EZ AZ ÍRÁS CSAK WEBEN OLVASHATÓ!

A tartós munkahelyi bizonytalanság, a társadalom közös érték- és normarendszerének hiánya, s az ennek következtében kialakuló krónikus stresszállapot az idő előtti egészségromlás és halálozás bizonyított rizikófaktora. Ez a legfőbb tanulsága annak a HUNGAROSTUDY EGÉSZSÉG PANEL (HEP) követéses vizsgálatnak, amelynek legújabb eredményeit februárban ismertették a sajtóval a Magatartástudományi Intézet munkatársai.

Az 1988 óta tartó, hétévenként (1995, 2002) megismételt HUNGAROSTUDY országos, reprezentatív egészségfelmérés folytatásaként indult és 2005-ben zárult HEP vizsgálat a korábbiakhoz képest másfajta szempontok szerint készült. Ezúttal ugyanis a kutatás nem csak arra irányult, hogy beszámoljanak a felnőtt magyar lakosság egészségi állapotáról, hanem többet akartak megtudni a 40-69 éves korosztály egészséggel, öngondoskodással kapcsolatos beállítódásáról és a pszichoszociális rizikófaktorok alakulásáról is. Ezért választották, az eddigi ismételt keresztmetszeti kutatási módszer helyett, a követéses longitudinális vizsgálati elrendezést. Így mód nyílt a betegségek prognózisának tanulmányozására, valamint az egészségi állapot és a társadalmi, gazdasági, pszichoszociális tényezők közötti ok-okozati összefüggések feltárására. Ennek érdekében – mint a kutatás tudományos koordinátora, Susánszky Éva egyetemi adjunktus elmondta – nyolc új blokkal bővítették a kérdőívek körét, hogy minél mélyrehatóbban informálódjanak az idő előtti halálozásban leginkább szerepet játszó szív-érrendszeri és daganatos betegségek, valamint a legnagyobb betegségterhet jelentő pszichiátriai megbetegedések háttéréről. Az intézet irányításával, kezdetben a Medián Közvélemény- és Piackutató Kft. majd a Országos Védőnői Hálózat közreműködésével végzett HEP vizsgálat során a 2002-es egészségfelmérésben szereplő 12 640 emberből 4689-et kérdeztek ki újra.

Eltérő rizikófaktorok

Ilyen széles körű vizsgálatot még sehol nem végeztek a világon – jelentette ki a kutatást vezető dr. Kopp Mária intézetigazgató professzor. Az alaposabb felderítőmunkát indokolta az a szakembereket régóta foglalkoztató tény, hogy 2005-ben mintegy 12 ezerrel (55%-kal) több 40-69 éves magyar férfi halt meg, mint 1960-ban (a nőknél ez az arány 4%-kal javult), miközben ez idő alatt Ausztriában a felére csökkent a mortalitás ebben a korosztályban. A 2002-es felmérés és a HEP 2005 követéses vizsgálat három esztendeje során elhunytak korábbi jellemzőinek elemzése alapján kiderült: míg a közismerten leggyakoribb betegségek egyaránt sújtják mindkét nemet, addig merőben mások a veszélyeztetettség jellemzői. A férfiaknál – a hagyományos rizikófaktor-adatok (életkor, iskolázottság, dohányzás, alkoholfogyasztás, elhízás, stb.) korrigálása után – az tapasztalható, hogy a korai halálozás szignifikáns előrejelzői a munkahelyi, társadalmi bizonytalanság, a céltalanság, az anómia, a rivalizálás, a szorongás vagy a szegénység szubjektív megélése. Ezek megléte két-háromszoros, a súlyos depressziós tünetegyüttes (2002-ben minden negyedik vizsgált férfi ebben szenvedett!) viszont már ötszörös valószínűséggel növelheti a halál bekövetkeztét. Az elmondottakhoz még hozzátartozik, hogy noha az érintettek érzékelték egészségi állapotuk megváltozását, mégis alig fordultak emiatt orvoshoz.

A nőknél a negatív érzelmi beállítódás, valamint a személyes (munkahelyi, baráti) kapcsolatokkal való elégedetlenség és a családi problémák a legfőbb halálozási kockázat. Érdekes adat még, hogy a házastársára nehéz élethelyzetben számítani tudó 40-69 éves férfiak ötször kisebb valószínűséggel haltak meg idő előtt (az élettársnak nincs ekkora szerepe), ezzel szemben a nőknél inkább a tágabb társas kapcsolatok jelentenek védelmet. Ugyanakkor mindkét nemnél egyaránt komoly védőfaktor az önbizalom (önhatékonyság), az úgynevezett tanult sikeresség, továbbá a vidámság és a jókedv.

