– Visszatekintve hogyan emlékszik rektorhelyettesi tevékenységére az azóta eltelt 10 év fényében?
– Kritikus időben töltöttem be ezt a megbízatást, a rendszerváltás periódusában. Akkoriban egyedül voltam rektorhelyettes. Fő feladatunknak éreztük, hogy megőrizve a tradicionális értékeket, megfeleljünk az új követelményeknek. Nem volt könnyű, hiszen – mint minden változáskor – magasra csaptak az indulatok. Talán úgy foglalhatnám össze, hogy a régi struktúrával kellett új célokat megvalósítani. Mai szemmel nézve az akkori ténykedésünket azt gondolom, talán bátrabbnak kellett volna lenni. Főként a privatizálási lehetőségek kihasználása terén. A II. Nőgyógyászati Klinika mögött új szárnyak épülhettek volna…
Érdekes momentuma még ennek a periódusnak, hogy milyen harcot kellett vívnunk a hallgatói önkormányzat képviselőivel, akik a maguk módján értelmezték a bővülő demokratikus kereteket. Sajátos módon a saját orvostanhallgató fiam is a HÖK álláspontját képviselte. Kemény csatákat vívtunk, míg a szerepek tisztázódtak. Akkoriban széles körű generációs váltás is zajlott. Az Egészségügyi Minisztériummal karöltve akkor hoztuk a rendeletet, amely 65 évben maximálta a tanszékvezetői poszt betölthetőségének felső határát. Most mutatkozik majd meg a visszahatás. Hamarosan igen sok professzor tölti be ezt az életkort és távozik a tanszék éléről. Ennek nyomán újabb szakmai arculatváltás prognosztizálható a közeljövőben. Négy évig voltam funkcióban, de megbízásomból adódóan egyetlen ellenséget sem szereztem, csak barátokat. Mindent összevetve arra vagyok büszke, hogy annak ellenére, hogy – olykor talán naivságból – el is mulasztottunk bizonyos lehetőségeket, sikerrel biztosítottuk az egyetem életében a békés átmenetet.

– Miként ítéli meg a klinikák és az egyetem kapcsolatát?
– Abból indulok ki, hogy hagyományos módon az egyetem képviseli az elméleti vonalat, míg a klinikák a praktikumot. E két tevékenység szorosan feltételezi egymást. Természetesen nem kívánatos, hogy az egyetem egyfajta elefántcsonttoronyba zárkózó, elvont műhely legyen, sem pedig, hogy a klinikák túlhangsúlyozzák a gyakorlat jelentőségét. Véleményem szerint hibás minden nézet, amely elválasztani kívánja az elméletet a gyakorlattól. Szeretném felhívni a figyelmet egy sajátos jelenségre: a nagy felfedezések többnyire a határterületeken történnek. Többek között utalhatok itt a klinikai genetikára, amelynek legújabb eredményei döntő hatással lehetnek a gyermekgyógyászat, a nőgyógyászat, de a sebészet területére is. Természetesen nem zárom ki a változtatás lehetőségét sem. Így elképzelhetőnek tartom egyes elemeiben a medikusképzés átalakítását az integrált egyetemen, erőteljesebb sebészeti profilt alakítva ki. A magam részéről úgy tartom, hogy az amerikai stílusú oktatás, amely úgy választja szét a tantárgyakat, hogy a hallgató nem látja az egész embert, nálunk nem járható út.
Mára két fő csapásirány mutatkozik: a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek. Kidolgoztam egy tervezetet, hogy ezeket a tárgyakat ötödévben kötelező legyen felvenni. Ezzel egyidejűleg bizonyos más tárgyakat a szabadon választottak körébe lehetne utalni. Eötvös Józseftől származik a mondás: a haladás az, amikor az ember egyik lábával előre ép, de a másik még helyben marad. Ez a hasonlat a mi hivatásunkra is alkalmazható. A nálunk folyó elméleti oktatás európai szintű, ezt a különböző országokból itt tanuló hallgatóság is igazolja. Ez a haladás kritériumai közé sorolható, mint ahogy az is, hogy a klinikumban a modern eljárások bevezetésében is elöl járunk. De ez vonatkozik az én rektorhelyettesi működésemre is, hiszen a tradíciók megtartásával sikerült előrehaladnunk.

