Tisztelt Hallgatók, Témavezetők és Érdeklődők!

Az idei tanévben is közel négyszáz előadással üdvözölhettük tudományos diákköri konferenciánkat, melynek díjazottjairól az alábbiakban tájékozódhatnak!

EREDMÉNYEK_2016

EREDMÉNYEK_NEMZETKÖZI_2016

Orvosképzés 2016

Bízom benne, hogy minden résztvevő számára meghatározó élményt jelent majd a tudományos program, amely rengeteg tapasztalatcserére ad lehetőséget, és hogy az elmúlt év kitartó munkája megteremti méltó gyümölcsét!

TDK Konferencia Ünnepélyes megnyitójának helyszíne és időpontja:
Elméleti Orvostudományi Központ (1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-43)
2015. február 10. szerda 8:30

2016. február 10. szerda Idő Aneszteziológia és Sürgősségi orvostan NET – Sz 2-3
13:00 Barta Gabriella SE ÁOK VI. A perkután tracheosztómia szövődményei és azok megelőzése – prospektív randomizált kettősvak tanulmány
13:15 Kanász Noémi SE ÁOK V. Multirezisztens nozokomiális infekciók rizikófaktorai az intenzív osztályon
13:30 Csékó András Bálint SE ÁOK V. Thoracostomia, avagy a helyszíni mellűri detensionálás túlélést javító módszere
13:45 Baranyai Fanni SE ÁOK V. A zene hatása intravénás altatásban végzett endoszkópiák során: számít-e, hogy mit hallgatunk?
14:00 Illésy András SE ÁOK VI. Elektív császármetszések spinális érzéstelenítése során bekövetkező vérnyomásesés megelőzésének lehetőségei
14:15 Szünet
14:30 Fekete-Győr Alexandra SE ÁOK IV. Pap Zsófia SE ÁOK V. Reanimált betegek antibiotikum-terápiája az SE VSZÉK gyakorlatában
14:45 Varga Lili SE ÁOK IV. Tihanyi Hanna SE ÁOK IV. Intraoperatív kizárólagos krisztalloid vagy kolloiddal kiegészített folyadéktöltés hatása a kimenetelre érműtött betegekben
15:00 Decmann Ábel SE ÁOK VI. Nagy Ádám SE ÁOK V. A folyadék-túltöltés vizsgálata gyermek-szívsebészeti populáción
15:15 Tihanyi Hanna SE ÁOK IV. Tóth Anikó SE ÁOK II. Pszichoszociális faktorok alkalmazása az érsebészeti műtétek rizikóbecslésében
15:30 Somlai-Fürtös Anikó SE ÁOK VI. Simon Dorottya SE ÁOK VI. A faktorkoncentrátum alapú és a hagyományos hemosztázis menedzsment összehasonlítása szívműtétek esetében
2016. február 11. csütörtök   Anyagcsere, endokrinológia, hematológia I  NET – Labor 4-5
12:30 Márta Alexa SE ÁOK V. A glukokortikoid receptor szerepe a perifériás óra szabályozásában
12:45 Janszky Noémi SE ÁOK V. A XIII-as véralvadási faktor és a fibrinolízis aktivitásának vizsgálata atípusos hemolitikus urémiás szindrómás betegekben
13:00 Orbán Szilvia SE ÁOK V. A cardiovascularis rizikó és a bőr autofluoreszcencia mérése 2-es típusú diabeteses és hemodializált betegekben
13:15 Sziráki András SE ÁOK V. A tolvaptan hatásának klinikai vizsgálata nefrogén diabétesz inszipiduszban
13:30 Szünet
13:45 Kiss Richárd SE ÁOK VI. A korai és mély molekuláris válaszok jelentősége a krónikus myeloid leukémia monitorozásában a tirozinkináz-gátlók korában
14:00 Kocsis Flóra SE ÁOK V. Markovits Julia SE ÁOK V. Habituális vetélés kapcsolata a sárgatest- elégtelenséggel, pajzsmirigy alulműködéssel és emelkedett prolaktinszinttel
14:15 Papp Sára SE ÁOK IV. Drobni Zsófia Dóra SE ÁOK V. Genetikai és környezeti faktorok szerepe a hasnyálmirigy zsíros infiltrációjának mértékében
2016. február 11. csütörtök   Anyagcsere, endokrinológia, hematológia II  NET – Sz 2-3
13:00 Szentpéteri Anna SE ÁOK V. MEN1 gént célzó mikroRNS-ek szerepe primer hiperparatireózisban
