Mindenki a maga módján ünnepel. Az idő kimunkálja az ünneplés bevett módjait: emlékezőbeszéd, koszorúzás és főhajtással adott tisztelet. De mindez mit sem ér hozzá kapcsolt, erkölcs vezérelte gondolatok nélkül. A gondolat pedig csak üres edény, ha nincs ott a lélek, amely élettel tölti meg az emléket. Ünnepeken koncentráltan üzen a múlt, csak tudni kell megfejteni üzenetét. Aki jól ünnepel, annak tudatában pontosan kivehetően összekapcsolódik az elmúlt a jelennel: mintha újra élné, még akkor is, ha nem volt részese. Ez olyan ritka pillanat, amikor összecsúszik az idő, hogy aztán emelt lélekkel visszazökkentse az ünneplőt hétköznapjaiba.

Az 1956-os forradalom 48 éve történt. Már azok is meglett emberek, akik azokban a remek napokban születtek. A harcok részesei csak ezren vannak életben. '56 forradalmárjai gyakran ösztönös hevülettel fogtak fegyvert. Nem gondoltak arra, hogy életük a tét. Akiknek neve az egyetemi emléktáblán áll, ma minden további nélkül közöttünk lehetnének, ha a sors másként intézi. De nemcsak a sors végezte be kegyetlenül sokak életét, hanem a politikai bosszú is. Volt olyan ifjú, akinek nagykorúságát börtönben kiváratva több év múlva vette életét a bakó.

Hősök voltak, pedig tudom: dolgukat végző, szabad, boldog emberek akartak csupán lenni. Névtelenség helyett arannyal vésett emléktáblában nyertek emlékezetet. Nevük azt üzeni, könnyű hőssé válni: félelem nélkül kell vágyni, és tenni a vágyak megvalósulásáért, ha a helyzet úgy kívánja. Vérzivataros időkben a puskagolyó nem válogat: hőst csinál hétköznapi emberekből, menekvést nem hagy.

Az idei egyetemi ünneplés külsőségeiben, gondolati és érzelmi téren is kiemelkedő fűtöttséggel adózott a magyar múlt legrövidebb dicsőséges forradalma és annak egyetemi áldozatai előtt. Dr. Somogyi János az ünnepségen megilletődöttséggel mondta: szeretné megélni, hogy az egyetemi főépület falán elhelyezett 56-os hősök emlékét őrző tábla mellett a második világháború egyetemi áldozatainak nevét is kőbe vési az utókor.

Őrizni az emléket az több, mint pusztán emlékezni: a magunkban őrzött emlékezet formálja is a jelent.

Tolnai Kata