Szathmári Miklós

Amikor három évvel ezelőtt egyetemünk átvette az akkori HIETE-től az orvostovábbképzés megszervezését, alaposan megváltozott az addig megszokott gyakorlat. Az eltelt időszak tapasztalatairól a Továbbképzési Központ szakmai grémiumának elnökét, dr. Szathmári Miklós egyetemi docenst kérdeztük.

– Az orvostovábbképzésben 2000-ben kezdődött az első olyan ötéves periódus, amikor a szakorvosoknak már pontgyűjtéssel kellett igazolniuk szakmai ismereteik megújítását – magyarázza dr. Szathmári Miklós. – A képzési időszak 2005 márciusi lezárulásakor az egyetemen továbbképzésre regisztrált körülbelül 15 ezer orvosnak csupán mintegy 5%-a nem gyűjtötte össze az előírt 250 pontot, többségük hamar pótolta azt, egy-kétszázuknál kellett csak időlegesen felfüggeszteni a szakképesítésük önálló gyakorlásának jogát. S hozzávetőlegesen kétezren menet közben léptek be a rendszerbe, mivel 2000 után végeztek tanulmányaikkal, ezért nekik értelemszerűen később kell teljesíteniük a továbbképzési feltételeket. Nagyjából így jellemezhető tehát az említett első öt év. Ezt követően, 2005 nyarán vettem át a Kari Tanács megbízás alapján a szakmai teendők ellátását, s a legtöbb továbbképzésre kötelezett kolléga számára akkortól, az 52/2003. (VIII.22.) rendeletmódosítás alapvetően megváltoztatta a továbbképzés struktúráját is.

Rangsorolt rendben

– Összefoglalná a 2005 második félévétől érvényes új eljárás lényegét?

– A rendelet specifikálta a szakirányt, a továbbképző aktivitásokat rangsorolta oly módon, hogy elsődlegesen előírta – az adott szakmának megfelelő ismereteket összegző és a szakképesítés gyakorlásához elengedhetetlen – kötelező szinten tartó tanfolyam ötévenkénti elvégzését. Ennek tematikáját az érintett szakmai kollégiumok határozzák meg, és bizonyos időközönként – a tudomány fő „csapásirányainak” megfelelően – megújítják. A képzésen való részvételért járó 25 pont a sikeres vizsgával megduplázódik. A következő kategória a kötelezően választható tanfolyamok csoportja, ezek látogatásából 25 pont összegyűjtése szükséges az 5 éves továbbképzési periódus alatt. A további 75 ponthoz pedig szabadon választható kurzusokkal, egyéni, illetve munkahelyi továbbképzéssel, tudományos rendezvényekre járással lehet hozzájutni. Így jön ki az összesen 150 elméleti pont. A fennmaradó 100 gyakorlati pont (évente 20) pedig a munkavégzéssel teljesítendő. Ha ebből csak hatvan (3 év igazolt munkaviszony) gyűlik össze – ennyi legalább szükséges –, akkor logikusan nem 150, hanem 190 elméleti pontot kell szerezni.

– Elfogadják, ha valaki nem a szokásos munkarendben, hanem például csak hétvégeken vagy kéthetente dolgozik?

– Mindenféle tartós munkaviszonyt, folyamatos munkavégzést elfogadunk. Nem célunk a kollégák életének megnehezítése.

– A külföldi munkaviszonyt is elismerik?

– Amennyiben a munkáltató igazolja, igen. S mivel a CME (Continuing Medical Education) a világon mindenütt kötelezően működik, így a külföldön elvégzett továbbképzéseket is elismerjük. De nem automatikusan vesszük át az ott adott pontszámokat, mert országonként eltérő a pontozás rendszere, és meg kell nézni az elvégzett tanfolyam tematikáját is.

– Ezzel foglalkozik Ön.

– Így van, megpróbálom a külföldi és a hazai pontszámokat valamiképpen egymással megfeleltetni. Egy dolgot azonban nem kerülhet meg a külföldön dolgozó orvos, azt, hogy a kötelező szinten tartó tanfolyamot itthon kell elvégeznie. Hiszen tudvalévő, hogy a betegellátásban vannak országspecifitások, hazai sajátosságok, s noha az alapelvek nemzetköziek, a gyakorlati megvalósulás még két azonos szakterületű klinika között is különbözhet. Éppen ezért ragaszkodunk a szakismeretek magyarországi felfrissítéséhez.

