Kéri György

Ritkán fordul elő, hogy magyar kutató saját forrásból finanszírozva gyógyszerfejlesztését itthon eljusson kísérletével a kettes klinikai fázisig. Prof. dr. Kéri Györgynek ez sikerült. Az Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézetben lévő MTA Pathobiokémiai Kutatócsoport helyettes vezetője elsők között alapított hazánkban biotech céget, s bár többször hívta munka az USA-ba, mindenképpen itthon akar élni és dolgozni. A kutatóprofesszor kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenységéért Jedlik Ányos Innovációs Díjban részesült. Először az említett fejlesztéséről kérdeztük.

– A TT-232 elsősorban hibás jeltovábbítási mechanizmusokat használó melanoma-, emlő- és a prosztatatumorok ellen használható. Ez a peptidhormon származékként kifejlesztett gyógyszerhatóanyag-molekula először legátolja a tumorsejtek jeltovábbítását, a hamis kommunikációt, a sejtosztódás megakadályozása után pedig programozott sejthalált idéz elő. A hatásmechanizmus felderítését számos rangos szaklapban, például a Cancer Researchben publikáltuk. A gyógyszerfejlesztésben a kettes klinikai fázisig jutottunk el az Országos Onkológiai Intézettel együttműködve, majd a találmányt tavaly nyáron megvette egy kanadai cég, és reményeink szerint talán 3-4 év múlva lesz belőle gyógyszer. A peptidtéma már a 90-es évek elején egyetemi projektem volt az akadémiai kutatócsoportban, de akkoriban sem az egyetemnek, sem az Akadémiának nem volt pénze a szabadalmaztatásra és a fejlesztésre, így aztán lemondtak róla. Ez után tulajdonképpen kényszerből, hogy a szabadalmam ne vesszen el, hoztam létre az anyag hasznosításához a Biosignal nevű biotech céget. Ehhez először baráti segítséggel jutottam pénzhez, valamennyivel beszállt az a svájci gyógyszergyár is, amely a szóban forgó találmányért nekem ítélte az általa alapított európai díjat.

– Ki segített a szerződéseket elkészíteni, egyáltalán eligazodni ebben a magyar kutatónak akkor talán még idegen világban? Tudósként meg lehet-e egyáltalán tanulni az ezzel járó összes tennivalót?

– Abszolút kellenek segítők, én nem értek se a szabadalmi, se az üzleti részhez, noha kicsit már beletanultam, de mindig voltak mellettem ilyen témához értő szakemberek. Egy szabadalmi irodával dolgoztunk együtt, dr. Palágyi Tivadar nemzetközi hírű szakértő segített, és ügyvédi irodát is megbíztunk a szerződések intézésével. A Biosignálnál a kutatást én vezettem, de a technikai fejlesztést már egy nagyon kiváló szakember, dr. Szűcs Tamás – aki korábban a Chinoin Gyógyszergyár egyik fejlesztési igazgatója volt – vette át, ő irányítja a gyógyszerfejlesztést végző Biostatin céget, mert ez már nem az én világom.

Peták István, Kéri György, Schwab Richárd, Szabó Edit, Pintér Ferenc, Kánya Melinda

Kapcsolatokra építve

– Honnan lett pénz a találmány hasznosításához, a cég eltartásához?

– Laborokat béreltünk, és elkezdtünk szellemi bérmunkában dolgozni a Max Planck Intézetnek, a Genentechnek, illetve a Sugennek.

– Hogyan alakult ki ez a kapcsolat?