13:15 Bálint Zsófia Eszter SE ÁOK VI. Vaszil Edit SE ETK III. D-vitamin hiány és pótlás hatása a pszichés státuszra; depresszió és szorongás kialakulására PCOS állatmodelljében
13:30 Andrási Noémi SE ÁOK IV. Az AMP-aktiválta kináz vizsgálata gesztációs diabéteszes placentákban
13:45 Pál Éva SE GYTK V. Török Marianna SE ÁOK VI. D-vitamin kezelés részlegesen helyreállítja, míg hiánya rontja a koronária kiserek funkcióját patkány PCOS modellben
14:00 Szünet
14:15 Tar Sándor SE ÁOK IV. Lipotoxicitás vizsgálata inzulinóma sejtvonalon
14:30 Várhegyi Vera SE ÁOK V. Egypontos génvariánsok vizsgálata terhességi cukorbetegségben
14:45 Varga Cecília Zita SE ÁOK VI. T-sejtes lymphomák áramlás citometriás diagnosztikája
15:00 Iván Ramóna SE ÁOK VI. Huang Wenjing SE ÁOK VI. A prognosztikai tényezők vizsgálata a II. Sz. Belgyógyászati Klinika adrenokortikális karcinómás beteganyagában
2016. február 10. szerda   Biofizika, bioinformatika  EOK – Békésy György előadóterem
13:00 Mokrai Dávid SE EKK III. A MENTA alkamazás
13:15 Végh András SE ÁOK III. G-quadruplex-fehérje kölcsönhatás infravörös spektroszkópiai vizsgálatára alkalmas molekuláris architektúra összeállítása és tesztelése
13:30 Varsányi István ELTE TTK V. Amiloid plakkok biodisztribúciójának kvantifikációja
13:45 Zolcsák Ádám SE GYTK IV. Fotoszenzibilizáció révén bekövetkező membránroncsoló hatás tanulmányozása
14:00 Szünet
14:15 Székely Anna Krisztina BME Villamosmérnöki kar II. Kuti Ákos SE ÁOK IV. Kinetikus képalkotás preklinikai tesztelése pulmonológiai eredetű kórképekben
14:30 Kolossváry Márton SE ÁOK VI. Drobni Zsófia Dóra SE ÁOK V. Semmelweis Koronária CT Regiszter: a strukturált leletezés alkalmazhatósága a klinikai gyakorlatban
14:45 Németh Zsófia EKF TTK II. Elektromos szálképzéssel előállított poli(vinil-alkohol) alapú hasfali hálók optimalizálása patkánymodellekhez
2016. február 11. csütörtök   Biokémia, laboratóriumi diagnosztika  EOK – Beznák Aladár előadóterem
10:00 Holczer Marianna BME VBK VI. A „rosszul feltekeredett fehérje válasz” (UPR) és az mTOR útvonal kapcsolatának vizsgálata endoplazmás retikulum stressz esetén
10:15 Zámbó Zsófia BME VBK II. A dihidrolipoamid-dehidrogenáz mutánsainak tisztítása, biokémiai és biofizikai vizsgálata
10:30 Szabó Gergő SE GYTK V. Redoxi- és fémelem-homeosztázis változása prosztatarákos betegekben D-vitamin-kezelés hatására
10:45 GABRIELSEN ANDREA SE EM IV. Onódi Zsófia SE ÁOK V. ASSESSMENT OF EFFICACY AND QUALITY OF EXOSOME ISOLATION BY SIZE EXCLUSION CHROMATOGRAPHY
11:00 Márton Margita Ágnes BME VBK VI. A PERK és IRE1 célgének szerepének vizsgálata endoplazmás retikulum stressz esetén
11:15 Szünet
11:30 Vajk Dóra SE ÁOK IV. Fésűs Luca SE ÁOK IV. Az Ncb5or fehérje hemkötésének vizsgálata
11:45 Sváb Gergely SE ÁOK V. Az oxálacetát dekarboxilezésének szerepe a citrát-kör négy szénatomos szakaszának szabályozásában
12:00 Csányi Mária Csilla ELTE TTK II. Konkatamer fehérje mérete és aktivitása közötti korrelációk
12:15 Doleschall Anna Dorottya SE ÁOK IV. Spiegelmer alapú kardiális troponin detektálás szérumban
12:30 Gulyás Dominik SZIE Állatorvos Tudományi Kar III. Érzékeny C1-inhibitor fehérje mérési módszer kidolgozása
2016. február 10. szerda   Élettan, kórélettan I.  EOK – Békésy György előadóterem
