Idén a moszkvai PFUR (People’s Friendship University of Russia) egyetem orvosi karának öt diákja, nevezetesen Olga Reynbakh, Irina Miklaeva, Elena Radzinskaya, Nyikita Matytsin és Vladislav Gaskin töltötte nyári gyakorlatát (július 7-től augusztus 6-ig) Budapesten.

Idén a moszkvai PFUR (People’s Friendship University of Russia) egyetem orvosi karának öt diákja, nevezetesen Olga Reynbakh, Irina Miklaeva, Elena Radzinskaya, Nyikita Matytsin és Vladislav Gaskin töltötte nyári gyakorlatát (július 7-től augusztus 6-ig) Budapesten.

 

Lena és Vladeslav az ÁEK Dr. Tamás Róbert által vezetett Plasztikai sebészeti osztályának mindennapos életének lehettek részesei. Irina, Olga és Nyikita pedig Prof. Dr. Merkely Béla által vezetett Kardiológia Központban tapasztalhatták meg az orvosok kedvességét és oktatói készségét, a beavatkozások, illetve a kórházi felszereltség komolyságát.

A szakmaiság mellett Vendégeinknek jutott idejük fővárosi sétákra, balatoni strandolásra, forma egyes futam szemlélésére a Hungaroringen és a cseregyakorlat vacsoraestjére is egy budapesti római parti hajón.


A 2009-es cseregyakorlat vacsoraestje Budapesten, a képen látható személyek balról jobbra haladva: Holman Anna (FOK V.), Toldi Gergely (ÁOK V.), Olga Reynbakh (PFUR IV.), Nyikita Matytsin (PFUR V.), Prof. Dr. Merkely Béla, Farkasdi Sándor (PFUR IV), Irina Myklaeva (PFUR V.), Márki Alex (ÁOK VI.), Elena Radzynskaja (PFUR V.), Vladislav Gaskin (PRUF V.), Marosi Attila (GYTK IV.).

A moszkvai, illetve budapesti hallgatók kölcsönös diákkonferencia-részvételét (lásd a korábbi írásokat: A People’s Friendship University of Russia TDK Konferenciájára benyújtott pályázatok eredménye2009. 03. 12., Medikusok „olimpiája” Moszkvában – 2009. 05. 11.) és az idei diákcsere-gyakorlat megvalósulását elsődlegesen Prof. Dr. Merkely Béla Úrnak köszönhetjük. Tanár Úr a Tudományos Diákköri Tanács elnökeként mindvégig segítette és támogatta Farkasdi Sándor moszkvai fogorvostan hallgató, Hoffer László (FOK V.) és én magam Márki Alex (ÁOK VI.) elhatározását és szervezői munkáját a budapesti–moszkvai orvosi egyetemek együttműködéséért.

Az együttműködés első lépéseként évente kölcsönös diákkonferencia-látogatáson, illetve nyári gyakorlaton vennének részt az egyetemek diákjai. A továbbiakban az oktatók, a kutatók és az egyetemi munkatársak tudományos együttműködésében, mint például csereprogramok, közös kutatások, konferenciák és szemináriumok, tudományos és metodológiai anyagok közös összeállításában teljesedhetne ki a kooperáció.

Jelenleg az együttműködési szerződés tárgyalásai folynak, amely eredményeiről, illetve a moszkvai konferencia és cseregyakorlat részvételi lehetőségeiről reményeink szerint hamarosan tájékoztathatjuk a kedves olvasót.

Márki Alex