Azok, akik e sorokat olvassák, jórészt nem is tudhatják, hogy ki is volt az a 73 éves nyugalmazott tanszékvezető gyermekgyógyász professzor, akit ez év augusztus 14-én kísértünk utolsó útjára a rákospalotai temetőben. Megemlékezni egy elhunyt barátról és kollégáról megtisztelő, de egyúttal nehéz feladat is.

Szülei orvosok voltak és fiuk születésekor (Tiszakarád, 1928) egy kis községben dolgoztak. Gimnáziumi tanulmányainak (Szolnok, Dés) végén 1946ban a budapesti Evangélikus Gimnáziumban érettségizett. Ugyanebben az évben iratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karára. Életében döntő esemény volt az, amikor Faragó Ferenc meghívta – akkor még a Hőgyes Endre utcában működő – Bakteriológiai Intézetbe. Ott éveken át demonstrátorként kezdett foglalkozni medikusoktatással. 1952-ben “summa cum laude” avatták doktorrá. Gyakornokként, majd tanársegédként itt kezdte pályáját. Első szakképesítését 1955-ben szerezte “Orvosi laboratóriumi vizsgálatok”-ból. 1953-ban kötött házasságot dr. Gáspár Györgyivel, aki később az OKI Oltóanyag Ellenőrző Osztályát vezette és egy életen át férjének segítő társa is volt.
Életében 1956 fontos fordulópont: akkor dönti el, hogy a felkészült mikrobiológus gyermekorvos lesz. Felveszik a László Kórház Csapó József professzor vezette igen jó hírű osztályára, ahol folyamatosan vezet medikus gyakorlatokat. Nagy munkabírású, sokat ügyel és 1960-ban “Csecsemő- és gyermekgyógyászat”ból megszerzi második szakképesítését. A kórházi ranglétrán gyorsan halad. “A védőoltottak diphteriája” című kandidátusi értekezésének megvédése (1970) után nevezik ki osztályvezető főorvossá (1971). Lankadatlan szorgalommal gyógyít, tanít, tudományos munkát végez. 1962-ben “Fertőző betegségek”-ből szerzi harmadik, 1979-ben “Trópusi betegségek”-ből negyedik szakképesítését. – A SOTE II. sz. Gyermekklinikájával szorosan együttműködve látja el azon kezelt leukaemiás gyermekek gyógykezelését, akik különböző fertőző betegségeket kapnak.

1975-ben az egészségügyi miniszter c. egyetemi docensi, 1982-ben c. egyetemi tanári titulust adományoz neki. 1979-ben “Kiváló Munkáért” kitüntetésben részesül. 1983-ban új szakasz kezdődik életében. Tanszékvezető egyetemi tanári kinevezést nyer az akkori OTE I. sz. Gyermekgyógyászati Tanszékére. A László kórházi osztály bázisán szervez tanfolyamokat gyermekgyógyász szakorvos jelöltek, és továbbképző kurzusokat gyakorló gyermekgyógyászok számára – másodállásban. 1984-ben újabb feladatot kap, a fővárosi vezető főorvos kinevezi a Heim Pál Kórház tudományos- és oktatási főigazgató helyettesévé.
Tudományos munkássága igen sokrétű, de érdeklődése középpontjában – talán mikrobiológus szemléletéből adódóan – a kórokozók és az immunrendszer válaszának vizsgálata áll. Doktori értekezése: “Az immunválasz és a fertőző betegségek lefolyásának összefüggése” (1983) is ezt tükrözi. Nagy érdeme, hogy barátjával, főorvos- és tanártársával, Budai Józseffel előbb 1974-ben, majd 1997-ben “Védőoltások” címmel olyan monográfiát írt (Medicina, Bp.), amelyet mind a mai napig nagy haszonnal forgatnak az érdeklődő szakemberek.

Lehetetlen felsorolni közéleti tevékenységeit (MOTESZ és Magyar Infektológiai Társaság főtitkára stb.) tisztségeit, hazai és nemzetközi társaságokban való tagságait, azokban vezetői megbízatásait, tanulmányútjait, emlékérmeit. Kétségtelen, hogy ezekben megnyerő személyiségén túl kiemelkedő nyelvismerete – francia, angol, német – döntő szerepet játszott. Alapító, majd tiszteletbeli főszerkesztője volt az Infektológia és Klinikai Mikrobiológia című folyóiratnak és 1994-ben történt visszavonulása után a szerkesztői munka volt éltető eleme.
Egy példa értékű életút zárult le távozásával. Milyen szépen bizonyította Nyerges Gábor, hogy szolgálhatjuk egy életen át az alma matert, a medicinát, a beteg embert úgy is, ha pályánk csak egy részét töltjük az egyetem falai között, de a szellemiségét, a vele való kapcsolatot máshol dolgozva is mindig ápoljuk és megőrizzük.