Költségek háttere

– Ennek viszont ára van…

– Tavaly januártól a szaktárca megszüntette a továbbképzés anyagi támogatását. Nem várható el az egyetemtől, hogy ezután ingyenesen lássa el ezt a munkát, hiszen nem csak a saját dolgozói járnak az említett tanfolyamra, és nincsenek erre anyagi eszközei sem. Másrészt tudomásul kell venni, hogy a továbbképzésnek költségei vannak.

– Mennyibe kerül, az itt a kérdés.

– Annyiba, amennyibe valójában az egyetemnek kerül, egy fillérrel sem többe. Nekünk jelentős informatikai költségeink vannak a tanfolyamok fogadásával, valamint a továbbképzésre kötelezettek nyilvántartásával kapcsolatban, valamint szervezési kötelezettségünk a kötelező szinten tartó tanfolyammal kapcsolatban. Gondoskodnunk kell arról, hogy a nálunk továbbképzésre regisztrált, jelenleg több mint 18 000 orvos – ez az országban nyilvántartottaknak több mint a fele – hozzájuthasson ehhez a típusú képzéshez. Ennek megoldásához annak idején 5 éves ütemezési terv összeállítását kértük a klinikák igazgatóitól. Elkészítettük a beosztást, és azt publikáltuk az Orvostovábbképző Szemlében, így előre lehetett tudni: melyik félévben milyen szakmákból van éppen képzés. Most, 2008 első félévéig kb. 85%-ban tartjuk magunkat ehhez az ütemezéshez. Félévente 10-14 kötelező tanfolyam zajlik, napi 8 órában, 3-4 napban. A szervező mindig az adott szakma képviselője az egyetemen a bőrgyógyászatnak például Kárpáti Sarolta, a sebészetnek Ondrejka Pál, a belgyógyászatnak pedig Tulassay Zsolt és jómagam.

– Mi történik azon szakmáknál, melyek nincsenek az egyetemen?

– Országos intézeteket kérünk fel, hogy szervezzék meg az érintett egyetemi klinikával közösen a kurzust.

– Hogyan oldották meg a tanfolyamok lebonyolítását?

– A gondot a nagyszakmák jelentik, mert 6-700 résztvevő van egy-egy tanfolyamon. Ekkora létszám a többi egyetemeken ismeretetlen. A NET-ben elférnek többen is, ha éppen van szabad terem, csakhogy a továbbképzéssel egy időben zajlik a graduális képzés, és hát, köztünk szólva, elég drága a terembérlés. Minden követ megmozgattunk, hogy találjunk megfelelő befogadó helyet. A belgyógyászatot például az Európai Kongresszusi Központban tartjuk a Budakeszi úton. A környezet szép – van két nagy előadóterem párhuzamos vetítési lehetőséggel –, azonban nehezen megközelíthető. Most értünk el az előbb felvetett anyagiakhoz. Termet kell bérelni, ami egyetlen alkalomra is milliós nagyságrendű, és az előadókat fizetni. 2005-ben azt az elvet állítottuk föl, hogy a kötelező szinten tartó tanfolyam az orvosok életében egy meghatározó esemény, tehát a tudásunkhoz mért legjobbat kell nyújtanunk nekik. Ezt úgy kaphatják meg, ha a legjobb előadók tartják az előadásokat, viszont nem várhatjuk el tőlük, hogy ezt ingyen, vagy néhány ezer forintért végezzék, mint korábban. Azt mondtuk: nekünk olyan előadói díjakat kell fizetnünk, mint amennyit például a gyógyszercégek adnak a készítményeik ismertetőinek. Meg is tettük.

– És meg is lett az eredménye. Színvonalasak az előadások.

– Igen. Folytatva a gondolatmenetet, nem tolerálható, hogy egy ilyen eseményen ne vegyenek részt az orvosok. Hogy csak a kezdéskor regisztráltassák magukat, aztán színüket se lássuk napokig, mint azt korábban nem ritkán tapasztalhattuk mindannyian. Ezért aztán bevezettük a reggeli és délutáni elektronikus regisztrációt, mely rögzíti az érkezés és a távozás időpontját. Az első ilyen módon szervezett belgyógyász tanfolyam negyedik napjának végén az utolsó előadó – ki az eddig megszokottak alapján legfeljebb csak néhány tíz résztvevőre számított – elhűlve látta, hogy tömve van a terem.

