A Magyar Történettudományi Intézet, valamint a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár kiadványa, Budapest. 2003, 201 oldal Hézagpótló könyv. A kijelentés banálisnak tűnik, de messzemenően igaz. Az európai orvosi oktatás történelmének újkori vonatkozásaival sokan foglalkoztak, de a középkor, majd a reneszánsz, a humanizmus 15.-16. századi időszakát homály fedi. Schultheisz professzor az, aki az ókor és a középkor klasszikus szerzői eredeti munkáinak áttanulmányozásával megvilágítja ezt a történelmi periódust. Rámutat az ókori görög, római, arab, korai keresztény orvosi kultúra történelemindító szerepére és befolyására az európai orvosi oktatás kezdeteire. Állást foglal olyan alapvető kérdésekben, mint a tankönyvírás fejlődése vagy a filozófia szerepe az európai orvosi oktatás korai szakaszában. A szerző szerint a filozófia, a logika és az általuk adott szemlélet meghatározó súlyú az orvosi curriculumban. Ezen önálló tárgyak tartalma három zseniális polihisztor munkájából (Aristoteles, Galenos, Avicenna) táplálkozik. Megszívlelendő gondolat: "Nem lehet jó orvos az, aki egyszersmind nem jó természetfilozófus". Schultheisz professzor munkájának értékes fejezete a 16. századi orvosi oktatás megismeréséhez a curriculum tanulmányozása, mely egyben a kötelezően előírt és ajánlott könyvek listáját is tartalmazza. Számunkra elgondolkodtató kell, hogy legyen: a 16. században a medicina hallgatásának feltétele, a befejezett artis studium, azaz egy elvárt, megkövetelt alapműveltség, ide értendő a terminológia, a nyelv problematikájának ismerete is. Utóbbiakhoz megkívánt Galenos, Hippocrates, Ephesos műveinek eredetiben való olvasása. A szerző állást foglal az ókeresztény irodalom (2.-8. század) nem orvos, nem természettudós írói, az úgynevezett egyházatyák munkásságának fontossága mellett, amennyiben ők voltak azok, akik az antik tudomány eredményeit megőrizték, továbbvitték, illetve közvetítették.. Munkásságuk - ez originális megállapítás - új betegségszemlélethez, új orvoskép kialakulásához vezetett. Az egyházatyák és a általuk fémjelzett patrisztikai irodalom szerint a gyógyászat és a vallás olyan kontextusban jelenik meg, mely szerint a középkor orvosának imágója Krisztus, a betegség a bűn büntetése, de egyben a megtisztuláshoz vezető út egyik állomása. Ezzel a kórtan, a patológia a teológia szolgálatába kerül. E korszak európai orvosi oktatásának legfőbb gondolata az, hogy a medicina nem feltétlenül egyenlő az orvoslással, ezt tükrözik a tankönyvek, a curriculum. Tudása az egyetemi tudás része. Ebből következőleg senki nem lehet a természet és a filozófia ismerője, aki a medicinát alapjaiban nem ismeri. Ennek az elméletnek első szövegbe foglalója Aurelius Cassiodorus (a.d. 544 körül). Schultheisz professzor végkonklúziója: a középkor egyetemeinek orvosi fakultásai mind a curriculumot, mind a tankönyveket illetően a kor tudásának maximumát nyújtották hallgatóiknak. Így az ezeken nevelkedett orvosok (ideértve a magyar peregrinusokat is) általános és szakmai műveltsége magas volt, melynél fogva avantgarde szerepet töltöttek be, a medicina határain túl is, a tudomány közvetítésében. Az európai orvosi oktatás korai szakaszára talán legjellemzőbb a medicina és a filozófia elválaszthatatlanságának evidenciája, ahogy a Corpus Hyppocraticumból idézhető: "Az orvos, ha filozófus, az istenekhez hasonló". Ez az együttgondolkodás érvényesül a középkorban, sőt a 15-16. században, a humanizmus korában, amikor a dolgok természete felöl a gondolkodás az ember természetére irányul és annak önértékelésével foglalkozik, a világgal való párbeszéde során. Schultheisz professzor jelen munkájának páratlan értéke, hogy az európai orvosi oktatás történetét nemcsak a korszak nagy orvos személyiségeinek munkásságán keresztül mutatja be, hanem - tekintettel a filozófia és a medicina szoros kapcsolatára - az aktuális orvosi szemlélet képét a filozófiai stúdiumok párhuzamba hozásával teszi teljessé Dr. Donáth Tibor

 

Lap teteje | Semmelweis Egyetem újság | 2004/4. szám | Előző cikk | Következő cikk