Elnöki gratuláció

Mindig naprakész a szakmapolitika kérdéseiben, remek ötletei vannak a közösségi programok szervezéséhez, utazási tanácsokban sem szenved hiányt, és oldottabb légkörű társaságban rengeteg anekdotát tud mesélni. Dr. Kóczián Kristóf gyógyszerésznek, ennek a sokoldalú személyiségnek csupán bizonyítványai és leckekönyvei egyhangúak: csak jelesei vannak, mióta iskolába jár. Ezért kapott november 10-én kitüntetéses doktori címet és aranygyűrűt Sólyom László köztársasági elnöktől.

– Mi indított a gyógyszerészi pálya felé?

– Nálunk családi tradíció ez a hivatás, és mivel a természettudományi tárgyak iránt mutattam nagyobb affinitást, magától értetődőnek tűnt, hogy én is ezt válasszam. A döntésemet segítette, hogy a rendszerváltás után szüleim nyitottak egy gyógyszertárat, ahol már általános iskolás koromtól beleláttam a gyógyszerészi szakma rejtelmeibe és a betegeken való segítés szépségébe.

– A gyógyszerészet gyakorlati része iránt érzett elhivatottságod ezek alapján érthető, de honnan ered a tudományos szemléleted?

– A Ciszterci Rend Pécsi Nagy Lajos Gimnázium kémia tagozatos osztályába jártam, ahol a heti öt kémiaóra mellett még nulladik órában is bejártunk szakkörre. Osztályfőnököm, Kromek Sándor az egyetemen is oktatott, és elvárta tőlünk, hogy meghallgassuk ottani előadásait. Több versenyen is megmérettem magam: másodévben az Irinyi János kémiaversenyen országos döntőbe kerültem, később biológiából az OKTV-n 7. helyezést értem el, amivel egyben felvételt nyertem az egyetemre. Kevés annyira multidiszciplináris pálya van, mint a gyógyszerészi, ezért nem bántam meg, hogy ezen az úton indultam el.

– A természettudományokon kívül más is érdekel?

– A gyógyszerészi diploma megszerzése után elvégeztem a Corvinus Egyetem gyógyszerész-közgazdász szakát, mivel beláttam annak jelentőségét, hogy az egészségügyben dolgozóknak mind jobban tisztában kell lenniük döntéseik gazdasági vetületével is. Az ágazatban sok irracionális döntés született az elmúlt évtizedekben, melyek jelentősen hozzájárultak a magyar egészségügyben ma jelentkező általános pénzhiányhoz. Az átgondolt döntésekkel megtakarított pénzből pedig számos olyan egészségügyi programot és eljárást lehetett volna finanszírozni, ami polgártársaink százainak eredményezett volna hosszabb és emberhez méltóbb életet.

Mikrospeciációs titkok

– Már az egyetem alatt is tudatosan készültél a tudományos pályára?

– Igen, Noszál Béla dékán úrnak köszönhetően már másodéves koromban bekapcsolódhattam a Gyógyszerészi Kémiai Intézet munkájába TDK-sként, és megismerkedhettem a mikrospeciációs kutatási terület rejtelmeivel. Az egyetemi évek végén már egyértelmű volt, hogy folytatom elkezdett kutatásaimat. Doktori értekezésem is a nemszteroid gyulladásgátlók és a béta-laktám antibiotikumok mikrospeciációját dolgozza fel.

– Volt lehetőséged külföldön is bekapcsolódni kutatási programba.

– Egy flamand-magyar kutatási együttműködésnek köszönhetően 10 hónapot töltöttem Belgiumban, a Leuveni Katolikus Egyetemen. A többéves program célja, hogy folyadékkromatográfiás elválasztáshoz használt, ún. HPLC oszlopokat össze tudjunk hasonlítani néhány egyszerű teszt segítségével, megkönnyítve a felhasználóknak a legmegfelelőbb oszlop kiválasztását.

– Milyen tapasztalataid vannak az egyetem által nyújtott képzésről?

