FELHÍVÁS

Semmelweis Egyetem

Orvos- és Gyógyszerésztudományi Diákköri Konferencia

2009/2010.

Helyszín:

Nagyvárad téri Elméleti Tömb

Időpont:

2010. február 17–19.

Jelentkezési határidő:

2009. december 11. (péntek)

2009. december 14. (hétfő)

 

A jelentkezés módja:

A TDK honlapján, a TDK konferencia 2010 menüpont alatt kell majd regisztrálni, és az absztraktot feltölteni. A legutóbbi konferenciához hasonlóan nemcsak az előadóknak, hanem a résztvevőknek is regisztrálniuk kell.

A regisztrációs felületek várhatóan november közepétől működnek majd.

A jelentkezés feltételei:

  • a hallgató a Semmelweis Egyetem Tudományos Diákkörének tagja, és TDK tagságát a kutatóhely a TDK Tanácsnak bejelentette
  • az előadás első szerzője az adott kutatóhelyen legalább két szemeszteren át folyamatosan regisztrált diákkörös
  • a bejelentett előadásoknak legfeljebb két szerzője és két témavezetője lehet
  • egy hallgató ugyanarról a kutatóhelyről csak egy előadásnak lehet első szerzője
  • PhD hallgató nem lehet szerző vagy szerzőtárs a TDK előadásban

A konferencia nyelve:

  • magyar
  • külföldi képzésben részt vevő hallgatóknak: angol vagy német
    (Az OTDK hivatalos nyelvei a magyar és az angol!)

Az előadások ideje 10 perc, amelyet 5 perc vita követ.

A konferencián írásvetítő és projektor használatára van lehetőség.

A beérkezett összefoglalók a TDT elnökének vezetése alatt álló szakmai bizottság előzetes bírálatán esnek át. Akik munkáját az összefoglalója alapján a szakmai bizottság bemutatásra nem fogadta el, értesítést küldünk.

Kérdéseikkel Szilágyi Edit TDK koordinátorhoz fordulhatnak.

Dr. Széplaki Gábor

Dr. Merkely Béla

Dr. Káldi Krisztina

klinikai orvos

egyetemi tanár

egyetemi docens

a TDT titkára

a TDT elnöke

a TDT alelnöke