Amikor esküjük után immáron befogadtuk Önöket rendünkbe mint kollégáinkat, akkor legyen első gondolatuk a köszöneté, köszöneté mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy orvossá válhassanak, szüleiknek, családjuknak, barátaiknak, támogatóiknak, évfolyamtársaiknak és végül de nem utolsósorban tanáraiknak, akik maguk mesterek és tanítványokat nevelnek. Én szívből remélem, hogy találkoztak igazi tanárokkal is, olyanokkal, akik mesterként maguk is mestereket tudnak teremteni. A jó példát kövessék, s neveljenek maguk is mestereket.

Az Európában egyedülálló módon három nyelven: magyarul, angolul és németül oktató kar fennállása alatt – az Önökével együtt – 44 800 általános orvosi diplomát adott át. A kar jelenlegi mintegy 3000 hallgatójának egyharmada, azaz minden harmadik diák vagy az angol, vagy a német nyelvű évfolyam hallgatója. Önök tanulmányaikat a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen kezdték, mely 2000. január 1-jétől Semmelweis Egyetem néven működik tovább, közelítvén a klasszikus hagyományokhoz, hiszem studium particulare-ból studium generale-vé fejlődött. E változásban állandó azonban az Általános Orvostudományi Kar mint egyetemünk legrégebbi kara, és állandó az az alapelv is, hogy az Egyetem, az Universitas nem más, mint universitas magistrorum et scholarium, azaz a tanárok és a tanítványok összessége, egyetemessége.
A Kar – néhány éve – súlyos, javarészt külső, kisebb részben belső okokra visszavezethető gazdasági nehézséggel küzd, ennek rendezésére hatalmas erőfeszítéseket teszünk. Az egészségügyi, valamint az oktatási tárca támogatását bírjuk, így szívből reméljük, hogy a kormány segítségével megtörténhet majd az állami egyetem állami segítséggel történő konszolidációja úgy, hogy megőrizhetjük karunk tradicionális, több évszázados szerkezetét, azaz a gyógyítás, kutatás és oktatás hármas egységét. Ezzel párhuzamosan sor kerül gazdasági rendszerünk ésszerű átalakítására is. Az oktatás területén a következő tanévtől kezdve bevezetjük az eurokonform kreditrendszert, ami együttjár a tanulmányi rend és a curriculum átalakításával. Hagyományosan jók a kapcsolataink számos európai és amerikai egyetemmel. A heidelbergi egyetem orvosi kara közös tanrendet dolgozott ki a Harvard Egyetemmel, melyhez csatlakozik a freiburgi egyetem kara is. A heidelbergi és freiburgi egyetem felajánlotta karunknak a csatlakozás lehetőségét, amivel élni akarunk, így esély van egy Heidelberg–Harvard–Freiburg–Semmelweis közös curriculum, közös képzés és azonos értékű diploma kialakítására. Ez azt is jelenti, hogy minden hallgató egy-két szemesztert e négyes valamely karán teljesít, közös diplománk pedig etalonja lehet egy egységes európai vagy akár világdiploma távlatának is.

Külön hangsúlyt ad ennek, hogy jelenleg zajlik karunk oktatásának az USA-beli New York államban az akkreditációja, továbbá az a történelmi gyökér, hogy a heidelbergi, freiburgi és budapesti egyetem orvosi karát egyaránt Mária Terézia alapította, így újraéleszthető az akkor érvényes “conformetur” elv, azaz a diplomák közös “megfeleltetésének” elve. Arra kérem Önöket, hogy most már mint az Alma Mater “öregdiákjai” leendő munkahelyükön és pályájukon adjanak meg minden segítséget volt iskolájuknak ezen nagyívű terv végrehajtásához.

Ne feledjék, hogy az Egyetem két legfontosabb feladata egyfelől az élethosszan történő tanulásra történő felkészítés, másfelől fontos állomás az értelmiséggé válás folyamatában is. A középkori egyetemek curriculuma mintájára Karunk küldetésnyilatozata úgy fogalmaz, hogy a curriculum nem csupán a tételes szakmai ismeretanyagot, készségek és attitűdök összességét jelenti, hanem egy teljes erkölcsi normarendszert, viselkedési mintát, morális elkötelezettséget, valamint e zsinórmérték szerinti életvitelt, továbbá előírja e meggyőződés és tanítás betartásának és hirdetésének kötelezettségét is. Legyenek tehát az örök emberi ethoszi hívő, betartó és hirdető értelmiség tagjai, akik hűek a kalokagathia, azaz a szép, a jó és az igaz antik eszményeihez. Legyenek felvértezve a belső meggyőződésen alapuló morális tisztasággal és szilárdsággal, mely sarkköve az áldozatos, szolgálatot teljesítő irgalmas orvosi ténykedésnek. Legyenek tehát nemzetük felelős tagjai és szolgálói hazájuknak. Ne feledjék Paracelsus tanítását: az igazi gyógyítás – a tudás, készség és attitüd mellett – negyedik legfontosabb pillére az orvos jelleme!

