Semmelweis Egyetem honlap | Semmelweis Egyetem újság | 2004/14. szám | Előző cikk | Következő cikk
Semmelweis Egyetem · V. évfolyam 14. szám · 2004. november 26.
Hírek

Kiváló PhD Oktatók

A Semmelweis Egyetem Doktori Iskolájának kitüntetettjei (2004)

Dr. Frenkl Róbert

A hazai és nemzetközi sportélet elismert, nagytekintélyű személyisége: az Orvosegyetem Sport Club ügyvezető elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, illetve elnökségi tagja, hogy csak a legfontosabbakat említsük.

Dr. Halász Béla

A doktori képzés hőskorában, azaz 1992-től kezdődően a program megalapítójaként az Idegtudományok programot vezette, ebben az évben vált meg a Neuroendokrinológiai Program vezetésétől.

Dr. Jeney András

Az elmúlt 12 év alatt a Jeney professzor nevével fémjelzett doktori képzésnek 177 hallgatója volt és eddig 68-an szereztek fokozatot.

Dr. Kopp Mária

A PhD képzésbe kezdettől fogva bekapcsolódott, a doktori iskolák megalakulásakor a „Mentális egészségtudományi” iskola alapító tagjaként, az utóbbi két évben pedig az iskola keretébe akkreditált „Magatartástudományi” program vezetőjeként.

Dr. Ligeti Erzsébet

Nemcsak a PhD hallgatók képzésében, hanem a minősítési eljárás folyamatában is kiemelkedően sokszor vett részt mint szigorlati bizottsági elnök, mint bírálóbizottsági elnök és mint hivatalos bíráló.

Dr. Magyar Kálmán

A kutatómunka közvetlen vezetése mellett több doktori kurzust is szervezett, de nemcsak szervezőként, hanem előadóként is mindig azon fáradozott, hogy minél több hallgatót ismertessen meg a farmakológia, a kutatómunka szépségeivel.

Kitüntetések a Dies Academicus ünnepségen

A Semmelweis Egyetem Doktori Iskolájának ifjabb dr. Farkas Zsolt emlékére létrehozott „Veritas et Virtus Alapítványa” pályázatot hirdetett az egyetem Doktori Iskolájában végzett tudományos munka bemutatására 35 éven aluli PhD hallgatók vagy predoktorok számára. Ebben az évben a Veritas et Virtus Alapítvány I. díját Lénárd Zsuzsanna és Rada Balázs nyerte el. A II. díjat a kuratórium Balogh Brigitténak és Csekő Csongornak ítélte oda.

Babics Alapítvány díjazottjai

I. helyezett:

Dr Ferencz Viktória (I. sz. Belgyógyászati Klinika)

Pályamunkájának címe: A rövidtávú kalcium és D vitaminpótlás hatása postmenopausa-s osteopéniás vagy osteoporosisos nők körében a D vitamin ellátottság függvényében

II. helyezett:

Dr. Kovács Zoltán (Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika)

Pályamunkájának címe: Állatasszisztált terápia bevezetése a pszichiátriai betegek otthonában ápolt skizofrén betegek rehabilitációjában

2004. évi Semmelweis Emlékérem és Jutalomdíj
Tulassay Tivadar (jobbra) gratulál Perner professzornak

Dr. Perner Ferenc egyetemi tanár, a Transzplantációs és Sebészeti Klinika megalapítója és első igazgatója kapta idén a Semmelweis Emlékérmet és Jutalomdíjat. A több mint négy évtizeden keresztül végzett folyamatos és kiemelkedő, iskolateremtő klinikusi, oktatói és tudományos munkássága, valamint az egyetemünk érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként nyerte el a Semmelweis Egyetem legmagasabb tudományos elismerését.

1962 óta dolgozik az egyetemen. Tevékenysége a hazai szervátültetési programban úttörő jelentőségű. Ezt megalapozta párizsi tanulmányútja, melynek során elsajátította a veseátültetés elméletét és gyakorlatát, emellett kísérletes munkát is végzett. Hazatérte után végezte el az első veseátültetést.

Az egyetemi medikus oktatásban 38 éve vesz részt, 32 éve tart tantermi előadásokat. Az orvostudomány kandidátusa minősítést 1977-ben, az orvostudomány doktora fokozatot 1989-ben szerezte meg. Tudományos közleményeinek száma 229. Hazánkban ő végezte az első sikeres és tartós túlélést biztosító veseátültetést. Munkacsoportja azóta mintegy 2500 veseátültetést végzett. Szervezte és megvalósította a hazai májátültetési programot, amely 1995-ben indult. Új, a világon sehol nem alkalmazott műtéti eljárást, uretero-uretralis anastomosist dolgozott ki, amelyet azóta több mint kétezer esetben alkalmaztak veseátültetés során.

t-


Tíz éve klinikaigazgató
Dr. Paulin Ferenc

November 12-én bensőséges hangulatú rendezvényen ünnepelték dr. Paulin Ferenc professzor tanszékvezetői kinevezésének 10. évfordulóját a II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikára. Paulin professzort személyesen köszöntötte – többek közt – Tulassay Tivadar rektor. Rácz Jenő egészségügyi miniszter meleg hangú üdvözlő levelét a minisztérium kabinetfőnöke olvasta fel, átnyújtva egy XIX. századi bábakönyv reprint kiadását az ünnepeltnek.

