Rihmer Zoltán

Mint azt lapunk 12. számában hírül adtuk, október közepén avatták fel a Kútvölgyi Klinikai Tömbben a Klinikai és Kutatási Mentálhigiénés Osztályt, mely részben a megszünt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) betegeit és munkatársait vette át, egyesítve az eddig itt működő prof. dr. Faludi Gábor vezette osztállyal. Ezzel még egy nagy pszichiátriai ellátó-, oktató- és kutatóhellyel gyarapodott egyetemünk. Az indulás utáni helyzetről dr. Rihmer Zoltán címzetes egyetemi tanártól tudakozódtunk, aki a megszünt OPNI III. számú Pszichiátriai Osztályának vezetője volt.

– Elöljáróban arra kérjük professzor urat, hogy mutatkozzon be olvasóinknak.

– Október elsejétől vagyok az egyetem állományában, ez a harmadik munkahelyem. Előtte 1973-tól az OPNI-ban dolgoztam. Pécsen végeztem az orvosi kart, onnan származom, s ott ismerkedtem meg későbbi feleségemmel is, aki Budapesten fejezte be a tanulmányait. Mikor megszereztem a diplomámat, utána jöttem, de akkor éppen nem volt számomra pszichiátriai állás a fővárosban. Ezért a Pomázi Munkaterápiás Intézetben helyezkedtem el 1971 októberében – az intézmény nemrég volt ötvenéves, szép ünnepséget rendeztek, engem is meghívtak. Pályakezdőként sok hasznos ismerethez, tapasztalathoz jutottam első munkahelyemen, másfél év múltán azonban üresedés volt az OPNI-ban, így odakerülhettem, ahol 1983-tól osztályvezető főorvosként dolgoztam. Az intézetnek a gyógyítás mellett nagyon komoly oktatási feladatai is voltak a szakorvos-képzésben és továbbképzésben, melyhez én is csatlakoztam. 1986 óta veszek részt az egyetemi oktatásban, ötödéves medikusoknak tantermi előadásokat tartok, valamint a hatodéves szigorló orvosokat oktatom pszichiátriára. Amióta van angol nyelvű oktatás, azóta rendszeresen tartok a külföldi hallgatóknak is tantermi előadásokat. A megszűnt OPNI harmadik kiemelt feladata a pszichiátriai és neurológiai kutatás volt, több területen is világszínvonalú eredményeket értünk el, melyeket a szakma legrangosabb nemzetközi folyóirataiban rendszeresen megjelenő publikációink is bizonyítanak.

Oktatási feladatok

– Az OPNI-ban végzett oktatási feladatok értelemszerűen idekerültek. Minden feltétel adott ehhez?

– A szükséges beteganyag és szakembergárda megvan mind az elméleti, mind a gyakorlati oktatáshoz. A tantermi előadásokat a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikán tartjuk, nem a mi tantermünkben. És ugyanúgy részt veszünk a rezidensképzésben, mint azelőtt. Megemlíteném, hogy a betegellátás és oktatás mellett itt, az osztályon már régóta – de mostantól fogva talán még intenzívebben – komoly klinikai kutatómunka is folyik.

– Elégedettek a pszichiáter szakorvosjelöltek számával? Mert ezentúl nyilván nem csak az egyetem, hanem az egész ország szakember-igényét kell kielégíteniük.

– Hát, örülnék, ha legalább 40-50 százalékkal több rezidens lenne. Budapesten viszonylag elegendő szakorvosjelölt van, de vidéken a kelleténél kevesebb. Csökken a szakma presztízse, egyre kevesebben akarják ezt a hivatást választani. Csak összehasonlításképpen: a 10,5 millió lakosú Belgiumban 1500 pszichiáter dolgozik, nálunk most már 700 sincs, néhol vidéken még az osztályvezető főorvosi állás is üres. Holott tudományos vizsgálatok szerint nagyjából hasonló a pszichiátriai betegségek száma mindkét országban.

– A betegek összetétele is azonos?