– Szerencsém volt, hogy még posztdoktorként San Franciscóban dolgoztam, ahonnan a géntechnológia igazából elindult. Ott alakult ki immár több mint negyedszázados barátságom és szakmai együttműködésem a világ egyik első számú géntechnológusával, Axel Ullrich professzorral, aki a Genentech egyik alapító kutatója volt, ahova aztán az akkori egyetemi professzorom is átment proteinkémiai igazgatónak. Engem szintén hívtak, de én nem akartam kint maradni. Később Axel Ullrich hazament Németországba és ő lett a Max Planck Molekuláris Biológiai Intézetének igazgatója. Főleg kinázok azonosításával foglalkoztak, ehhez fejlesztettünk mi, a Biosignal égisze alatt gátlókat. Tehát, ahogy mondani szokták, jókor voltam, jó helyen, nyilván az emberi kapcsolatok is számítanak, persze nagyon sokat dolgoztam, megbíztak bennem, ebből aztán kiépült ez a közös munka. Aztán kaptunk egy amerikai grantet, és én ennek keretében jártam ki minden évben az USA-ba néhány hónapra. Időközben a Genentechből „kinőtt” a szintén világhírűvé vált Sugen, amit Axel Ullrich alapított, ettől kezdve nekik dolgoztam, de változatlanul az volt a mániám, hogy nem akarok ott élni, ezért itthonról jártam ki az USA-ba hét éven át. A Biosignal által előállított egyik Sugenes molekulánk a klinika III.-ig jutott, és a Pfizer által most kihozott Sutinib első szabadalmában is benne vagyunk. A Pfizer egyébként 1999-ben megvásárolta a Sugen céget, akkor Ullrich professzorék létrehozták az ugyancsak Max Planck spin-off Axxima Pharmasuticalst Münchenben. De én oda sem akartam kiköltözni, így létesítették nekünk Budapesten a Vichem Chemie Research Ltd.-et azzal a feltétellel, hogy kizárólag nekik dolgozunk, mint kutatócég. Ebbe a vállalkozásba vittük be a független Biosignálban korábban lévő technológiánkat úgy, hogy a tulajdonjog a miénk maradt. 2005-ben az Axximát megvette a német GPC Biotech, egy ideig még nekik dolgoztunk. Közben management buy-outot készítettünk, és így a Vichem, bár továbbra is német-magyar cég, de már magánemberek tulajdonában van.

Sajátos technológia

– Ezzel szabadabban válogathatnak a témák és a megbízások között. Említene közülük néhányat?

– Hat európai programban veszünk részt, az egyiket – mely francia, német és svájci közreműködéssel zajlik – én koordinálom. Ez tbc-ellenes munka, miként a Pasteur Intézettel közösen végzett másik fejlesztésünk is, melynek hatóanyag-molekuláit korai preklinikai fázisban három és fél évvel ezelőtt már felajánlottuk egy nagy gyógyszergyárnak, de az akkor nem látott benne üzletet. Holott minden harmadik embernek a világon van látens tuberkulózisa. A tbc baktérium akár 20 éven át lappanghat az immunsejtben, és ha az immunrendszer legyengül, akkor mozgósítva saját populációját aktivizálódik. Kibocsát egy enzimet, kinázt – ezzel foglalkozunk mi –, ami átprogramozza a makrofág lizoszomális enzimjeit mozgósító jeltovábbítási utat, ezáltal az nem pusztítja el a betolakodókat. Az említett kináz gátlásával viszont helyreállítható a helyes jeltovábbítás, így megindulhat a támadás a baktériumok ellen. Ebben a hatóanyagban az a poén, hogy nem csak a makrofágban ülő látens tbc bacilusok pusztíthatók el általa, hanem az ismert antituberkulomatikumokra rezisztensek is. Szépséghibája viszont, hogy hatástalan a más szövetekben megbúvó tuberkulózis baktériumok ellen. Ennek megoldásáért a Pasteur Intézettel közösen ezt a kinázgátlót megpróbáljuk kombinálni egy másik, szintén általunk fejlesztett kinázellenes hatóanyaggal. Ugyanakkor azt is el szeretnénk érni, hogy a kinázgátlókkal szemben minél később alakuljon ki rezisztencia. Együtt dolgozunk még az egyik legrangosabb víruskutató intézettel, a leuveni Rega Intézettel is – ott fejlesztették ki az AIDS ellenes hatóanyagot –, a mi technológiánkkal ugyanis nagyon hatékonyan tudunk bizonyos jeltovábbító enzimek ellen hatóanyagot tervezni. Ez a szintén a 90-es évek elejéről származó koncepció a hagyományos gyakorlattól eltérő elveken alapult.

– Mi ennek a lényege?

