Urbancsek János

Húsz évvel ezelőtt heidelbergi ösztöndíjasként a városba érkezve egyik első élményem a szálláshelyem közelében felállított szobor, Semmelweis Ignác életnagyságú bronzszobra volt, ahogyan határozott, elszánt tekintettel fordul a helyi gyermekklinika épülete felé. A szobrot 1971-ben avatták, és mindmáig az egyetlen németországi emlékműve az anyák megmentőjének. A szoborállítás körülményei visszavezetnek Semmelweis korához, németországi megítéléséhez és sok tanulsággal szolgálnak az utókornak is.

1965-ben, Semmelweis halálának 100. évfordulóján főleg Délkelet-Európából Münchenbe és környékére letelepült orvosok, fogorvosok, állatorvosok és gyógyszerészek bizottságot alakítottak azzal a szándékkal, hogy közös összefogással Németországban is emléket állítsanak a bajor gyökerekkel is rendelkező magyar orvosnak, korszakalkotó műve előtt tisztelegve, illetve a német és kelet-európai kulturális kapcsolatokat erősítendő. Magyarázatra szorul, hogy miért éppen Heidelberget választották céljuk megvalósítására? A döntés megértéséhez vissza kell nyúlnunk Semmelweis Ignác munkásságának korabeli németországi megítéléséhez.

A kor vezető német orvosai, mint Virchow, Scanzoni, Seifert, von Siebold vagy Kilian, alapvetően nem ismerték el Semmelweisnek a gyermekágyi láz okára vonatkozó tanait. Egyesek feltételezik, hogy a tudományos eredmények, hírek lassú terjedése is gátolta akkoriban az anyák százainak életét megmentő felfedezés megismerését német nyelvterületen. Pedig Semmelweis mindent megtett ennek elkerülésére. A bécsi egyetemen tartott szülészeti kurzusai rendkívül népszerűek voltak, és számos német orvos, köztük Kussmaul, a későbbi híres belgyógyász professzor is hallgatói közé tartozott. Ötven évvel később így írt róla:

„Semmelweis nevét Lister neve mellett kell említenünk, kiegészítve azzal, hogy míg Lister munkájában Pasteur korszakalkotó felfedezésére építhetett, addig Semmelweis felismerésében csak saját megfigyeléseire és kórbonctani leleteire támaszkodhatott.”

Semmelweis Ignác szobra Heidelbergben

A kurzus egy másik hallgatója volt Hans-Hermann Schwartz szülészorvos is, akit a kieli nőgyógyászati klinika igazgatója, Gustav Adolf Michaelis küldött Bécsbe azzal a céllal, hogy Semmelweis tanításaival megismerkedjen. Schwartz 1847 decemberében hosszú levélben számolt be professzorának arról, hogy Semmelweisnek hogyan sikerült hónapok leforgása alatt az év elején még 10-15%-os anyai mortalitást az év közepére 1-2%-ra csökkenteni a klórvizes kézmosás bevezetésével. Michaelis professzor kieli klinikáján tanítványa leírásai alapján azonnal bevezette Semmelweis gyakorlati útmutatásait, és a következő évben már őhozzá hasonló eredményességről számolhatott be fiatal munkatársának írt válaszlevelében. Semmelweis tanai helyességének időbeni felismerése azonban nemcsak számtalan anya életének megmentéséhez vezetett Németországban elsőként a kieli klinikán, hanem magának Michaelis professzornak a tragikus halálát is eredményezte. Ekkor döbbent rá ugyanis, hogy fél évvel korábban közeli hozzátartozójának halálát okozta azáltal, hogy gyermekágyas rokonát gyermekágyi lázban elhalálozott asszony boncolását követően vizsgálta meg. A lelkiismeret-furdalás depresszióhoz, majd öngyilkossághoz vezetett. Sem Michaelis tragikus halála, sem Skoda professzornak 1849-ben, Semmelweis felfedezésének tudományos és gyakorlati kihatásairól a bécsi tudományos akadémián, illetve saját, a gyermekágyi láz eredetéről 1850-ben tartott bécsi előadása nem rendítette meg a német szülész-professzorokat e tanok tagadásában. Mint ahogy az 1860-ban német nyelven megjelent „A gyermekágyi láz kóroktana, elmélete és megelőzése” című könyvével, illetve a Spath, Scanzoni és von Siebold professzorokhoz írt nyílt levelével sem sikerült jelentős áttörést elérnie.

Michaelis halála után Semmelweisnek csak két követője maradt a korabeli Németországban: a hannoveri Louis Kugelmann és Wilhelm Lange, aki a Heidelbergi Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának volt igazgató professzora. Kugelmann a következőket írta Semmelweisnek 1861-ben: „Csak nagyon keveseknek adatott meg, hogy az emberiségnek valóban jelentős és tartós szolgálatot tegyenek és ezeket a világ – kevés kivételtől eltekintve – keresztre feszítette vagy megégette.” Lange professzor a Heidelberg melletti Speyerben 1861-ben megrendezésre került 38. „Német természettudományi és orvosi konferencián” egyedüliként állt ki Semmelweis tanai mellett azt követően, hogy Semmelweisnek a korábban tervezett, német nőgyógyászokkal való személyes találkozása létre sem jött. Vitatott, hogy a magyar orvost egyáltalán meghívták volna a speyeri találkozóra, melyen a nagytekintélyű berlini Rudolf Karl Ludwig Virchownak a Semmelweis tanokkal való szembenállása döntőnek bizonyult és nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Semmelweis munkásságának elismerése Németországban még 15 évet várasson magára.

Vitatott továbbá az is, hogy Semmelweis maga járt-e Heidelbergben. Ami bizonyos: Semmelweis egyetlen németországi emlékműve azért kerülhetett a német és európai kultúra egyik szentélyének számító, a Semmelweis Egyetemünkkel évek óta partnerkapcsolatban álló Heidelbergi Egyetem ódon falai közé, mert a bizottság több mint száz évvel később így akart tisztelegni és háláját kifejezni a semmelweisi tanok jelentőségét felismerő és mellette kiálló heidelbergi Lange professzor emlékének.

A helyes út időbeni felismerése, a mellette való kiállás a környezet meg nem értésével, helyenként kisszerűségével is dacolva, előbb-utóbb meghozza az utókor megbecsülését. Ezt példázza a zseniális magyar orvos emlékművének, német követője működési helyén, Heidelbergben való felállítása is.

A fenti ünnepi beszédet dr. Urbancsek János egyetemi docens mondta június 30-án, az ünnepségsorozat záró napján, amikor a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban koszorúzás volt Semmelweis Ignác szülőházánál, az Apród utca 1-3. szám alatt.