– Gyakorlatilag igen, szinte mindenhol, leszámítva a Távol-Keletet (Japán, Dél-Korea, Tajvan), ahol némileg kevesebb a depressziós, a szorongásos betegség. De a nyugati, az észak-amerikai államokban, valamint Ausztráliában körülbelül azonos a pszichiátriai betegségek előfordulási gyakorisága és a betegösszetétel. Magyarországon valamivel gyakoribb a mániás depressziós, (bipoláris) betegség előfordulása, mint máshol, aminek valószínűleg genetikai okai vannak.

Kórterem

Kiváltságos helyzetben

– E rövid szakmai kitérő után beszéljünk az idekerülésükről. Az egészségügyi reformnak – az egyetem és a kormányzat oldaláról is – első sikeres eredménye ez a hatodik-hetedik emeleten megnyílt osztály. Bár érte veszteség a pszichiátriai szakmát, viszont aki ide került, az jól járt.

– Így van, de azért nem feledkezhetünk meg az OPNI szakmailag és gazdaságilag is indokolatlan szétszabdalásáról, és az ezzel összefüggő, hátrányos helyzetbe került betegekkel és dolgozókkal kapcsolatos szolidaritásról. Ebben az egészségügyi átalakítási folyamatban a pszichiátriát nagy kár érte. Országosan 30 százalékkal csökkent az akut pszichiátriai ágyak száma, amely már eleve kevés volt, alulról közelítette meg az európai normát, és most onnan is lejjebb csúszott. Az OPNI megszüntetésével csaknem tucatnyi pszichiáter és neurológus átmenetileg teljesen légüres térbe került. Viszont az is biztos, hogy aki ott megkapaszkodott, több évet ledolgozott, ragaszkodtak hozzá, az már olyan szaktekintély, hogy valahol el tud majd helyezkedni vagy kiválthat magánpraxist. Sajnos, az is igaz, hogy az egyre terjedő magánrendelés nem tudja pótolni az államilag garantált egészségügyi ellátást. Nem mindenki járt ilyen jól, mint mi. Frecska Ede főorvos osztályának egy részét meg az enyémet sikerült áthozni az egyetemre, és itt tényleg nagyon szépen fogadtak minket. Jelenleg 91 aktív ágyunk van, ebből 61-et mi hoztunk, s rajtam kívül négy szakorvos, egy pszichiáter rezidens, két pszichológus, egy pszichológusjelölt, egy szociális munkás, valamint több mint tíz nővér jött át.

– Ez a létszám elegendő az itteni betegellátáshoz?

– Nagyjából igen, de nővérből még van hiány, mindenhol ez a helyzet, ám az orvosi létszám, beleértve a rezidenseket is – az eddig már itt dolgozókhoz három új érkezett – megfelelő. De mi nem vagyunk átlagos osztály.

– Ez látszik is, elég csak körülnézni. Volt pénz és hely a kialakításhoz, és határidőre lett készen minden, méghozzá igen színvonalasan. Hogyan illeszkedik a Klinikai és Kutatási Mentálhigiénés Osztály az egyetem szervezetébe?

– Közvetlenül az egyetemhez tartozunk, nem a Pszichiátriai Klinikához, mert az a működtetést illetően rendkívül bonyolult lett volna. Így most már két pszichiátriai intézménye van a Semmelweis Egyetemnek. Vagyis a Balassa utcában lévő, Bitter István professzor által vezetett Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika körülbelül 100 ággyal, és mellette – ilyen talán nincs is több az országban – a miénk, egy majdnem akkora osztály. A feladataink azonban nem teljesen ugyanazok. Az oktatás gerincét ezentúl is a klinika adja, ott állítják össze a tantervet – a megvalósításba Faludi Gábor professzorral alaposan besegítünk az általuk tartott tantermi előadásokkal, s természetesen fogadjuk és oktatjuk az ideküldött ötöd- és hatodéves hallgatói csoportokat. Bitter professzor nagyon helyesen törekszik arra, hogy ne csupán a klinika munkatársai tartsák az összes előadást, hanem máshol dolgozó szakértők is.

Komplex kezelés

– Milyen terápiás módszereket alkalmaznak az osztályon, változtattak-e esetleg ebben?

