Még nem sárgulnak, csak rozsdásodnak észrevétlen a falevelek. A Napnak is van ereje, ha sütni vágy – bíztatom magam, miközben közelítek a Művészetek Palotája felé. Ahogy fellegvára a művészeteknek ez a monumentális, vadonatúj, magát a vén Dunában nézegető épület, úgy a gyógyításnak idehaza legrangosabb épület- és szellemi együttese az ősöreg, 237 évet magával hordozó egyetemünk. Olyan magától értetődő egyszerűséggel találkozott új és régi szeptember 3-án délelőtt ott a Duna parton, mint ahogyan gyakorta el sem akar válni egymástól múlt és jelen. Hagyomány és megújulás. Egyik sincs a másik nélkül: múlton növekedett tapasztalat teremti az újat, s ha az újonszületett felejti a régit, gyökerét vesztett virágként zuhan perclétű tündöklésbe.

Ahova tartok éppen, ott a művészet otthona ad helyet a gyógyításnak, a gyógyítóknak. Képletesen is szép és beszédes befogadó gesztus: hiszen a kultúrának legalább annyira része a gyógyítás, mint amennyire gyógyításnak a művészet. Nem művészetkedvelő és művelő gyógyítókra gondolok, akikről pedig lesz alkalmuk olvasni ebben a lapszámban, hanem az alkotásnak és befogadásnak arról a minőségéről beszélek, amelyik teljessé teszi az ember életét. Lehet-e boldog és maradéktalan egészségben örvendező ember, aki nem lát csodát például a négyszáz éves Rembrandt festményeiben, vagy nem hallja ki az anyag nélküli világ csillogó hangját egy Mozart szonátából?

Közben az épületben elcsendesedik a zsongás, a tekintet előre szegeződik, elkezdődik valami új. Az új tanév, egy új életszakasz követi azt, ami eddig volt. Ott a nagy teremben együtt voltunk részesei annak, ami minket összeköt. Megéreztük az együvé tartozást: valamiféle több lap által határolt geometriai idom oldalait alkottuk egy időre. A hallgató tanul, az oktató tanít, az orvos gyógyít, a kutató kutatat, a dolgozó kiszolgál, és a beteg gyógyul, ha gyógyul… Milyen egyszerűnek látszik.

„Szélfútta levél a világ” – zárta beszédét Zelk Zoltán költői gondolatával rektor úr az új tanév ünnepén. „De hol az ág?” – tette fel a költői kérdést.

Nos, én tudok egyet! Úgy hívják, Semmelweis Egyetem.

Tolnai Kata