Az ezúttal csak nagyvonalakban ismertetett vizsgálatból is leszűrhető, hogy a középkorú magyar férfiak nyugati kortársaiktól eltérő súlyos állapotromlásának hátterében a krónikus stressz áll, melyet főleg az általános társadalmi bizonytalanság, demoralizálódás, a közvetlen személyi kapcsolatok ellehetetlenülése generál. Ezek vezetnek el a depressziós tünetegyüttes kialakulásához, amely esetükben sokkal hatványozottabban egészségromboló – összegezte a tényeket a professzor asszony. Hozzátéve: reméli, hogy a stresszelméletet leíró Selye János születésének idei, századik évfordulóján a társadalom végre felfigyel erre a rendkívül komoly népegészségügyi problémára.

„Érzelmi” agy

A HEP keretében végzett szerteágazó kutatási témák közül kettőt emeltek még ki a sajtótájékoztatón. Az egyik az egészséges életéveket lényegesen megrövidítő dohányzással kapcsolatos magatartási formákat boncolgatta. Dr. Szántó Zsuzsa egyetemi adjunktus ismertetéséből kitetszik: amíg az egészséggel nincs gond, addig a dohányosok csak fontolgatják a káros szenvedélyüktől való megválást, hivatkozva éppen a betegségek elkerülésére (főleg az iskolázottabbak), a gazdasági okokra (drága a cigaretta) vagy a környezeti nyomásra. Ám csak a tényleges állapotromlás készteti őket a leszokásra. A preventív viselkedésre tehát nem eléggé motiváltak. A HEP vizsgálat alkalmat adott arra is, hogy az eddigi kutatásoknál sokkal nagyobb mintában tanulmányozzák a pszichoszociális stresszhatások alvásélettani vonatkozásait. Ami kivált azért fontos, mert ahogy dr. Bódizs Róbert tudományos főmunkatárs kifejtette: az orvoslás még kevésbé figyel az alvás (álmodás) és az egészség összefüggéseire. Holott az álmok érzelmi töltete, milyensége – az „érzelmi agy” által meghatározott idegrendszeri tevékenység révén – egyszerűen és direkt módon utal az álmodó napközbeni lelki egyensúlyára. Ezt az elvet erősítette meg a szóban forgó vizsgálat is, kimutatva például, hogy a legtöbb betegség rosszabb álombeli hangulattal jár együtt.

Tóth Andrea

APS-kongresszus

Először tanácskozott Magyarországon az Amerikai Pszichoszomatikus Társaság (APS). A korábban egyszer már Európában (Barcelonában) ülésező rangos szakmai testület főleg azért választotta a krónikus stresszel foglalkozó éves találkozójának helyszínéül Budapestet, hogy a hazai népegészségügyi krízishelyzet okairól is tájékozódjon. A Hilton Szállóban március 7-10. között rendezett kongresszus nyitóelőadását prof. dr. Kopp Mária, a Magatartástudományi Intézet igazgatója tartotta – Public Health Burden of Work Stress in a Transforming Society címmel –, melyben beszámolt a magyar férfiak korai halálozásának háttértényezőiről.

Tó.A.

Könyvajánló

Összefogás a Depresszió Ellen, Kézikönyv a segítő foglalkozásúak számára, Semmelweis Kiadó, Budapest, 2007.

Szerkesztette: Csépe Andrea

Készítették: a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének munkatársai az „Európai Szövetség a Depresszió ellen” Európai Unós népegészségügyi pályázat keretében

Témavezető: Kopp Mária

A közmondás szerint „ép testben ép lélek”, de ennek a fordítottja még inkább igaz, a lelki egészség a testi egészség legfontosabb alapja. Az ebben a kötetben bemutatott európai pályázat célja a modern kor egyik legfenyegetőbb egészségi kihívásának, a lelki egészség romlásának, ezen belül is a depressziónak és az öngyilkossági veszélyeztetettségnek korai felismerése és lehetőség szerinti megelőzése.

Tanult tehetetlenség

Az Európai Unió ezt a veszélyt és megelőzését rendkívül fontosnak tartja, főleg azért, mert a fiatal és középkorú népesség munkaképesség-csökkenésének hátterében ma már a leggyakoribb okok a lelki egészség zavarai, amelyek más, nagy népegészségügyi jelentőségű megbetegedések, mint a szív-érrendszeri, daganatos betegségek szempontjából is bizonyított kockázati szerepet játszanak. Munkacsoportunk 2005-ben nyerte el az „Európai Szövetség a Depresszió Ellen” EU-s népegészségügyi pályázat hazai bevezetésének koordinátori szerepét. Mi ennek a szövetségnek a célja, és miért különösen fontos egy ilyen közösségi alapú program megvalósítása ma Magyarországon?