– Mindenképpen fontos hangsúlyozni, hogy a Semmelweis Egyetem egy jól használható, EU-kompatibilis diplomát ad, viszont a képzés során nem kap elég hangsúlyt az angol nyelv és a magas felhasználói szintű számítógépes ismeretek oktatása. Hasznosnak tartanám, ha bizonyos szakmai tárgyakat angolul tanítanának. Ha a mi PhD képzési rendszerünket kell összehasonlítani a belgiumival, a követelményrendszerek nagyon hasonlítanak, de ha egy belga doktorandusz hétköznapjait vetjük össze a nálunk megszokott munkarenddel, számos különbséget találunk. Itthon teljesen megszokott, hogy a PhD hallgatók komoly részt kapnak az oktatásból, és ez a kezdeti időszakban a felkészüléssel együtt munkaidejük 30-40%-át is igénybe veheti. Belgiumban a hallgatók a gyakorlataikat a jegyzeteik alapján, jórészt autodidakta módon végzik el, legfeljebb a kivitelezéssel kapcsolatban tesznek fel néhány kérdést a felügyelő doktorandusznak. Másrészt nálunk még gyerekcipőben járnak az egyetemek és a gyógyszergyárak közötti együttműködések. Pedig ez az összes érintett fél számára igen kedvező lehetőség: az egyetemnek bevételt jelent, a hallgató korszerű műszerparkot használhat munkája során, a gyár pedig olyan alapkutatásokat bízhat az egyetemre, amire nincsenek meg saját kapacitásai

Piacelemzői munkakör

– A doktori cím megszerzése után merre kanyarodik a pályád?

– Olyan munkakörben helyezkedtem el, ahol a közgazdasági és a gyógyszerészi ismeretekre egyaránt szükségem van: piacelemzőként dolgozom a Richter Gedeon Gyógyszergyárban. Az osztályom foglalkozik a cég üzletfejlesztési lehetőségeivel és stratégiájának kidolgozásával.

– Ez a terület hosszabb távon jelent számodra perspektívát?

– Sokan csodálkoztak, hogy miért nem maradtam a kutatásban. Ennek gyakorlati okai vannak, hiszen három évvel ezelőtt megházasodtam, és 10 hónappal ezelőtt született meg kislányom, Lilla. Ha a kutatásban maradok, előbb-utóbb külföldön folytatódna a pályám, amit családdal nehéz vállalni. Másrészt a kutatás a napi 8-9 óránál sokkal több időt igényel, ezért a családi élettel nehezen hozható összhangba. Úgy gondolom, a stratégiai tervezés a következő években rengeteg új kihívást tartogat számomra, hiszen egy szárnyaló területtel, a daganatellenes terápia gyógyszereivel foglalkozhatok.

Összetartó közösség

– A GYTK-n köztudott, hogy alelnöke vagy a budapesti Fiatal Gyógyszerészek Klubjának.

– Az egyetemi évek alatt kialakul egy összetartó közösség, amit kár lenne hagyni széthullani. Egy jól működő szerveződés pedig lehetőséget teremt arra, hogy hatékonyabban tudjuk érdekeinket érvényesíteni. A klubtagok, akik a gyógyszerészi szakma egész vertikumában dolgoznak, könnyen megtalálhatják egymást speciális szakmai problémáikkal. Az is célunk, hogy a fiatalok hosszú távon maradjanak Magyarországon. Ha külföldre veti őket a sors, néhány év elteltével térjenek vissza az ott szerzett tapasztalatokkal, és itthon kamatoztassák tudásukat.

– Milyen érzés volt mindig kitűnőnek lenni? Könnyen elfogadtak az osztálytársaid?

– Szerencsés voltam, mert tanulmányaim során mindig olyan diákközösségbe kerültem, ahol elismerték a tudást, és irigykedés helyett egymást segítettük. A tanárok pedig, igaz néha kemény módszerekkel, de kihozták belőlünk a maximumot.

– Mivel töltöd a szabadidődet?

– Többnyire a családommal, szeretnék minél többet lenni a kisbabánkkal az ébrenléti időszakában is. Belgiumban vált szokásunkká feleségemmel, Zitával, hogy tévénézés helyett inkább társasjátékoztunk, kirándultunk, utaztunk, sportoltunk. Azóta is lehetőleg minél több időt töltünk a családunkkal és a barátainkkal.

BMD