Prof. Emer. Kendrey Gábor

Rövid, súlyos betegség után július 4-én váratlanul elhunyt dr. Gyarmati István, a volt SOTE Mikrobiológiai Intézet adjunktusa.

Orvosi diplomáját Budapesten szerezte 1960-ban, s ettől kezdve 1995-ben történt nyugdíjba vonulásáig a SOTE Mikrobiológiai Intézetében dolgozott. Munkája mellett vegyészmérnöki diplomát is szerzett 1970-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen. Ezen túlmenően klinikai laboratóriumi és orvosi mikrobiológiai szakvizsgával is rendelkezett. Az intézetben bakteriológiával foglalkozott, elsősorban klinikai mikrobiológiai diagnosztikával, s 1980-tól 1995-ig a Klinikai Mikrobiológiai Laboratórium helyettes vezetője volt az Intézet igazgatójához közvetlenül beosztva. Nagyon szerény anyagi feltételek között évente 10–12 ezer mintát dolgozott fel egy-egy fiatal diplomás munkatárssal és egy vagy két asszisztenssel. A SOTE számos klinikájáról, többek között az I. és II. Belgyógyászati, I. és II. Szülészeti, Tüdőgyógyászati, Urológiai Klinikáról, és neves külső intézményekből (Mentőkórház, Tétényi úti Kórház) kapott vizsgálatra mintákat. Jó terápiás ajánlásai miatt ragaszkodtak hozzá a klinikai munkatársak, különösen az Országos Idegsebészeti Intézetben értékelték nagyra munkáját.

Kutatási tevékenysége, főleg fiatalabb éveiben a műanyagok mikrobiológiai korróziójára irányult. Elsők között ismerte fel, hogy egyes baktériumok, pl. Pseudomonasok képesek elbontani egyes műanyagokat, illetve adalékanyagaikat, s megjósolta, hogy ez a káros tulajdonságuk rendkívül sok gondot fog okozni az egészségügyben az egyre terjedő műanyageszközök és alkatrészek használatával. Jóslata bevált. A Budapesti Műszaki Egyetemen is e témakörben védte meg diplomamunkáját, s vegyészmérnöki végzettsége nagyban elősegítette ilyen irányú vizsgálatainak az ipar felé nyitását. Az akkori politikai ostobaság azonban (szovjet kőolajon alapuló műanyaggyártás) meggátolta eredményeinek széles körű publikálását. Mikroba-rezisztens műanyagok előállítására vonatkozó szabadalom részese lehetett azonban. Ezen vizsgálatai alapozták meg a nozokomiális infekciók fontosságát hangsúlyozó állásfoglalásait és jóslatait, amikor még a világirodalomban is alig esett erről szó, most pedig közlemények ezrei taglalják.

Mindhárom karon (orvos, fogorvos, gyógyszerész) oktatott, vizsgáztatott, felvételiztetett, s főleg a gyógyszerészképzésben volt elkötelezett. Több mint tíz évig az intézeti tudományos diákkör vezető tanára volt. Részt vett a posztgraduális oktatásban, s a Műszaki Egyetemmel közös biomérnök képzésben, a szakorvosi és szakgyógyszerészi gyakorlati vizsgákra való felkészítésben. Oktató munkájára is a gyakorlatiasság, az “életre nevelés” volt jellemző: rendkívül széles körű tájékozottsága a mikrobiológia mindennapi vonatkozásaiban ragadta meg hallgatóinak figyelmét, ezért igen népszerű oktató volt. Ismereteinek széles körű alkalmazását mutatja, hogy 1970-től folyamatosan dolgozott a IX. kerületi Szakrendelőben laboratóriumi orvosként.

Ez a hatalmas munkabírás rendkívüli szerénységgel, visszahúzódással párosult. Nem tülekedett fokozatokért, hangzatos titulusokért, kitüntetésekért, holott a Kiváló Dolgozó vagy Kiváló Oktató cím kijárt volna neki. Semmelweishez hasonlóan, a sors különös kegyetlensége folytán éppen azok a mikrobák győzték le, amelyek ellen betegek tízezreinek életéért harcolt sikerrel. Intézeti tanítványai más neves hazai és külföldi intézményekben, egyetemeken azonban tovább viszik szellemi örökségét.

Dr. Ongrádi József
Országos Bőr- és Nemikórtani Intézet

Tartalomjegyzék

2001/10. szám - 2001. szeptember 28.