Vizsga elektronikusan

- Akkor ez fordulópont volt a továbbképzések történetében.

- Valóban, bevált az elképzés, de némi belátás indokolt esetben természetesen van. Ha a betegellátás a szabadságok periódusában sem áll meg, akkor a kollégák egymás között be tudják osztani a munkát, az ügyeletet a továbbképzés időszakában is. A vizsgát pedig akár otthon lebonyolíthatják, mert elektronikus formában történik, ezt szintén megoldottuk. A 25 előadás mindegyikéből minimum 5, összesen 125-150 kérdés van, melyből számítógépes programmal véletlenszerűen kerül kiválasztásra a megválaszolandó 60-80 kérdés.

– Nem tartanak attól, hogy a vizsgázó kollégáival közösen oldja meg a feladatokat?

– Engem nem zavar, ha egymástól kérdezősködnek. Az a fontos, hogy amikor az előadásokon ülnek, illetve a vizsgaperiódus alatt csak a szakmai ismeretekre koncentráljanak. Nem tudom ellenőrizni, hogy honnan van a jó válasz, nem is célom. És hát a gyógyító munka is úgy folyik, hogy a kollégák egymás között megbeszélik az esetet, közösen keresik rá a terápiás megoldást. Évekig hagyományos tesztlapos formában folyt a vizsgáztatás. Nem akarom részletezni, de mindenki tudja, hogy milyen egyszerűen hozzá lehetett jutni a helyes válaszokhoz. Most viszont foglalkozni kell az anyaggal, és gondolkozni rajta. Végigolvasni a tanfolyam végén kapott ismeret-összefoglaló kiadványt (mellesleg ez sem ingyen készül).

– Hozott-e változást ez az új vizsgarendszer?

– Hozott, a résztvevők 1-2%-a megbukik a vizsgán, ez ismeretlen volt korábban. Pótvizsga nincs, az érintettnek újra el kell végeznie a tanfolyamot.

– Nem okozhatta a rossz eredményt a technikai lebonyolításban való járatlanság?

– Fölkészültünk erre a lehetőségre. Megtörténhet, hogy éppen a vizsga ideje alatt zavar támad az internetes szolgáltatásban vagy valaki csupán rossz gombot nyom meg. Éppen ezért egyszer módot adunk a javításra, persze akkor már változtatjuk a kérdéseket. Ezen kívül minden kötelező tanfolyamnál meghirdetünk két asszisztált gépi vizsgáztatási lehetőséget a NET egyik gyakorló termében, ahol számítógépes szakember segítségével prezentáljuk a vizsgakérdéseket. Előfordult, hogy egy 700 résztvevős gyermekgyógyász tanfolyamból 80-an reklamálták a vizsgarendet, aztán legfeljebb csak a negyede vette igénybe az említett segítséget, a többi gond nélkül levizsgázott.

– Az elektronikus rendszer bírja a megterhelést? Nagy kapacitás kell egy ilyen hatalmas létszámú vizsga lebonyolításához.

– Közbeszerzési eljárás keretében szerződtünk egy erre specializált számítógépes céggel, ők biztosítják az informatikai hátteret.

– Ezt a tanfolyami díjakból finanszírozzák.

– Pontosan. Most már látható, miért kerül pénzbe az orvosoknak ez a tanfolyam. Terembérlés, előadói díjak, az érintett tanszékek szervezési költségei, vizsgák lebonyolítása, értékelése, elektronikai háttér – ezek költségek. Megszünt a támogatás, valamit csinálni kellett. Kiszámoltuk, mennyiből hozható ki a tanfolyam átlagosan, nullszaldóval. Így jön ki a 42 ezer forintos részvételi díj. Az 50 szakma tanfolyamaiból van 6-8 nagy létszámú, ezek nyereségéből tudjuk finanszírozni a kisebb,  100–150-nél kevesebb résztvevővel zajló kurzusokat.

– Akadnak mégis, aki sérelmezik: miért kell fizetniük olyan tanfolyamért, amelyik kötelező?

