Ingyenes lesz a fogtömés?

Egy, a kormányprogramban szereplő terv hamarosan valóra válhat, melyhez természetesen a parlament jóváhagyása is szükséges. Ennek értelmében az aktív korúak is ingyenesen vehetnék igénybe a fogmegtartó kezeléseket. Az ehhez szükséges 7 milliárd forintot a kormány a közalkalmazotti bérkiegészítésből megmaradt 10,6 milliárd forintból kívánja előteremteni.
Mint ismeretes, a kormány a tavalyi év végén befolyt adóbevételekből 25 milliárdot különített el azon közalkalmazottak bérének kiegészítésére, akik 2000-ben 12,5 százaléknál kisebb béremelésben részesültek. A pótlólagos bérjuttatásra a közalkalmazottakat foglalkoztató ágazatok közül valamennyi igényt tartott. Az egészségügyi miniszter is kérelmet nyújtott be, ám sem a tárcához tartozók, sem a szociális dolgozók nem kapták meg a várva várt bérkiegészítést. A 25 milliárdos keretből végül 10,6 milliárd forint megmaradt.

Egy közelmúltban tartott tájékoztatón elhangzott, hogy a kormány június közepi döntése szerint ezt a pénzt kapná meg az egészségbiztosítás, hogy ismét ingyenesek lehessenek a fogmegtartó kezelések. Amíg az új törvény hatályba nem lép, addig minden bizonnyal továbbra is meg kell fizetni a jelenleg is érvényben lévő részleges térítési díjakat. Amennyiben az idei őszön a parlament elfogadja a kormány által javasolt változtatásokat, akkor a kisebb keresetű aktív korúak állami ellátása is jelentősen javulhat az ingyenességi intézkedéssel. Egyes szakértői vélekedések szerint, ha a társadalom szegényebb rétege ismét ingyenesen juthatna hozzá a fogászati alapellátáshoz, akkor elképzelhető, hogy megduplázódik a fogászatok forgalma. 1995 óta, vagyis a Bokros-csomag bevezetése óta mintegy 30-40 százalékkal esett vissza a fogmegtartó kezeléseket igénybe vevők száma.

A fogkezelések ingyenessé tételével kapcsolatos törvény legkorábban ősz elején kerülhet az országgyűlés elé. Elfogadása november végére várható. Azonban újabb kérdések merülhetnek fel, nevezetesen, hogy ez az intézkedés jelent-e többletterhet majd az egyetemi fogászati klinikák amúgy is szűkre szabott költségvetése számára, vagy nem? Következő lapszámainkban még visszatérünk erre a témára.

I. M.

Nem pártolnak el a betegeink

Vélemények az újra ingyenes fogtömésről

A hírrel kapcsolatban körkérdést tettünk fel a Semmelweis Egyetem fogorvosi klinikáinak, hogy elmondhassák a véleményüket a novemberben megszavazásra váró törvénnyel kapcsolatban. Elsőként a FOK Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika igazgatója, dr. Tarján Ildikó egyetemi docens válaszolt:
– Mi a véleményük a kormány tervezett intézkedéséről, miszerint – a felnőttek számára is – ingyenessé válna a fogtömés?

– A kormány intézkedésével egyetértünk, bár a véleményünk szerint az ehhez szükséges pénzt nem a közalkalmazotti bérkiegészítésből megmaradt 10,6 milliárd forintból kellene előteremteni.

– Jelenleg mennyit költenek tömőanyagokra, mennyit térít ebből a beteg, a klinika, illetve az OEP?
– Klinikánk az elmúlt félévben 1 millió 58 ezer forintot költött tömőanyagokra. Egy töméshez csak a tömőanyag megközelítően 750 forintba kerül (munkadíj és rezsiköltség nélkül). Az OEP ebből 600 forintot térít. Vagyis minden egyes tömés a klinikának feltétlen mínuszt jelent.


Következő válaszadónk a FOK Fogpótlástani Klinikájának igazgatója, dr. Fejérdy Pál egyetemi tanár. Az első kérdésre a következőket válaszolta, miszerint a tömések – a páciens szempontjából – térítésmentessé válása mindenképpen hasznos és célszerű.

– Professzor úr! A kormány tervezett intézkedése mennyire csökkentené az ön által vezetett klinika bevételeit? Jelenleg mennyit költenek tömő- és más fogtechnikai anyagokra, mennyit térít ebből a beteg, a klinika, illetve az OEP? Ha ingyenessé válik a fogtömés, nem tartanak-e attól, hogy az a beteg, aki eddig “ingyen" adta a fogát azért, hogy az orvostanhallgatók gyakorolhassanak, ezentúl majd a lakóhelye szerinti kerületi rendelőt választja majd a fogászati kezelés helyszínéül?
– A klinikánk bevételét az intézkedés feltehetően növeli, mivel az eddig is térítésmentesen adott (tancélos) szolgáltatás pontértéke jelentősen nő. A páciens – az előbbiek értelmében – a beavatkozásért nem fizet. Az OEP a pontértéknek megfelelő finanszírozást nyújt ja. A klinikán komplex gyógyítás folyik és mindig elégséges számú páciens áll a hallgatók rendelkezésére, hiszen a fogpótlások térítésmentessé tételéről ezután sincs szó. Meg kívánom azonban jegyezni, hogy amikor a “Bokros-csomag” előtt a páciens számára minden “ingyenes” volt, akkor is másfél éves várólistával dolgozott a klinika.


A FOK Konzerváló Fogászati Klinikájának igazgatója, dr. Fazekas Árpád tanszékvezető egyetemi tanár a következőkben foglalta össze véleményét:

– Úgyis, mint minden, a lakosság fogazatának állapotáért felelősséget érző fogorvos, de mint fogászati kezelésre szoruló magyar állampolgár is, örömmel üdvözlöm a kormány tervezett intézkedését, miszerint ingyenessé válik a fogtömés. A tervezett intézkedés az általam vezetett klinikára plusz anyagi terhet nem ró, minthogy a klinikán végzett fogtömések tancélosak s mint ilyenek, térítésmentesek. A tervezet szerint a fogászati töméseket az OEP ezentúl korosztálytól függetlenül finanszírozni fogja, ami várhatóan a klinika pénzbevételének növekedését eredményezi. Sokéves tapasztalat alapján mondhatom, hogy a klinikát szívesen látogatják a betegek még annak ismeretében is, hogy a kezeléseket zömében orvostanhallgatók végzik. Ez még a kilencvenes éveket megelőzően is így volt. Ennek valószínű magyarázata, hogy az itt végzett kezelés ugyan hosszabb időt vesz igénybe, de a végeredmény minősége ezt a plusz időt feledteti. Tehát különösebben nem aggódunk, hogy betegeink elpártolnak a klinikától.

Összeállította: Ilonka Mária

 

 

Tartalomjegyzék


2001/10. szám - 2001. szeptember 28.