Fekete zászló leng az Igazságügyi Orvostani Intézet homlokzatán. Életének 85. évében, március 9-én, méltósággal viselt, hosszú szenvedés után, végleg eltávozott körünkből Somogyi Endre professzor, az igazságügyi orvostan nemzetközi hírű, meghatározó személyisége.

Gyászoljuk a kiemelkedő közéleti embert, az iskolateremtő tanszékvezető egyetemi tanárt, egykori rektorunkat az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet igazgatóját, s még számos szakmai és társadalmi szervezet egykori vezetőjét. Hogy még tisztábban álljon előttünk egyénisége, idézem – részben írásban is közreadott – életéről szóló gondolatait: „Magam érett fejjel egy borzalmas háború és egy rendszerváltás tapasztalataival kerültem az egyetemre. Ezek meghatározták a világnézetemet, az emberről, a világról alkotott véleményemet és a politikai hovatartozásomat. Nem tartoztam azok közé, akik az elvi meggyőződéseiket változtatták, baloldali nézeteimet soha sem tagadtam meg. Rohan az idő, az új generációk számára a múlt történelemmé válik, amit helyesnek vélnek elfogadják, amit feledésre ítélnek el is felejtik. Mégis vannak az életben olyan dolgok, amiket nem lehet emlékezetünkből kitörölni, ezek időt állóak, ilyen az egyetem, a szakmai pályára állítás műhelye. A háború sok-sok életveszélye, túlélése, a félelmet gyakorlatilag kioltotta bennem így, a természetes halálfélelmet is. Ebben valószínűleg annak is nagy szerepe lehet, hogy a szakmámból adódóan, tegező viszonyban voltam a halállal. Arra azonban igazán csak most figyelek, hogy az elmúlás elfogadása, a természet rendje szerint erősít, nyugalmat ad, talán ez az elmúlás, a halál humanizálása.”

Annak az iskolának volt az egyik kiemelkedő tagja, mely a magyar törvényszéki orvostant az európai élvonalba emelte. Mestere, Incze Gyula iránt odaadó, őszinte tiszteletet érzett, mindenben példaképének tekintette. Az egész életmenete arra predesztinálta, hogy felelős őrhelyről irányítsa a hivatásául választott szakmát és kedvezően befolyásolja annak szakmapolitikai kérdéseit. Tette ezt akkor is – ennek magam is szem- és fültanúja voltam –. amikor a történelmünk viharos, örvénylő időszakában, a hírhedt „Kelemen korszakban”, nyilvánosan fellépett az ellen, hogy a napi politika az igazságügyi orvostant a törvénytelenségek igazolására használja fel.

Biztos lényegmeglátása, villámgyors áttekintő készsége nagy élettapasztalattal párosult. Mindenről volt egyértelmű véleménye, de megállott a tények világos feltárásánál, és nem kényszerített senkit véleménye átvételére. Szabatosan megfogalmazott írásai, így nagy számú magyar és idegen nyelven megjelent közleményei, könyvei, valamint a 6 kiadást megért Igazságügyi Orvostan tankönyve, világos érvelésű, sokatmondó, tiszta látású, céltudatos, erős egyéniségre vallanak. A többet gyötrődő erkölcsi és értelmi ereje szemben állt a gerinctelen szervilizmussal, nézeteinek elvszerű szilárdsága. A kérdéseket nem csupán múló, pillanatnyi helyzetekhez mérte, hanem a lényegbe elmerülő, egyetemes látással. Nagyra értékelte a szorgalmat, a hűséget, valamint az elvhűvéget, a másokét is. Az együttgondolkodás erejét, a kölcsönös bizalom, az egymás megbecsülésének szükségét vallotta.

Tanártársaival együtt elévülhetetlen érdemeket szerzett egyetemünkön az idegen nyelvű oktatás megszervezésével. Pontosan tudta, hogy az elkövetkezendő nemzedékek jövője döntően attól is függ, hogy miként tudjuk továbbépíteni oktatásunk rendszerét. Szóljon erről egyik gondolata: „Abban biztos vagyok, hogy a közeli jövőben a kor haladásához igazodó, új, de a hagyományokra épülő, egységesen szervezett, az intézetek láncolatából álló felsőoktatási rendszert kell kimunkálni. Ez nem elsődlegesen a politikusok dolga, hanem az egyetemek feladata, melyet mélyenszántó elemzéseknek kell megelőzni, az összes korábban felhalmozott tapasztalatok figyelembevételével. A rossz törvényeket ugyanis a jövő az egyetemeken és főiskolákon kérlelhetetlenül fogja majd számon kérni”.

Amikor nyugdíjba ment mint emeritus professor, változatlanul nagy szeretettel figyelte intézete sorsának alakulását. Megőrizte közéleti érdeklődését. Meggyőződéssel hirdette: a képzésnek, az ismeretek korszerűsítésének sajátos területe az egészségnevelés és egészségügyi felvilágosítás.

Egy életen keresztül a halottak titkait kutatta, ma már maga is ilyen titkok hordozója. Hiányozni fog világos okfejtése, precíz, lényeget megragadó fogalmazása, bölcs, baráti tanácsa, melyre szeretettel emlékezünk. A búcsúzás mindig fájdalmas „vita moratuorum in memoria vivorum est posita”, az elhunytak életét az élők emlékezete őrzi.

A Semmelweis Egyetem, annak vezetése, az igazságügyi orvosok közössége és a magam nevében mondom: Isten veled, Professzor úr, lelked nyugodjon békében.

Dr. Sótonyi Péter
(Részletek a temetésen elhangzott búcsúbeszédből)