Manapság az oldalak értékelése és a helyes választás sokaknak komoly dilemmát jelent és jelentős konfrontációk forrása.

Így volt ez azonban már ab ovo.

Dilemma volt már a Teremtőnek is, amikor hozzáfogott az első élőlény, az első ember megteremtéséhez. Hová is tegye azokat a szerveket, amelyekből csak egyet kíván teremtményébe beépíteni? Valahogy megérezte, hogy az oldalak egyensúlyára kínosan ügyelnie kell. Kezdte hát a májjal, azt jobbra tette, de mivel egy kis része a baloldalra is átcsúszott, kompenzálásképpen a lépet teljesen balra helyezte.

Ezután a páros szervek következtek, ezekkel nem volt probléma, a Teremtő is megnyugodott, talán meg is pihent kissé. Majd miután a tüdők, a vesék a helyükre kerültek, nagy élvezettel tette a hólyagot, no meg a végbelet úgy nagyjából középre, mert ha ezek kicsit oldalra el is mozdulhatnak, ez még biztosan nem bűn.

És akkor jött a szív, amit nagyon is a középre tervezett. Talán Ő sem tehet róla, hogy az jelentősen átcsúszott a baloldalra. Ez már biztos nem fog tetszeni a jobbnak. De ezen most már a világ végezetéig változtatni nem lehet.

A súlyos problémát már csak az idegrendszer elhelyezése oldhatja meg – gondolta a Teremtő. A gerincvelő ügyesen a középre került, jól beágyazva olyan csontos keretbe, melynek se jobbra, se balra elferdülnie nem szabad, míg a két agyvelő-fél majd olyan harmonikus szimmetriát biztosít – sóhajtott fel megkönnyebbülve –, melyet a legszigorúbb kritikus sem bírálhat. De ha a két oldal között mégis lennének nézeteltérések, ott van az agyereszték, azon keresztül polemizálhatnak.

Csakhogy a Teremtő akkor még nem tudhatta, hogy a két agy-fél mennyire nem egyenértékű. Ehhez még nála is nagyobb szellemeknek kellett megszületniük, akik kiderítették, hogy bizonyos magasabb rendű funkciók székhelyei nem egyformán mindkét oldalon vannak reprezentálva, hanem egyesek a jobb, mások a bal agy-félben helyezkednek el. Így a zenei érzék a jobb-, a matematikai készség a baloldal sajátja. Könnyen dönthetnénk a bal oldal javára, hiszen itt van az én-tudat, a logikai-, a kommunikációs készség, de preferálhatjuk a jobbat is, mert itt székel a térérzékelés, a humor, a döntőképesség. Azaz a dilemma változatlanul fennáll: jobb-, vagy baloldal?

Ha tovább elemezzük, az oldalakat helyenként sövények, un. szeptumok válasszák el egymástól, melyek nem kevés esetben átjárhatók. Így a két oldal egymással kommunikálhat, és ez nem csak megengedett, hanem egyenesen kívánatos (pl.: septum corporum cavernosorum). Persze, a Teremtő alkotott olyan elválasztó falakat is a két oldal között, melyek megbontása a továbbéléssel nem összeegyeztethető. Gondoljunk csak a két szív-felet elválasztó falra (septum atriorum et ventriculorum).

Ugyanakkor a periférián nem csak az azonos oldalon, de a két oldal között is jöhetnek létre összeköttetések, amikor is az egyik oldal kritikus esetben a mások oldal segítségére siet (példa lehet ez a politika számára!)

Amikor e kis íráson dolgozom, eszembe jut, hogy már 1989-ben foglalkoztatott a két oldal harmonikus együttműködésének fontossága (ábra), ha Sperry-t a „split brain” megvalósításáért orvosi Nobel díjjal tüntették ki, a gondolatért, mint társadalmi megoldásért, béke Nobel díjat bizton nem adtak volna.

Mai gondolatom pedig, hogy a struktúra és a funkció harmonikus egymásra hatásából, a biológia modern törvényszerűségeiből a mindenkori politikának van mit tanulnia.

Az oldalak polémiájára visszatérve pedig, legyen mindig a fő szempont a szervezet egésze egészséges működésének mindkét oldal általi biztosítása.

Dr. Donáth Tibor