– Megbontható-e az egyetem és a klinika hagyományos kapcsolata?
– A probléma hátterében három tényezőt kell látni: a szervezési, oktatási és pénzügyi relációt. Ha szervezeti szempontból nézem a dolgot, meg kell állapítani, hogy a specializálódó szakmák bővülése folytán egyre szélesedik a kör. Minden klinika külön egységet képvisel, saját adminisztrációval. Tehát szervezeti szempontból azt mondom, indokolt lehet a szétválás. Más a helyzet, ha oktatási oldalról közelítek a témához. Amerikában a hallgatók a kórházakba kihelyezett kisebb tanszékeken kapnak oktatást. Ez a módszer szétforgácsolja az oktatást, dezintegrációt eredményez. Oktatási szempontból határozott nemmel szavazok a szétválasztás kérdésére.
Árnyaltabb a kép, ha a pénzügyi relációkat vizsgálom. Tarthatatlannak érzem azt az álláspontot, hogy a klinikák ráfizetésesek és az egyetem tartja el őket. A belső adósság probléma kimutathatatlan és mint ilyen, értékelhetetlen. Az éves bevétel mintegy 30–35%-át az egyetem elvonja a klinikáktól egyéb funkciók finanszírozására. Ezt a nagyságrendű összeget a klinika maga is fel tudná használni. A tétel tehát valójában megfordítva igaz, a klinikák tartják el az egyetemet. Magyarországon hét szívsebészeti centrum látja el a betegeket, de egyedül nálunk végzünk transzplantációt és néhány nagyérműtétet. A betegsúlyossági szorzó is itt a legmagasabb az összes egyetemi klinikák között, hiszen mondjuk egy nyitott szívműtét indexe természetesen magasabb, mint egy vakbélműtété. Ma már a munkaidőm mintegy negyven százalékát a számítgatások rabolják el. Két malomkő között őrlődöm. Részben ügyelnem kell, hogy ne lépjük túl a kereteket, másrészt az ellátás színvonala megköveteli, hogy minél modernebb műszerek birtokába jussunk. Az egyetemhez való kötődés igen erős.
A magam részéről már IV. éves hallgató koromban bekapcsolódtam az itt folyó munkába és mindenkor egyetemi embernek éreztem magam. A klinikán dolgozók számára is rangot jelent az alma materhez való tartozás. Bizonyos, hogy egy esetleges változás nyomán szomorúság költözne a lelkekbe. Jóleső érzés külhonban találkozni egykori hallgatókkal. Például, ha Jemenben magyarul ráköszön az emberre egy színesbőrű orvos, aki nálunk végezte tanulmányait…

Tausz Anikó

Harminchárom éve oktat a karon, illetve annak jogelőd intézményeiben, bejárva az oktatói rangsor fokozatait. 1993–94-ben vendégtanár volt a pennsylvaniai (USA) Slippery Rock Egyetemen. Kutatási témái egyrészt a sportmenedzsmenthez, másrészt az oktatásfejlesztéshez kapcsolódtak illetve kapcsolódnak. Több kitüntetés tulajdonosa; így a “Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója” (1971), Kiváló Munkáért Kitüntetés (1979), a Magyar Atlétikáért Érdemérem arany fokozata (1997), A Magyar Köztársaság Arany Érdemrendje (1998), Plaque of Merit – Az Európai Atlétikáért (1999). Természetesen szép számú publikáció is jelzi eredményes munkásságát, ezek egy részét angolul írta.
A bemutatkozás után magától értetődően kíváncsiak voltunk arra is, hogy milyen szempontok szerint kezdi meg a kar új első embere vezetői tevékenységét. Dékán úr szívesen állt lapunk rendelkezésére.

Célok a TF-en

Fő célkitűzéseim az egyetemi integráció okozta nehézségek, már-már válsághelyzetet előidéző jelenségeinek kezelése oly módon, hogy a törvények adta keretek betartásával az új, integrált intézmény céljait elérjük, erősítve a nagy múltú és hírű elődegyetemek – így természetesen a TF törekvéseit, önálló arcuk, autonómiájuk megtartásával.
Törekedni kell – nem csak szavakban – a tényleges integráció megvalósítására valamennyi olyan területen, ahol értelmes, racionális eredmények várhatók a megalapozott becslések szerint. Egyúttal biztosítani kell azokat az ellenőrzési pontokat, amelyek valós mutatók segítségével igazolják (vagy elvetik) az integráció hasznát, szükségességét. Lehetőséget kell biztosítani a racionális szervezetmódosításokra. A gazdálkodási szabályzatnak alapelvként kell sugallnia a felelős kari autonómiát. Csakis így képzelhető el egy intézményen belüli egészséges versenyhelyzet, ami a pozitív egyenlegű költségvetés elérésére törekszik. Miután a kar tanév végéig becsülhető hiánya a 380 millió forintot is elérheti, az állami felügyeleti szerveinknél (OM, ISM, EüM) el kell érni, hogy költségvetésünk bevételi arányai jelentősen megváltozzanak. (Jelenleg a költségvetésünk bevételi oldalán a sajáteszközű bevétel meghaladja az 50%-ot. Véleményem szerint az állami támogatásnak kellene a nagyobb részt képeznie.) Indokolatlan, hogy alaptámogatásunkat a testnevelő tanári és a sportszakember képzés költséges volta ellenére a hallgatói normatívák legalacsonyabb kategóriájába sorolják. Az év elején érvénybe lépő sporttörvényből fakadóan törvényi garanciánk van arra, hogy az OM mellett az ISM jelentős anyagi támogatását élvezhessük, hisz a testnevelési és sportmozgalom számára képzünk nélkülözhetetlen szakembereket.

