...„kevesen vannak a választottak”... azon kevesek nevében szeretnék köszöntet mondani Professzor Úrnak, akik bebocsátattak és második mondatként nem azt hallhatták, hogy „ott az ajtó”...

Tehát bejuthattunk mi néhányan, Kerpel-Fronius Sándor, alkalmasint értékes anyagért Virág Szabolcs, Hajós Ferenc e hideg Szentélybe. Majd az utánunk következő Csillag András és egynéhány évvel később Ligeti Erzsébet.

Köszönöm, hogy ráébresztett arra, hogy még érző lény vagyok, mert elő tudta csalni a könnyeimet és elérte azt, hogy a különbözőképpen rafinált módon stimulált mitokondriális légzés mellett az enyémet stimulálni tudta. Egy ilyen meghitt alkalommal rám szólt: „mi az, most nem sír?” „tulajdonképpen én most örülök”, „minek örül maga szerencsétlen?”, „mert magán kívül én vagyok az egyetlen, aki a vibráló platina elektródával dolgozhatok”. Esténként már szólni sem mertem, ha opera vagy színházjegyem volt, csak magamban drukkoltam, hogy azért még a nyitány után alkalmasint beengedjenek.

Mindig is gyanítottam, hogy e mögött a nyers külső mögött egy ember van, de nagyon hamar meggyőződtem erről, amikor a hátam mögött minden módon igyekezett segíteni, és ha szabad így fogalmaznom, ebből a furcsa kapcsolatból barátság lett.

Engedje meg, hogy mint elfajzott „fiziobiokémikus” köszöntsem és köszönöm.

M. dr. Bujdosó Györgyi

* Készült Fonyó Attila professzor úr 75. születésnapja alkalmából rendezett nemzetközi szimpóziumra.