– Az akkoriban divatos, voluntarista felfogással – óriási molekulakönyvtárakat teszteltek a nagy gyógyszergyárak – mi racionálisan tervezett fókuszált molekulakönyvtárakat készítettünk. Ahogy Descartes mondta: gondolkodni csak arról lehet, amit tudunk. Szóval, a szakirodalomban leközölt jó molekulákat előállítottuk, és ezeket vetettük össze az adott célmolekulával, enzimmel, s mindig találtunk köztük hatásosat, ezt kezdtük aztán, számítógépes modellezéssel és racionális tervezéssel optimalizálni. A bizonyításhoz az általunk kidolgozott kémiai validációs technikát használtuk, kinátor technológiánkkal pedig eddig nem ismert kölcsönhatások is kimutathatók, például már alkalmazott klinikai gyógyszerek és célmolekulák között. Ezért tudtunk sokat publikálni rangos szaklapokban. Erre figyeltek fel gyógyszergyárak, azóta sorra rendelik tőlünk klinikai kipróbálás alatt lévő gyógyszer-hatóanyagok kémiai modifikálását, illetve úgynevezett off-targetek (mellékhatásért felelős célmolekulák) beazonosítását.

– Ha felfedez valamit, akkor előbb szabadalmaztatja azt, és csak utána publikálja?

– Egy biotech cégnél ez így evidens. Nem minden szabadalomból lesz gyógyszer, de bizonyos molekulacsaládokat vagy hatásmechanizmusokat szabadalmaztatni kell, mert később esetleg még hasznosíthatók. A 61 bejelentett szabadalmamból némelyik nem lett később fönntartva, 40 külföldön, több európai országban van levédve, és számos szabadalmunkat, illetve a közös fejlesztéseket az amerikai és a német cég vagy a Max Planck jelentette be.

– Nem volt hátránya abból, hogy mindenáron itthon akart dolgozni?

– Anyagilag biztosan volt.

– És szakmailag?

– Nyilván nem tudtam mindent itthon megvalósítani, de egyáltalán nem biztos, hogy ez hátrány. Éppen ezért kerestünk a nagy gyógyszergyárak gyakorlatától eltérő, a magyar viszonyokhoz alkalmazkodó, sokkal olcsóbb innovatív megoldásokat, és lekopogom, ez eddig működik.

Kapcsolódási pontok

– Milyen módon kapcsolódik össze egyetemi munkája cégének tevékenységével?

– Amellett, hogy Mandl József professzorral közösen vezetem az akadémiai kutatócsoportot, egy jeltovábbítási terápiás labort is irányítok az egyetemen. Itt tovább foglalkozunk a TT-232-vel, valamint különböző peptidekkel, például EU-s pályázati támogatással Szolcsányi János professzorral közösen kifejlesztett neurogén gyulladásgátlással. Ennek hátterében is kinázok vannak, ezen a ponton kapcsolódik a téma a cégemmel. Az egyetemek és az ipari partnerek együttműködését szorgalmazó európai elvnek megfelelően hat évvel ezelőtt, elsők között az országban, hoztunk létre munkatársaimmal, dr. Mészáros Györggyel, dr. Őrfi Lászlóval, dr. Peták Istvánnal és dr. Schwab Richárddal a kooperációs kutatóközpontot a Semmelweis Egyetemen, amihez csatlakozott a Richter Gedeon Zrt. és az ELTE is. A kilenc évre szóló pályázati programban a PhD hallgatók gyakorlatközpontú, gyógyszerkutatásra orientált munkát végezhetnek interaktív témavezetéssel.

– Milyenek látja – a Magyar Biotechnológiai Szövetség gyógyszerkutatási szakbizottságának vezetőjeként – a hazai biotech szektort?

– Szerintem a volt keleti blokk országai közül messze a legjobb. A hazai biotech kutatás nagyon megerősödött, jó pár cég igen eredményes a gyógyszerkutatás területén, egyesek közvetlen kutatással, technológiák kifejlesztésével, vakcinagyártással (például az AIDS-ellen) foglalkoznak, mások diagnosztikai módszereket, chipeket, hatóanyagokat, illetve közti anyagokat fejlesztenek, és némelyek alkalmazott biotechnológiai kutatásokat végeznek. Azt hiszem, szépen fejlődik ez a terület.

Tolnai Kata – Tóth Andrea