatokat még a mindenkori alany sem mindig képes józan ésszel tetten érni. A labda pattogásának varázslatos hangja, a csarnok illatának vonzása valószínűleg soha nem múlik el, hiszen Andrea a távolság miatt, csupán a mérkőzéseken találkozik csapatával, így felkészüléseinek színhelye még mindig a Statisztika terme, ahova 21 éve, elsős elemisként betette a lábát.

Csermely Gábor