Mi az, hogy változás? Kérdezte alig éneklősen Cseh Tamás a nyolcvanas évek elejének bekövült, kilátástalan rezsimjében. Egy olyan országról beszélt lemezein, ahonnan nem indulnak vonatok. Tehát nem végállomás, vagy amolyan zsákfalu Magyarországról szóltak a dalok, ahonnan ki lehet szabadulni. Olyan helyről énekelt Bereményi Géza nyelvén, ahova senki nem is érkezik. Se ki, se be.

Azóta megjött a vágyott változás. Több is, mint kellene. Pedig ez is olyan, mint a só: se több, se kevesebb nem jó belőle, mint amennyit az étel és az ízlés megkíván.

Vajon mennyi a változásnak az a mértéke, amennyi a kreativitás stimuláláshoz már elegendő, de nem okoz hektikus kapkodást, bizonytalanságot, jövőtől rettegést? Hogyan legyünk képesek haladni, ha minden hely, amire lépünk, inog, folyton cserélődnek az útjelező táblák és az iránytű gyakorta megbokrosodik? A forgalom pedig egyik nap jobbkezes, máskor balkezes, és általában senki nem tartja be a KRESZ-t.

Nem a változás szüksége ellen szólok. Azt tartom lényegesnek, hogy képesek legyünk hosszú távon megtervezni a változás alakította jövőt. Legfőbb szempontként kezelve, hogy előrelépést, fejlődést hozzon. A valódi siker nem a változtatás önmagában, hanem az, ha úgy tudjuk alakítani életünket, hogy meglévő értékeinket a létrejövő új metódus vagy struktúra részeként megtartjuk, abba beépítjük: megőrizve-változunk. Mostanában mindent dózerolnak, ami régi. Azt is, amit eleink pótolhatatlan bölcsessége szellemi asztalunkra tett. Szemlátomást annyit akarnak felépíteni a mát meghatározó alkotók, vagyis azok többsége, amire pillanatnyi szükségleteik késztetik. Holnap? Ki törődik vele ma? Ha valami nagyon nem jó, nosza, bedobjuk a változtató fürdőbe, és majd csak lesz valahogy egy darabig… Leleményből mindig van.

A szervezet kódolt parancsa, a homeosztázis filozófiai értelemben a környezethez való alkalmazkodás képessége által adatott túlélési esély. Valamifajta állandóság üzenete ez a folytonos változásban. A nem önmagáért való változás emblémája: vagyis az élet fennmaradása végső céljával megokolt alkalmazkodásé. Csak létezni, túl kevés. De ez a kevés minden ahhoz, ami a létben ezután következik.

Tolnai Kata