Amikor depresszióról beszélünk, valójában a modern társadalomban egyre nehezebben kezelhető krónikus stresszről és következményeiről van szó. A 2007. év Selye János születésének centenáriuma, amikor kiemelten kell megemlékeznünk a tudós korszakalkotó felismeréséről, miszerint a kihívások, az akut stresszhelyzetek önmagukban nem károsak, sőt mind a testi, mind a lelki fejlődés alapját jelentik, ha meg tudunk birkózni a nehézségekkel. Ugyanakkor, ha a megoldhatatlannak ítélt helyzet tartóssá válik, a krónikus stressz állapota hosszan fennáll, a tanult tehetetlenség lelkiállapotába kerülünk, amit a depresszió legjobb modelljének tekintenek.

Megelőzési szemlélet

A depresszió esetében folyamatosság mutatható ki a szinte tisztán biológiai eredetű depressziós állapottól a jelentős mértékben környezeti hatásokra kialakuló krónikus stressz következtében bekövetkező depressziós tünetegyüttesig. Lényeges azonban, hogy a megoldhatatlannak ítélt helyzetek miatt kialakult depressziós állapot, tanult tehetetlenség szintén agyi, biológiai, élettani következményekkel jár. Selye János alapvető megállapítása volt, hogy a tartós stresszhelyzet, a kimerülés fázisa az állatkísérletek esetében az állatok immunrendszerének összeomlásával, az állatok elpusztulásával járt. A különbség csak az, hogy az ember számára a tartós és megoldhatatlannak érzett munkahelyi, kapcsolati stressz ugyanilyen súlyos élettani következményeket eredményez.

Mindebből az is nyilvánvaló, hogy a krónikus stressz és a következményes depressziós állapot, illetve a reménytelenség végső, kétségbeesett „megoldási”, menekülési kísérlete, az öngyilkosság a megbirkózási készségek, a társas támogatás, a bizonytalanság, kiúttalanság érzetének csökkentése révén megelőzhető, ha megfelelő módszereket alkalmazunk. A mentális és magatartási zavarokkal kapcsolatban különösképpen fontos a megelőzési szemlélet, amely figyelmet fordít a korai, tüneti kép megjelenésére a betegségek kialakulása előtt, hiszen ebben a stádiumban a magatartási, lelki zavarok még lényegesen könnyebben előzhetők meg, a kórfolyamatok visszafordíthatók.

Hálózat továbbépítése

Saját országos reprezentatív vizsgálatainkban 1988-ban 21 ezer, 1995-ben és 2002-ben 12 600 ember otthoni kikérdezésével vizsgáltuk a lelki és testi egészség összefüggéseit, és most fejeztünk be egy követéses vizsgálatot csaknem 5 ezer ember megkeresésével. 2002-ben a felnőtt magyar népesség 13 %-a szenvedett közepesen súlyos vagy súlyos depressziós tünetegyüttestől, amely már betegségnek tekinthető, s alapvetően akadályozza a munkavégzést és a családi élet egyensúlyát is. Ez az arány a 2005-ös követéses vizsgálat eredményei szerint 18%-ra emelkedett, ugyanazoknak a személyeknek a kikérdezése alapján. Valamennyi betegség közül az emberek a depressziós állapotot tartják saját maguk, családjuk, környezetük számára a leginkább megterhelőnek, ez az állapot akadályozza legnagyobb mértékben a munkaképességünket, családi és más társas kapcsolatainkat, kikapcsolódásunkat.

A kötetben bemutatott „Európai Szövetség a Depresszió ellen” közösségi alapú magyar programja a 2005 óta végzett munka első eredményeit, munkacsoportjait, munkaanyagait tekinti át, valamint a WHO által kiadott irányelveket tartalmaz például tanárok, családorvosok, családtagok részére. A magyar program a szolnoki kistérségben indult, de a második fázisban bekapcsolódtak a kiskunhalasi, fejér megyei, józsefvárosi munkacsoportok, a lelki elsősegély telefonszolgálatok országos hálózata. Programunk legfontosabb célja, hogy megtalálja és összefogja azokat a kiváló szakembereket és civil szervezeteket, akiknek tagjai sokszor egymásról mit sem tudva próbálnak segíteni a lelki egészségromlás áldozatainak, családtagjaiknak. A jelen kötet célja is elsősorban ennek a hálózatnak, szövetségnek a továbbépítése, valóban országossá emelése.

Dr. Kopp Mária