Ez írás címe is ugyanabból a Juhász Gyula versből, a Húsvétra címűből való, amiből a címlapon is olvashatnak egy sort. Mire kézbe fogják ezt a lapszámot, talán már végleg kiheverte a telet az esztendő. Szélfútta fázós reggelek már csak azért jutnak eszünkbe, hogy még jobban tudjunk örülni a csiklandó napsütésnek. Virágba díszülve dicsőül a természet. Milyen könnyű szeretni az életet, amikor hangtalanul gurul a szekér, simán mennek a dolgok, és úgy érzi az ember, minden a helyén, nem is lehet másképp. De bizony lehet: remények, vágyak ollót nyitnak a valósággal, ami átszabja pillanatok alatt a fonalat. Ilyenkor aztán nehéz örülni. Főleg az egészségügyben. Bárhova nézünk, bárkit is kérdünk: kétely, panasz, elégedetlenség. A beteg több gyógyítást és figyelmet, a gyógyító több pénzt és elismerést akar. Pedig kétélű fegyver a panasz. Ha valaki kendőzetlenül felfedi, ami rosszat lát maga körül, az saját fejére engedi vetülni a rossz fényt.

Juhász Gyula, komor költőnk szavai is példával szolgálnak nekem arra, hogy a gondterhes mából hogyan nézzek örök dolgok felé.

(Tolnai Kata)

Juhász Gyula: Húsvétra

Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szivemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmuláson.

Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!

Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

Juhász Gyula