– Gyógyszerek nélkül nem lehet meglenni a pszichiátriában – s ma már szerencsére válogatni lehet a készítmények között –, de rögtön hozzáteszem, hogy ezek is csak akkor használnak, ha a betegek beveszik azokat. Tehát nélkülözhetetlen a pszichoterápia, és harmadik lépcsőfokként a pszichoedukáció: megértetni a beteggel és a hozzátartozóival, hogy mi a baja, ez mit jelent pontosan, milyen terápiás módok vannak, valamint a várható gyógyszer-mellékhatásokat és az orvossal való együttműködés fontosságát. Mindez rendkívül lényeges, s mivel szóbeli kommunikációval történik, ezért sokan a pszichoterápiához sorolják. Ezt egyébként egyéni vagy csoportos formában alkalmazzuk, s az utóbbin belül azonos vagy különböző betegségekben szenvedőkkel dolgozunk, mindegyiknek megvan a maga indoka, értelme. A lényeg, hogy jól válasszuk meg a gyógyszerezést és a pszichoterápiát, mert olyan súlyos betegek kerülnek ide (és más, területet ellátó pszichiátriai osztályokra), akik otthon nem tarthatók. De, hál’ istennek a pácienseink zöme ambulánsan is nagyon jól kezelhető.

– A pszichiátriai betegek nagyon nehezen viselnek el mindenféle változást, főleg az orvosváltást. Hogyan élik meg a kezelési hely megváltozását? Okoz-e ez visszaesést az állapotukban?

– Biztos, hogy jelentős hányaduk elkallódik. Persze, vannak olyan betegek is, főleg a gyógyult, fenntartó kezelésben részesülők, akik rátalálnak orvosaikra – természetesen mindenkit elláttunk a szükséges információkkal, és a régi telefonszámot tárcsázva automata hang bemondja, hogy milyen új számon kereshetnek bennünket. Ugyanakkor, sajnos, tisztában vagyok azzal, hogy az átlagbeteg örül, ha meg tud küzdeni a betegségével, a gyógyszerárakkal, az esetleges családi problémákkal, és emellett aligha lesz még energiája kideríteni: hova is kell járnia ezentúl. Szétosztódott az OPNI ellátási területe – amelyet időközben még meg is változtattak –, a 700 ezer lakost ellátó 16 osztályból (ebből 5 nagy forgalmú, akut felvételes pszichiátriai osztály volt) egy része a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházhoz, a másik része a kistarcsai Flór Ferenc Kórházhoz került, de a legtöbb ágy a Szent István-Merényi Kórháznak jutott (sajnos, ez ideig csak papíron), a negyedik rész pedig az egyetemre. A mi ellátási területünkbe a budapesti III. kerület és a volt budai járás egy része: Érd, Diósd, Százhalombatta, stb. tartozik. Ha innen hoznak be szakmailag indokoltan betegeket, akkor kötelesek vagyunk fogadni őket, és természetesen ezt meg is tesszük. S amennyiben van még helyünk, akkor a máshonnan érkezőket is fölvehetjük. Az osztály indulásától lassanként hoztuk át a korábban a „Lipótmezőn” kezelt betegeinket, és most már fokozatosan megközelítjük az ott „megszokott” 90 százalékos ágykihasználtságot. Nem szabad elérnünk a 100 százalékot, hiszen bármikor befuthat az ellátási területünkről akár két-három beteg is egyszerre.

Felfutó forgalom

– Hogyan alakul az ambuláns forgalmuk? Merthogy elsősorban fekvőbeteg osztályként működnek?

– Igaz, de csatlakozik hozzá az ambulancia is, amely két részből áll össze, négy orvossal, délelőtti és délutáni rendeléssel. Havonta 3-400-an biztosan megfordulnak ott, és idővel többen is lesznek. S remélhetőleg tetszik majd nekik és a fekvőbetegeknek is ez az új hely. Mi jól érezzük itt magunkat. Úgy vélem, hogy az egyetem rendkívül komolyan vette ezt a rárótt feladatot. Gondosan előkészített mindent, és csak azokat a lipótmezei dolgozókat hívta, akik komoly szaktudással és tudományos múlttal, fokozattal rendelkeznek. Nekünk szerencsénk volt… Erre szokták mondani, hogy minden rosszban van valami jó. Legalábbis a mi számunkra…

T.K. - T.A.