– Jelenleg a részvevők mintegy 60-70%-ának díját gyógyszercégek finanszírozzák, a maradék 30%-nak kell csak saját zsebből kifizetnie azt. Tavaly áprilisban felajánlottam az általam irányított I. sz. Belgyógyászati Klinika 32 orvosának, hogy mindenki számára egy kötelező szinten tartó tanfolyam részvételi díját a klinika költségvetéséből kifizetjük. Ez öt év alatt összesen kb. 1,3 milliós költséget jelenthet a klinika számára. Eddig egy kolléga jelentkezett, a többi mind hozta a szponzort. Mindezek mellett nem kétlem, hogy egyszerre befizetni ekkora összeget egyeseknek megterhelő lehet. A többi elméleti pontszám megszerzésekor viszont már takarékoskodhat, hiszen bőven találni olcsóbb vagy térítésmentes tanfolyamokat, lehet internetes kurzust is választani vagy bizonyos lapok kvíz kérdéseire válaszolni. Így már nem olyan drága a továbbképzés.

Megreformált vizsga

– Az említett csekélyebb díjú, illetve ingyenes tanfolyamok mögött általában gyógyszercégek állnak, melyek természetesen a saját készítményeiket helyezik a terápiás palettán előtérbe. Elfogadható ez szakmailag?

– A Továbbképzési Központ feladata, hogy a tanfolyamok befogadásakor megítélje azok szakmai értékét, és ha kevés a szakmai tartalom, akkor elutasítsa a tanfolyam regisztrációját. Nyilvánvaló, hogy a szponzorok saját érdekeiket is figyelembe veszik kurzusaik szervezésekor – ez a világon mindenhol így van –, ugyanakkor fontos feladatuk a gyógyszereik jellemzőinek, mellékhatásainak ismertetése, a korszerű diagnosztikus és terápiás eszközök bemutatása is. Ebben nincs semmi kivetnivaló.

– Abban az esetben talán nincs, ha minden gyógyszer- vagy gyógyászati eszközöket gyártó, forgalmazó cég lehetőséget kap tanfolyamok tartására. Van ennek elvi akadálya, vagy egyeseket a központ esetleg jobban preferál?

– Bárki benyújthat tanfolyami kérelmet akkreditálásra. Mi a tematika és az előadók alapján döntünk a befogadásról, javasolunk rá pontszámot, amit a szakmai kollégiumok véleményeznek. Utána a minisztérium illetékes bizottsága (Egészségügyi Felsőfokú Szakképzési és Szakirányú Továbbképzési Tudományos Bizottság, EFSZSZTB) akkreditálja a programot. 2005-ig mindenre rábólintottunk, komoly kritikát is kaptunk ezért, akkor a Kari Tanáccsal egyetértésben meghatároztunk egy szakmai mércét. Ragaszkodunk az akadémiai orvoslás tételeihez, ennek alapján kigyomláltuk az ilyetén megfogalmazott továbbképzési kurrikulumba nem való programokat. Nem állítjuk, hogy ne legyenek például másféle gyógymódokat ismertető tanfolyamok, nincs is jogunk ezt megtiltani, csak ezekhez nem adja nevét a Semmelweis Egyetem. Sok konfliktusunk volt ebből akkor, de ezek azóta már lecsengtek.

– Van-e hiteles visszajelzésük arról, hogy milyen színvonalúak ezek a befogadott tanfolyamok?

– Csak az általunk szervezett kötelező továbbképzésről, azt az első perctől az utolsóig ellenőrizzük, és végzünk megelégedettségi vizsgálatot is. Úgyszintén foglalkozunk a központba érkező esetleges észrevételekkel, reklamációkkal is. A szakmai jellegűekkel én, az anyagiakat érintőkkel pedig Szombath Dezső. Ha pedig a továbbképzésre kötelezett kolléga úgy érzi, hogy az ügye mégsem rendeződött, akkor panasza a dékán úrhoz kerül.

– Elég nagy ellenállás fogadta annak idején a pontgyűjtéses rendszert. Ez már megszünt?

– Ez már a múlté. Jogos igény, hogy a tudást számon kérhető módon kell frissíteni. Ez nem magyar találmány, hanem uniós követelmény. Fölösleges hát ennek létjogosultságát vitatni.

Tolnai Kata – Tóth Andrea