Nézzenek szembe eljövendő életpályájuk emberi és szakmai kihívásaival: a ma hatmilliárdnyi világnépesség a század közepére vélhetően eléri majd a 9 milliárdot, ezen belül ugyanakkor a ma fejlettnek mondott európai és észak-amerikai kontinensen csökken a lakosságszám; az emberisége elöregedik, összességében szegényedik, tetemesen megnő a 65, 80 és 100 év felettiek aránya olymódon, hogy az idősödő népesség életének nagy hányadát fogja fogyatékosságban, életminőségében megromolva eltölteni. Egészében más lesz mind a halálozási, mind a megbetegedési gyakoriság, szembe kell nézniük a keringési betegségek, a rosszindulatú daganatos betegségek, az új fertőző betegségek, az erőszakos baleseti halálnemek és a hangulati élet kóros állapotainak nagymértékű növekedésével. Kínozni fogja Önöket a morális felelősség súlya, gondot fog okozni a szegények és a gazdagok gyógyeljáráshoz történő hozzáférésének fájdalmas különbsége, a genetika és a molekuláris biológiai technikák új erkölcsi kihívásai; a nem konvencionális tevékenységek és a tradicionális orvoslás nem mindig szerencsés versenye, valamint az egyre dráguló egészségügy pénzügyi ellátásának elégtelensége is.

Nézzenek szembe hivatásuk jelen helyzetével is. Megdöbbentő, hogy Hőgyes Endre 1897-ben leírt gondolatai mennyire időszerűek ma is: Aki figyelemmel kíséri az orvosi rend mai szociális viszonyait, lehetetlen észre nem venni azt, hogy ez az életpálya sajátszerű válságos korszakba jutott. Úgy tűnik fel, hogy míg az orvosi tudomány rohamos fejlődése e pálya követőinek napról napra több terhe és az orvoslás művészetének elsajátíthatására hovatovább nagyobb-nagyobb tudásbeli és anyagi nehézséget hárít vállaira: a gyakorlati élet cserében e fokozott testi és szellemi munkáért mindinkább csekélyebb-csekélyebb recompensatiot ad úgy a rend összességének megbecsülésében, mint végzett szakmája anyagi renumerálásában. Mindazonáltal és mindezek ellenére ne habozzanak a legnagyobb célt kitűzni maguk elé, Kazinczy Ferenc ide is illő szavaival élve, hiszen az önfeláldozást is ki kell érdemelni.

“Jót és jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted,
Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot.”

Tehát ne csüggedjenek, ha választott szakmai pályájukon újabb és újabb akadályok tornyosulnak, csak példaként a biztosítási rendszerekben a szolidaritási elv és a profitszerzés versengése, küzdelem a praxisjogért, az orvosok elleni perek sokaságának fenyegetése, a pálya elszemélytelenedése, elgépiesedése, a hivatás lukratív voltának halványodása és sorolhatnám…, inkább lebegjen szemük előtt a világ, a nemzet, a haza polgárainak áldozatos szolgálata, véssék tehát jól emlékezetükbe Eötvös József (A kartauzi) szavait, melyet tanáraik generációja útravalónak tud adni: “…a napnak jőni kell, melyben nemünk hivatását betölté, melyben a jó győzni fog a világon: a mi hivatásunk elhinteni magvát, homlokunk izzadságával termékenyíteni földjét, szívünk forró vágyaival érlelni csemetéit; végzetünk: küzködni, kívánni, reményleni; s habár az igért földet nem érhettük el, legalább messzünnen láttuk áldott határait, legalább szemünket legeltettük szép táján, s haldokló Mózesként éreztük, hogy azon Josuát, ki ott egykor győzni fog, mi vezettük a csatamezőre, mi ruháztuk fel fegyvereivel. Oh, s ki tudja, nem állunk-e már közel e boldog órához? Nehéz a kor, melyben élünk, forró egünkön terhes fellegek tornyosulnak, s az ember lankadtan, remegve a közelgő vésztől, halad örömtelen ösvényein; de ha a nap legforróbb, s a vetés föld felé hajolva már alig bírhatja kalászait, nem közelg-e éppen akkor az aratás? Reméljetek ifjak!”