A klinika jelenleg 162 ággyal rendelkezik. A közelmúltban került átadásra az újjáalakított neonatológiai osztály és a kiemelkedően magas felszereltségű, apartman jellegű, egyágyas, fürdőszobás szülőszobákból álló szülészeti részleg. A klinika fekvőbetegeinek száma évente átlagosan 7000, a szülések száma 1800. Az utóbbi években kialakított korszerű ambuláns rendelőtraktusban kiterjedt járóbeteg-ellátás folyik. A 23 speciális rendelésen évente mintegy 65 ezer beteget látnak el. (Következő lapszámunkban interjút közlünk vele.)


Honorary Diploma

Az Európai Fül-orr-gége Egyesület elnöksége és közgyűlése (EUFOS) egyhangú szavazata alapján dr. Ribári Ottót javasolta Honorary Diploma kitüntetésre az elmúlt évtizedek szakmai, tudományos és klinikai szervező tevékenysége elismeréséül, 14 nemzetközi hírű fül- orr- gégész közül választva őt.

A kitüntető diplomát szeptember 11-én, az V. Európai Kongresszus megnyitó ünnepségén adták át klinika igazgatói utódjának, dr. Répássy Gábor professzornak, aki helyette vette át a diplomát.


Veszélyben a Füvészkert

Az ELTE súlyos gazdasági helyzete miatt veszélyben az ország legrégebbi, 1771-ben alapított, jelenlegi helyén, a Józsefvárosban 150 éve működő Füvészkertje, az Eötvös Loránd Tudományegyetem 234 éves Botanikus Kertje. A mintegy 6000 növényfajt és változatot bemutató élő növénygyűjtemény az oktatás minden szintjén a növényvilág megismerését szolgáló létesítmény. Aláírásgyűjtéssel és demonstrációval kívánják megmenteni Budapest e gyönyörű természetvédelmi területét.


Elnökség nélkül a HÖOK

Ekler Gergely személyében új elnököt választott a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) tisztújító közgyűlése, de az új elnökséget határozatképtelenség miatt nem sikerült felállítani – közölte a szervezet év végéig hivatalban lévő elnöke. Ennek oka az, hogy az elnökválasztás során alulmaradt jelöltet, Németh Józsefet támogató hallgatói önkormányzatok képviselői kivonultak a tanácskozásról, így határozatképtelenné vált a közgyűlés – mondta Barthel-Rúzsa Zsolt. Ekler Gergely, az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója, programját ismertetve a legfontosabbnak a magyar felsőoktatási intézmények közötti hallgatói mobilitás megteremtését emelte ki.


Környezet és egészség

XV. Országos Szülésznő-Védőnő Konferencia

November 22-én és 23-án kétnapos országos szülésznő-védőnő konferenciát tartottak a NET Dísztermében. A jeles eseményt immáron 15. alkalommal szervezték az egyetem ÁOK Ápolásvezetési és Szakdolgozói Oktatási Iroda munkatársai Csetneki Julianna, az ÁOK kari vezető főnővér irányításával, aki egyben a konferencia szervezőbizottságának is tagja. A szervezőbizottságban részt vett még Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke, Banadics Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének titkárságvezetője, valamint Aranyosi Gáborné, az ÁOK II. számú Gyermekgyógyászati Klinikájának ápolási igazgatója, a Magyar Ápolási Egyesület Gyermekápolói Szekciójának elnöke, aki egyben az Egészségügyi Szakdolgozók Kamarája budapesti szervezete gyermekápolási szekciójának a vezetője. A konferencia fővédnökei: Rácz Jenő egészségügyi, miniszter, Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter és Tulassay Tivadar, az egyetem rektora volt.

A résztvevők megvitatták és értékelték a védőnők, szülésznők és gyermekápolók feladatait, különös tekintettel az „Egészség évtizedének Johan Béla Nemzeti Programja” megvalósítására. Nemcsak az egyetemünkről, hanem az ország számos más kórházából érkeztek előadók. A kétnapos országos konferenciára több mint ezren jöttek el az ország minden tájáról. A rendezvény megszervezését szponzorként mintegy 40 hazai gyógyszergyártó cég segítette.


TF Esték

Szeretettel meghívjuk a TF Esték következő rendezvényére, amelynek vendége: Nagy Gáspár Kossuth díjas költő.

A rendezvény címe: Amíg fölragyog a jászol

Közreműködik: Ferencz Éva, Magyar Örökség díjas énekművész
Időpont: december 17., péntek, 18 óra.
Helyszín: TF Aula, Bp., Alkotás u. 44.
(A belépés díjtalan!)


Az Év Ismeretterjesztő Tudósa

A Tudományos Újságírók Klubja által alapított Az Év Ismeretterjesztő Tudósa Díj-át – a csillaggal –, november 11-én a Magyar Tudományos Akadémia elnöki tanácstermében adták át dr. Csermely Péter c. egyetemi tanárnak, az egyetem TDK Tanácsa elnökének. (Következő lapszámunkban interjút közlünk a kitüntetett tudóssal, akiről egy csillagot neveznek el.)


Meghívó közgyűlésre

A Magyarországi Franciabarát Orvosok Társasága tisztelettel várja tagtársait közgyűlésére december 7-én, kedden délután 18 órakor.

Helyszín: Francia Intézet, Nagyterem, I. emelet.

(Beszámoló 2004 eseményeiről, és 2005-re szóló terveink.)

A határozatképesség érdekében a közgyűlést első meghirdetésben 2004. december 7-re (kedd) 17.30-ra hívjuk össze.

Dr. Pásztélyi Zsolt (titkár) Dr. Temesvári I. Péter (elnök)


A Semmelweis Egyetem számai

Lapszám

Lapzárta

Tervezett megjelenés

15

november 30.

december 17.

1

január 25.

február 11.

 
Semmelweis Egyetem honlap | Semmelweis Egyetem újság | 2004/14. szám | Előző cikk | Következő cikk