Belső tartalékok

Nem kerülhetjük meg természetesen saját belső tartalékaink, kiaknázatlan lehetőségeink, szervezetlenségből adódó hiányosságaink konzekvens felülvizsgálatát sem. Meggyőződésünk szerint jelentős belső tartalékokat mozgósíthatunk racionális átszervezéssel, az intézetek újszerű, felelősen cselekvő és gazdálkodó működtetésével, létesítményeink, szellemi tőkénk kamatoztatásával úgy, hogy elsősorban az intézmény járjon jól, de természetesen az ügyért dolgozó munkatársak is megtalálják ellenszolgáltatásukat a színvonalas munkavégzés és tudás arányában.

Fejlesztések

Meglévő létesítményeink megtartása mellett gondoskodnunk kell a szükséges fejlesztések végrehajtásáról, az épületek, laboratóriumok ütemterv szerinti rendszeres felújításáról. Emellett természetesen bővíteni szükséges az oktatási célokat szolgáló és a munka korszerűsítését célzó eszközrendszert is, ugyanis gazdaságosan, hasznosan ezek is csak akkor működtethetők, ha kulturáltak, vonzóak. A szélesebb körre kiterjeszthető szponzori tevékenység preferálása mellett forrásaink bővítését a TF Társadalmi Tanácsa és az újjáéledő, éleszthető TF Támogató Köre Alapítvány erősítheti. A testkulturális képesítési előírások rendszerének törvényi szintű gyakorlattá alakításával több, versenyés piacképes szak indítását kell szorgalmazni (sportmédia szak, eseménymenedzser, rekreációs sportmenedzser stb.)

Olimpiára készülve

Olimpia rendezési szándékainkat a legmeszszebbmenőkig támogatva azonnal el kell indítanunk a legkorszerűbb elvárásoknak megfelelő szakembertípus képzését a kandidációra, olimpiai eseménymenedzselésre, sportdiplomáciai háttérismeretekre koncentrálva. Kiválóan prosperáló nemzetközi kapcsolatainkat, idegen nyelvű képzésünket fenn kell tartani, és tovább kell fejleszteni – mind a hallgatók körének, mind a szakoknak a tekintetében –, de tudomásul kell venni, hogy alaptevékenységünk torz támogatáspolitikája miatt az itt képződött plusz bevételek egy részét a TF stratégiai céljai szerint kell felhasználni.

Tudományos tevékenység

A gazdasági jellegű létfontosságú gondokon túl hangsúlyváltást kell elérnünk oktató-nevelő, tudományfejlesztő tevékenységünk arányaiban. Elfogadva, hogy egyetem nem létezhet magas szintű tudományos eredmények, ehhez kapcsolódó doktori iskola, PhD képzés nélkül, a TF hagyományos nagy hírnevet szerző “húzó ágazatai” (testnevelő tanári szak, edzői szak), ennek is elsősorban gyakorlati sportági képzése a drasztikus értékvesztés irányába sodródik. A sportági gyakorlati tanárok anyagi, de még inkább szimbolikus erkölcsi megbecsülésben, a TFSE-ben, akár az egész intézmény tanórán kívüli testnevelésében, rekreációs tevékenységében extra fizetésben részesülhessenek, fokozatszerzésben támogatást kapjanak, világhírű edzői tevékenységükért DLA fokozatot kaphassanak stb. Párhuzamosan javítva természetesen az alapképzésben részt vevő hallgatók oktatásában, nevelésében részt vevő munkatársak elismerésével kapcsolatos kondíciókat is.

Kondor Endre

Tartalomjegyzék

2001/10. szám - 2001. szeptember 28.