Tegyenek meg mindent e remény beteljesülése érdekében, higyjék el, hogy valóra válhat szuverén orvosi működésük során Paracelsus jelmondata: Alterius non sit, qui suus potest, azaz Ne legyen annak más ura, aki a maga ura lehet, hiszen talán ez lehet záloga minden személyes tervük és majdnem minden közös célunk valóra váltásának. Azok, akik Önök közül a gyógyítás mellett az oktatás és kutatás szolgálatában álló, ma a sarutlan karmelitákhoz hasonló sorsú egyetemi tanító rendbe kívánnak belépni, nekik személyesen és nekünk pedig, egyetemi elöljáróknak intézményesen, meg kell találnunk a tanítás és kutatás kiteljesítéséhez szükséges anyagi és szellemi függetlenséget, hogy a könyörtelen piaci körülmények nem lehetetlenítsékel sem az arra méltó tanárok, sem a kar – talán méltán világhírű – teljesítményének megőrzését és további gyarapítását.

Pápai Páriz Ferenc foglalja össze az orvosi “művészethez” szükséges tulajdonságokat, az a Pápai Páriz Ferenc, aki Önökhez hasonlóan az avatást követően, a baseli egyetem falait elhagyva még abban az esztendőben visszatér szűkebb pátriájába, hogy a megtanultakat nemzete és hazája felvirágoztatására fordítsa: “Amely dolgok a tudomány szent közösségének ékesítésében általános tetszésnek örvendenek, míg jelen vannak, ma hiányukkal mindannyiunkat szorongással, gyötrelemmel töltenek el, lesújtanak és határtalanul emésztenek. Ilyen erények az egészséges Tudomány, a tökéletes Lelkiismeretesség, a hűséges Szorgalom és a hiánytalan Jóakarat... A lelkiismeretesség csalárdság nélkül, a szorgalom tétlenség nélkül, a jóakarat késedelem nélkül” járul hozzá a tudomány kincseinek alkalmazásához. Kívánom, hogy ezen erények birtokában életpályájuk során minden nemes tervük teljesüljön, kívánom, hogy kiegyensúlyozottan és hasznosan töltsék be hivatásukat!
Önöket, kedves kolléganők és kolléga urak, Jékely Zoltán örökszép soraival őrizzük meg emlékezetünkben:

“Szent csillagok! Sok, fénylő, tiszta homlok;
sugarazzák az Emberért a gondot,
s imájukat, hogy jobb világ legyen.”

Menjenek békével, Isten áldja Önöket!

Dr. Szollár Lajos
a Kórélettan tanára

Az ősi diákdal, a Gaudeamus dallamára vonult be az egyetem és a kar vezetése a zsúfolásig megtelt aulába, hogy a Himnusz közös eléneklése után megnyissa a 2001/2002-es tanévet. Az ünnepi beszédet dr. Nyerges Mihály egyetemi docens, kari dékán mondta. Köszöntötte a megjelenteket, vázolta a kar jelenlegi helyzetét, majd ismertette a kar előtt álló feladatokat. Kérte megoldásukhoz tanártársai segítségét. Ezután a hallgatókhoz, különösképpen az elsőévesekhez fordult. Hangsúlyozta: “Önök jó kezekben vannak, az ország egyik legjobb egyetemi tantestülete tanítja, műveli, neveli Önöket. Egy nagy hagyományú iskolájában tanulnak, ott, ahol a sport világhatalmának tartott Magyarország legjobb sport- és testnevelési szakemberi készültek fel hivatásukra.”

A tanév hivatalos megnyitója után dr. Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter emelkedett szólásra. Emlékeztetett arra, hogy ez a tanév immáron a 76. e patinás falak között. A ma hallgatója lélekben hetvenhat év oktatóival és hallgatóival találkozhat. Emlékeztetett Klebelsberg Kunóra, az egykori miniszterre, aki az ország szempontjából igen nehéz időkben teremtett európai színvonalú oktatást, képzést Magyarországon.
Dr. Sótonyi Péter, az egyetem rektora annak a véleményének adott hangot, hogy bár az integráció sok gonddal jár, mégis eredményes lesz, mert a jövő a mi universitásunké. Oktatási profilunk – a prevenció-kuráció-rehabilitáció – megfelel a társadalom érdekeinek, szükség van rá.
Dr. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke kedves szavakkal üdvözölte a megjelenteket, majd Benedek Péter, a HÖK elnöke szólt az elsőévesekhez. Ezt követően dr. Sótonyi Péter rektor és dr. Nyerges Mihály dékán kézfogással fogadta egyetemi hallgatókká a gólyákat. (Szép színfoltot jelentettek a fehér blúzba és világoskék sálgallérba öltözött lányok és a sötétruhás, TF nyakkendőt viselő fiúk.)
Az ünnepség a Szózat hangjaival ért véget.

Fotó, szöveg: -oren

Tartalomjegyzék

2001/10. szám - 2001. szeptember 28.