Fröhlich Georgina

„Két dolgot szeretek a legjobban a világon: a csokoládét és mindennek megkeresni a határát – akár a legnagyobb méretben (csillagászat), akár a legkisebben (atomfizika), akár a tudomány és a művészet köztit, akár az ember teljesítőképességét!” – így jellemzi magát Fröhlich Georgina, az ELTE TTK fizika és csillagász szakán végzett sugárfizikus PhD hallgató, a Kar Kiváló Hallgatója díj és a Köztársasági Ösztöndíj birtokosa, a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Program résztvevője, minősített triatlon sportoló, és egy kamarazenekar tagja.

– Sváb felmenőim között mindkét ágon szinte csak mérnökök voltak, édesapám például híradástechnikai mérnök. Édesanyám kivételnek számít, ő pénzügyi szakember, de a nálam éppen 10 évvel idősebb nővérem műszerészként továbbvitte a hagyományt – mesél az otthoni indíttatásról a magát fekete bárányként aposztrofáló Gina. Persze azért nem távolodott el teljesen a családi szakmától, fizikus lett. Már kisgyerekkorában is a lányoknál éppen tipikusnak nem mondható atomfizikusi, csillagászi vagy orvosi pályáról ábrándozott.

A család inkább lebeszélte volna erről a fiatal lányt, de ő hajthatatlan maradt, ráadásul felvette emellé a csillagász szakot is, ami idővel még jobban is megtetszett a szárnyát bontogató, már a gimnáziumban amatőr csillagászként az eget kémlelő Ginának. Az egyetem harmadik évében a kaotikus dinamikát előadó oktató bolygópálya-számítási problémát vetett fel, ami elindította Ginát az égi mechanikai kutatások felé.

– Még abban az évben írtam OTDK dolgozatot a témáról, majd egy másikat a zene fraktál-geometriájáról, IV. évben pedig egy újabbat a Jupiter befogási dinamikájáról, amivel 3. díjat nyertem. Mindkét szakon égi mechanikai problémáról írtam a diplomamunkáimat, és szent meggyőződésem volt, hogy égi mechanikus lesz belőlem!

Elsőre nem vették fel a csillagász doktori iskolába, mert csak nemzetközi nyelvvizsgát tudott felmutatni. Ez alatt az egy év alatt viszont alkalma nyílt tájékozódni a magyar csillagászok helyzetéről, hiszen az egyetemen dolgozott égi mechanikusként.

– Azt láttam, hogy ebben a szakmában mindenki külföldön próbálkozik, és nem láttam, hogy hazatalálnának. Ettől nagyon megijedtem, egy heidelbergi ösztöndíjat is veszni hagytam, mert féltem, hogy ha egyszer elmegyek, nem lesz hová visszajönnöm.

Tudományos munka hazai kihívásokkal

Gina más irányt keresett, és rátalált a sugárfizikára. Doktoranduszként, ahogy fogalmaz, sugarazik, ami annyit tesz, hogy az Országos Onkológiai Intézetben daganatos betegeknek tervezi meg a sugárterápiás kezelését. A kutatási területe ennek egy kisebb szelete, a brachyterápia, illetve összehasonlítása egy másfajta módszerrel, az intenzitásmodulált külső sugárterápiával. Gina szívügye a „tűzdelés”: tűket szúrnak a prosztata-, emlő-, nyelv-, lágyrész-, stb. szövetekbe, és ő megtervezi, hol és mennyi ideig tartózkodjon a forrás, hogy a végén kialakuljon a lehető legjobb dóziseloszlás, ami a tumort vagy a tumorágyat besugarazza, de a védendő szerveket óvja.

– Magyarországon csak a mi intézetünkben végzünk a klinikai gyakorlatban tűzdeléseket, ezért nagyon fontosnak tartom a népszerűsítését. Minden hazai fórumon megragadom az alkalmat, hogy az ezzel kapcsolatos tapasztalatainkról beszámoljak. Eredményeimmel több külföldi konferenciára is eljutottam. Most éppen Bostonba, a „World Congress of Brachytherapy”-ra készülök.

A rövid távú célok között említi a doktori képzés sikeres befejezését, az aktívabb együttműködést a bécsi egyetem – számára már nem ismeretlen – kollegáival, illetve egy új módszer bevezetését a dózistervek ellenőrzésére és kutatásokra. Jól érzi magát az intézetben, s noha tisztában van azzal, hogy rengeteget kell még javítani, fejleszteni, de számára éppen ez az izgalmas.

Trió Hegedű Nélkül

– Már általános iskolás koromban elcsábultam egy kicsit a művészet felé, mert nagy hatással volt rám kedvenc nagyapám, akinek a hobbija a hegedű volt. Szeretett foglalkozni velük, adni-venni, javítgatni, magyar nótákat játszani rajtuk. Nagy bánata volt, hogy kiskoromban nem tudott rávenni arra, hogy órákig skálázzak a hangszeren, mert egyszerűen nem bírtam annyi ideig egy helyben maradni. Később azonban úgy döntöttem, hogy zongorázni fogok. Szűk egy év alatt autodidakta módon megtanultam az alapokat, majd felvételiztem az Állami Zeneiskolába, ahova fel is vettek. Kezdetben kettesével jártam az osztályokat, amikor viszont középiskolát kellett választani, mégsem a konzervatórium mellett döntöttem, győzött a tudomány.

Persze a zenélést nem hagyta abba, első koncertjét egy évvel a gimnázium befejezése után adta egy csellistával és egy hegedűssel. A trió sokáig közösen zenélt, aztán a hegedűs elmaradt, így „Trió Hegedű Nélkül” néven játszottak tovább. Az utóbbi időben hol másod-, hol harmadmagával, olykor pedig vonósnégyessel zenél Gina.

Azt hiszem, endorfinfüggő vagyok

– Az általános iskola alsó tagozatában a Spartacus SC-be jártam, ahol Egerszegi Krisztinával is egy medencében úszhattam – éppen abban az évben, amikor Szöulban diadalmaskodott. Az úszást később meguntam, de az iskola miatt kötelező volt valamit sportolni, így pár évig kosaraztam, de akkortájt igazi élményt már a hegyi kerékpározás adott. A gimnázium alatt szinte minden nap elmentem tekerni 1-2 órát – vall a sportágak iránti vonzódásairól Gina.

Az egyetemen megismert valakit, aki megfertőzte a futással. Egy 12 km-es verseny után úgy érezte, rossz volt megállni a végén, így kipróbálta magát félmaratonon is. Ezt a távot sem érezte megerőltetőnek, így lett belőle maratonista, ultrafutó, majd később triatlonos is.

Nem vagyok profi versenyző, még csak gyors sem, egyszerűen azért csinálom, mert jó. Nagyon ritkán azért dobogóra is kerülök, de nem a gyorsaságomért, hanem inkább a pálya, az időjárás okozta nehézségek miatt, a többséggel ellentétben ugyanis például szeretem a hőséget. Ennek köszönhetem, hogy 2003-ban 6. lettem a rövidtávú országos ranglistán, pár éve pedig EB bronzérmet szereztem Debrecenben, az amatőr duatlon bajnokság felnőtt női kategóriájában. Azt hiszem, endorfinfüggő vagyok. Kedvenc versenyem a középtáv, más néven 1/2 IronMan (vagyis 2500 m úszás + 90 km kerékpár + 21 km futás), persze álmaim között szerepel egyszer az IronMan is, de majd csak a PhD után...

Pap Melinda