A jubileumi év alkalmából, 2020. tavaszától a 250 éves Semmelweis Egyetem, Semmelweis Éjszakák néven interaktív, népegészségügyi tematikájú programsorozatot indított a nagyközönség részére péntek-szombatonként Résztvevői kör: a témák iránt érdeklődő laikusok, családok, hallgatók, egyetemi munkatársak, magyar és külföldi vendégek. A szombati rendezvények mindig egy-egy szűkebb szakterületre fókuszáltak, mely lehetőséget adott személyesebb hangvételű tanácsadásra szakorvosok és laikus érdeklődők között. Gyermekgyógyászat témakörben, a programsorozat részeként,  Klinikánkon első alkalommal 2020. március 7-én került megrendezésre “Prevenció a gyermekgyógyászatban” címmel az az egész napos tematikus rendezvény, melyre az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika bevonásával, közösen készültünk. A sok, színes, érdekes, folyamatosan látogatható programot forgószínpad-szerűen az ambulanciákon, kis csoportos előadások (1×30’) keretében a könyvtárban, tanteremben terveztük megrendezni. 

Ekkor sajnálatos módon a COVID járvány kitörése miatt el kellett halasztani az előre meghirdetett eseményt, melyet 2020. június 25-én, rekord számú jelentkező részvételével tartottunk online módon. A következő év márciusában (még mindig az online térben) folytattuk a rendezvényt és húsz, laikus érdeklődők számára kiválóan felépített előadás keretében mutattuk be a csecsemőkortól, a gyermekkoron át, egészen a korai felnőtté válásig bekövetkező gyermekbetegségeket.