Dr. Rajna Péter

November 3-5 között, immár 13. alkalommal rendezték meg az egyetem legrangosabb tudományos eseményének számító Nemzetközi Semmelweis Symposiumot. A rendezés jogát minden évben pályázaton lehet elnyerni. Az időpont, a konferencia angol nyelve és néhány szerkezeti elem előre meghatározott, a téma viszont évente változik. A NET-ben tartott rendezvényt Tulassay Tivadar rektor, Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke és Szollár Lajos ÁOK dékán nyitotta meg. A symposium főszervezője Rajna Péter professzor, az MTA doktora, a Semmelweis Egyetem 4.sz. Interdiszciplináris (pszichiátria és pszichológia) Doktori Iskola vezetője, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika oktatási igazgató helyettese, a klinika elektrofiziológiai laboratóriumának vezetője volt. Vele beszélgettünk benyomásairól, tapasztalatairól kérdezve.

– Mi motiválta abban, hogy belevágjon egy ilyen hatalmas erőfeszítéseket igénylő, és rengeteg munkával járó rendezvény megszervezésére?

– Először is kihívásnak tekintettem, hiszen már több konferenciát szerveztem idáig is, például epilepszia és alzheimer-kór konferenciát. Szerettem volna az egyetem falai közé is behozni azokat az elképzeléseimet, amelyek segítségével az ilyen rendezvényeket érdekesebbé lehet tenni.

Konzorcium a rendező

– Miben különbözött ez az idei symposium az eddigiektől?

– Mindenek előtt abban, hogy konzorcium pályázta és nyerte meg. A konzorciumban négy egyetemi és egy akadémiai intézmény, valamint a Moravcsik Alapítvány dolgozott együtt. Létrehozásának ötlete annak kapcsán fogalmazódott meg bennünk, hogy a symposium két napja alatt az idegtudományokat akartuk körüljárni. Ennek szellemében hirdettük meg az utazást az agytól-az elmén át-a társadalomig.

A két napot 5 blokkra osztottuk témák szerint, amelyek dinamikusan kapcsolódtak egymáshoz. Az alapkutatásokon belül az endogén kannabioid receptorokról szóló áttekintésekről az MTA Kísérleti és Orvostudományi Kutatóintézet vendégelőadói és élenjáró kutatói gondoskodtak. A klinikai értelemben vett agykutatás néhány fontos határterületének eredményét (például kognitív neurológia) a Neurológiai Klinika, majd (például alvásmedicina) a Pszichiátriai ás Pszichoterápiás Klinika meghívott előadói ismertették. Ez a szakasz már átvezetett az agytól az elme felé.

Ezután a Pszichológiai Tanszéki Csoport szervezésében izgalmas előadásokat élvezhettünk a tudathasadásos elmezavar terápiájának egészen újszerű – pszichoterápiás – megközelítéséről. Az elmebetegségekkel kapcsolatos beszélgetés már a társadalmi vonatkozásokat is feszegette, azonban az idegtudományoknak ez a vetülete a Magatartástudományi Intézet előadásblokkjában csúcsosodott ki. Ebben, többek között, izgalmas, indulati elemeket sem nélkülöző kerekasztal-vita zajlott égető bioetikai kérdésekről is.

Magyar származású külföldi előadók

– Kik vettek részt a symposiumon?

– Olyan kutatókat kértünk fel az előadásokra és a kerekasztal-vitákban való részvételre, akik kutatási területükön a nemzetközi élvonalat képviselik. Ezen belül külön szempont volt a lehető legtöbb külföldön tevékenykedő, de magyar származású kutató bevonása. Ez végül is sikerült, hiszen a nyolc meghívott külföldi előadóból négy magyar származású volt. A hallgatóság részvétele tekintetében sajnos már nem nyilatkozhatom ilyen lelkesedéssel. Nem vígasztal az sem, hogy ezen a rendezvényen az alacsony részvétel már hagyományosnak mondható. Az idén látszólag megtört ez a negatív jellemző, hiszen 299 résztvevőt regisztráltunk. A valós kép azonban nem ilyen kedvező, mert az egy időben jelenlévők száma 30-80 volt. A folyamatosan jelenlévők ennél is kevesebben voltak. Öröm az ürömben, hogy ezek a résztvevők többnyire a PhD hallgatók voltak.

Az alacsony részvételt még maguk a külföldi előadók is értetlenkedve fogadták, hiszen véleményük szerint ez egy világszínvonalú előadássorozat volt. Néhány jóhiszemű vendég a program során javasolta a délutáni előadások kezdetének eltolását azt gondolva, hogy a munkaidő végeztével a hallgatóközönség száma megnövekszik.

– Mi okozza Ön szerint az alacsony részvételt?

– Nem tudom a választ. Az utóbbi időben általánosnak tekinthető az érdeklődés hiánya minden téren. Elég ha csak bemegyünk egy tantermi előadásra. Pedig ebben, véleményem szerint, a hallgatók saját magukkal szemben követnek el hibát, mert hosszú távon igazán csak ők és persze a betegeik profitálhatnának az ott megszerzett ismeretekből.

Visszatérve a symposiumra, talán úgy fogalmazhatnám meg egyszerűen a választ, hogy a tudományos rendezvények inflálódnak.

– Kiket vártak résztvevőknek, hogyan propagálták a rendezvényt?

– 1500 meghívót küldtünk ki. A meghívottak köre kettős volt. Egyetemi kollégáinkat elektronikusan és postai úton is igyekeztünk elérni. A konzorcium tagintézményeinek felelőseit is arra kértük, hogy a saját szakmai köreikben buzdítsák részvételre az érdeklődőket. Másrészt az összes szakmai tudományos folyóiratban is meghirdettük a rendezvényt. Volt olyan lap, amelynek már a szeptemberi számában – tehát az esemény előtt hónapokkal – megjelentette az egész programot az előadások kivonataival. Aki szervezett már ilyen eseményt, tudja, hogy ez igazi bravúrnak számít.

– Megérte a rengeteg fáradozást és munkát ez a mostani symposium?

– Őszintén szólva, még egyszer nem vállalkoznék rá a kellő részvétel hiánya miatt, amely méltatlan a neves előadókkal szemben is. Ezt nem feledteti az sem, hogy csodálatos emberekkel találkozhattam és kerülhettem személyes kapcsolatba. Élmény volt az is, ahogyan a szervezés során az öt egyetemi intézmény együtt dolgozott és közösen gondolkodott. Ez igazán nagy dolog! A most megerősödött munkakapcsolatok pedig akár hosszútávon is megmaradhatnak, ami szintén lehet a rendezvény hozadéka. Ez már önmagában hatalmas eredmény.

Petkovics Margit