Semmelweis Egyetem Orvos-, Fogorvos- és Gyógyszerésztudományi Diákköri Konferencia 2016/2017.

Helyszín: Nagyvárad téri Elméleti Tömb
Időpont: 2017. február 8-10.
Feltöltési határidő: 2016. december 11. (vasárnap) 24 óra

A TDK konferenciára való jelentkezés feltételei:

  • a hallgató a Semmelweis Egyetem Tudományos Diákkörének tagja, és TDK-tagságát a kutatóhely a Tudományos Diákköri Tanácsnak bejelentette
  • az első szerző az adott kutatóhelyen legalább két szemeszteren át folyamatosan regisztrált diákkörös, kivéve az idegennyelvi, valamint az osztott képzésben résztvevő hallgatókat
  • a bejelentett előadásoknak legfeljebb két szerzője és két témavezetője lehet
  • egy hallgató ugyanarról a kutatóhelyről csak egy előadásnak lehet első szerzője
  • Egyazon hallgató két elsőszerzős absztraktot csak abban az esetben tölthet fel, ha az egyik munkát más intézettel kooperációban végezte és az absztrakton feltünteti a másik intézet nevét és az ottani témavezetőt is.
  • PhD hallgató nem lehet szerző vagy szerzőtárs a TDK-előadásban.

A konferencia nyelve

  • magyar
  • angol*
  • német**.

Önálló idegennyelvi szekciókat megfelelő számú előadás esetén tudunk szervezni.

*Többek kérésének eleget téve magyar anyanyelvűek is adhatnak elő angolul a konferencián.
**Az OTDK hivatalos nyelvei a magyar és az angol!

Az előadások ideje 10 perc, amelyet 5 perc vita követ.
A konferencián projektor használatára van lehetőség.

A beérkezett összefoglalók a TDT elnökének vezetése alatt álló szakmai bizottság előzetes bírálatán esnek át. Akik munkáját az összefoglalója alapján a szakmai bizottság bemutatásra nem fogadta el, értesítést küldünk.

A manuális versenyről:

A tavalyi évhez hasonlóan, az elméleti megmérettetésen túl lehetőség van részt venni manuális versenyen is a következő szakirányokban:

Sebészet
Gyógyszerésztudomány
Fogorvosi
Az előadóknak és a résztvevőknek egyaránt regisztrálniuk szükséges. A gyakorlati részvételhez feltétele, hogy a hallgató szóbeli előadással is szerepeljen a konferencia keretein belül.

Bánóczy Jolán Gyakorlati Fogorvostanhallgatói Verseny

A versenyre regisztrált résztvevőknek fantomfejben 2 gyakorlati esetet kell megoldaniuk. A verseny során felső nagymetsző megadott preparációja és esztétikai restaurációja lesz a feladat esztétikus kompozit anyagok használatával, valamint egy implantátum behelyezésének a megtervezése az anatómiai képletek és lehetőségek értelmezésével. A résztvevők a verseny előtt rövid elméleti felkészítést kapnak mindkét témakörben, majd a feladatokat a felkészítők demonstrálni is fogják a verseny standardizálása és az esélyegyenlőség biztosítása érdekében. Az elkészült restaurációk formájának objektív kiértékelésére a KaVo Dental Teacher rendszert is alkalmazni fogjuk. A mostani versenyben tervezünk egy alapos fogpótlástani ismereteket is igénylő meglepetés részt is, hogy a versenyzők a sokoldalúságukat jobban be tudják bizonyítani.

III. Kabay János GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI Gyakorlati Versenyre

A verseny során a 3 fős csapatoknak a gyógyszerésztudomány különböző területeihez kapcsolódó, gyakorlati jellegű problémákat kell majd megoldaniuk. A versenyen való sikeres részvételhez ajánlott, hogy a csapatok a gyógyszerésztudomány különböző területein megfelelő felkészültséggel rendelkező tagokból álljanak.

Helyszín: Gyógyszerésztudományi Kar, Hőgyes Tömb lalboratóriumai (1092 Budapest, Hőgyes Endre utca 9.)

Jelentkezni kizárólag a kari szervezőknek küldött email formájában lehetséges a tabi.tamas@pharma.semmelweis-univ.hu címre. A részvételre csak háromtagú csapatok számára van lehetőség. A regisztrációnak tartalmaznia kell a csapat nevét, a hallgatók nevét, egyetemét, karát, évfolyamát, annak az Intézetnek/Tanszéknek/Klinikának a nevét, ahol TDK munkáját folytatja, valamint a témavezető nevét. A sikeres regisztráció feltétele, hogy a hallgató a Semmelweis Egyetem diákkörének tagja legyen és/vagy előadást jelentsen be az egyetemi- vagy nemzetközi TDK konferenciára.