Dr. Molnár Zoltán

A DIES Academicus ünnepségen avatták fel a PhD fokozatú doktorokat. Köztük volt dr. Molnár Zoltán is, aki 2000-ben diplomázott az Általános Orvostudományi Karon. Az azóta végzett több éves munkájáról és a többi közt arról mesél, miért hasznos a TDK munka egy doktori iskolásnak. Megtudjuk még tőle, hogy a kutatómunka szeretete és áldozatvállalás nélkül nem sok sikerre számíthat a leendő PhD hallgató.

Molnár Zoltán jelenleg gyermekgyógyász rezidens az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikán, idén júniusban védte meg értekezését.

Kezdetek

PhD éveim alatt az Élettani Intézet dolgoztam, a témavezetőm Spät András professzor volt, a glomus caroticum kemoreceptor sejtjének jelátvitelével foglalkoztam. Az egyetem alatt TDK-sként vettem részt a laborban folyó kutatásokban, végzés után pedig mint nappali tagozatos hallgató folytattam az ott megkezdett munkát. Az ösztöndíj leteltével, 2003 októberében felvettek az egyetem rezidens képzésébe.

PhD-lét

A PhD-sként végzett munkám gyakorlatilag három részre osztható, úgymint kutatás, oktatás és különböző kurzusok látogatása. A három közül talán a kutatást élvezetem leginkább. Természetesen részt kellett vennem az intézetben folyó oktatói munkában is, gyakorlatvezetőként. A legkeményebb kihívást az első év jelentette, hisz gyakorlatilag újra meg kellett tanulnom az élettant és megtapasztaltam, mennyivel nehezebb a barikád oktatói oldalán állni. Sok időt töltöttem gyakorlataimra való felkészüléssel. Szerencsémre érdeklődő, hajtós csoportot vittem az első két évben, öröm volt órát tartani náluk.

Phd-s éveim alatt lehetőségem nyílt három hónapra a manhattani Mount Sínai Orvosi Egyetem Biofizikai és Élettani Intézetében zajló elektrofiziológiai és molekulár-biológiai kutatásokba bekapcsolódni. A lehetőséget egy, az intézetünkből elszármazott és jelenleg is a manhattani intézetben dolgozó kutató teremtette meg számomra. Nagyon hálás vagyok neki az ott szerzett tapasztalatokért. Az ottani munka csak módszertani vonatkozásban kapcsolódott itthoni kutatásaimhoz, így az értekezésemet tejes egészében az Élettani Intézetben született eredményeimből írtam.

Ha valaki Phd-munkába kezd

Óriási segítséget jelent, ha a kutatás során alkalmazott módszereket az ember már TDK-s évei alatt legalább valamilyen mértékben elsajátítja. Így az első időszak nem azzal telik, hogy ismerkedik, hogy a módszerek buktatóin igyekszik túljutni kisebb nagyobb sikerrel. Jó, ha már egyetemi hallgatóként bekapcsolódunk annak a labornak a munkájába, ahol később PhD-zni szeretnénk. Optimális esetben ez így is működik, hisz ritka, hogy valaki hatodévesként ráébred a belgyógyászat és sebészet szigorlata közt, hogy őt mennyire érdekli például a befelé egyenirányító K+ csatornák működése és nyomban nekiáll kikeresni, hogy vajon melyik doktori programban foglalkoznak ezzel a témával.

Ha valaki TDK-sként talál egy munkacsoportot, ahol jó szakmai vezetőkre, számára tetsző témára lel, ahol megismerkedik a módszerekkel, elsajátítja a kutatói munka pár alaplépését, akkor jóval termékenyebb korai időszakra számíthat. Nappali, ösztöndíjas hallgatóként jelenleg csak három év áll rendelkezésünkre. Ennyi idő alatt kell a doktori szabályzatban meghatározott számú kurzust elvégezni és közölni az eredményeket.

Szeretni kell a kutatást

Másfelől, nem meglepő módon, fontos a kísérleti munka szeretete. Kell tudni örülni egy dózis-hatás görbének, le kell tudni mondani egy haveri összejövetelt a hiányzó két elemszámért és még folytathatnám.

Munkám során frissen izolált sejteken végeztem a méréseimet, így a sejtizolálást követő 36 órán belül fel kellett használnom azokat. A műszert is közösen használtam kollégáimmal, így adott műszeróra állt csak rendelkezésemre. Nem egyszer fordult elő, hogy késő éjjel még ültem a műszer mellett, amíg fel nem vettem a kellő számú regisztrátumot. Mindezt persze sokkal könnyebb jó munkatársakkal. Közvetlen kollégáimnak köszönhetően kifejezetten élveztem a munkahelyemen töltött időt, és – jó pár versenyszférában dolgozó barátommal ellentétben – elmondhattam, hogy szerettem a munkahelyemen lenni.

A doktori cím tulajdonképpen egy igazolás arról, hogy az illető alkalmas önálló kutatómunka végzésére. Képes tájékozódni a szakirodalomban, és releváns kérdéseket feltenni. Adekvát módszert tud választani egy problémakör vizsgálatához, a mérések során nyert adatokat megfelelően tudja kiértékelni, és az így nyert eredményekből helyes következtetéseket von le. Ráadásul, mindezt idegen nyelven képes tudományos folyóiratban közölni.

Akik segítettek

Sokat köszönhetek témavezetőmnek, prof. Spät Andrásnak, aki az együtt töltött évek során kialakított bennem egy kutatói szemléletet és megtanított a saját munkával szembeni, néha igen fájó kritikára. Igen hálás vagyok dr. Petheő Gábornak is, aki önzetlen segítségével, szakmai és emberi vezetésével nagyban hozzájárult sikereimhez. Ő jelenleg egy genfi kutatóintézetben dolgozik. Azt kívánom a most kezdő PhD hallgatóknak, hogy ilyen kiváló mestereik legyenek!

Lejegyezte: Stanczik Edina