10:30 Halek Fanni Anna SE ÁOK VI. Mezangiális sejtekben RUNX1 gátlásával csökkenthető a fibrotikus gének expressziója in vitro
10:45 Szeifert Viktória SE GYTK III. Biológiai minták antibakteriális hatásának vizsgálatára alkalmas új, áramlási citometrián alapuló módszer
11:00 Lévai Petra SE ÁOK IV. Svanya Tim SE DM V. Az ARHGAP25 Rac-GAP, mint meghatározó szereplő az autoantitest-indukálta rheumatoid arthritis betegségmodellben.
11:15 Török Bibiána ELTE TTK I. Vazopresszin antagonisták hatása a stressz-indukálta ultrahang vokalizációra és hormon-szint emelkedésre a korai posztnatális időszakban
11:30 Szünet
11:45 Nagy Attila Gábor SE ÁOK IV. Az 1-es típusú angiotenzin receptor aktiváció indukált génexpressziós változások vizsgálata érfal simaizomsejtekben
12:00 Kiss Rebeka SE ÁOK IV. A nyirokerek térbeli és időbeli növekedésének sejtszintű vizsgálata átlátszóvá tett szövetekben
12:15 Dér Bálint SE ÁOK VI. Molnár Péter József SE ÁOK IV. A Gq/11 jelátivteli útvonal egyedi jellemzői a neurokin A húgyhólyagra kifejtett hatásában
2016. február 11. csütörtök   Élettan, kórélettan II.  EOK – Szent-Györgyi Albert előadóterem
10:00 Marosi Gabriella SE ÁOK IV. Dybvig Ane Stensones SE EM IV. Nemi különbségek a kénhidrogén vazorelaxáns hatásában 2-es típusú diabéteszben
10:15 Kéri Adrienn Krisztina SE ÁOK IV. A Pseudomonas aeruginosa által termelt homoszerin lakton Ca2+ beáramlást indukál cisztás fibrózisos légúti hámsejtekben
10:30 Wafa Dina SE ÁOK III. Hobot Eszter SE ÁOK V. A lizofoszfatidsav koronária-áramlást csökkentő hatásának mechanizmusa
10:45 Aczél Dóra Tímea SE ÁOK IV. A CB1 kannabinoid receptor foszfoinozitid jelátvitelének követése Neuro-2a sejtvonalon
11:00 Szünet
11:15 Réti Csaba SE ÁOK IV. CB1 kannabinoid receptorok befolyásolják az erek agonista-érzékenységét angiotenzin II-indukálta hipertóniában
11:30 Móré Dorottya SE ÁOK VI. Panta Cecília Rita SE ÁOK IV. A szfingozin-1-foszfát potencírozza az α1-adrenoreceptorok által közvetített vazokonstrikciót
11:45 Molnár Péter József SE ÁOK IV. Dér Bálint SE ÁOK VI. Tachykinin neuropeptidek szerepe és jelátvitele a húgyhólyag működésének szabályozásában
2016. febuár 10. szerda   Farmakológia  NET – Labor 4-5
13:30 Takács Tímea Tünde SE ÁOK V. Simon Judit SE ÁOK IV. Az alpha2- és imidazolin receptorok szerepének vizsgálata az NSAID-ok által indukált bélfekélyek pathomechanizmusában
13:45 Simon Judit SE ÁOK IV. László Szilvia Bianka SE ÁOK V. Az alpha2-adrenoceptorok szerepének vizsgálata dextran sulfate sodium által indukált colitisben egerekben
14:00 Márkus Eszter SE ÁOK IV. Borzsák Sarolta SE ÁOK IV. MAO-gátló kezelés hatása obezitásra patkány modellben
14:15 László Szilvia Bianka SE ÁOK V. Takács Tímea Tünde SE ÁOK V. Az endogén kannabinoid rendszer aktiválása gasztroprotektív hatású patkányban
14:30 Szünet
14:45 Ruppert Mihály SE ÁOK VI. Sayour Alex Ali SE ÁOK IV. A szolubilis guanilát-cikláz gyógyszeres aktiválása gátolja a patológiás szívizom-hipertrófia szívelégtelenségbe történő progresszióját
15:00 Miskolczi Chistina ELTE Természettudományi Kar I. A korai stressz, a felnőttkori kóros agresszió és a neurális plaszticitás – új terápiás stratégiák irányában
15:15 Szente László ELTE Természettudományi Kar I. A traumatikus élményekre adott viselkedési válaszok endokannabinoid szabályozása – az anandamid és a 2-arachidonoil-glicerol eltérő szerepe
15:30 Karim Dilan Mark SE ÁOK IV. The role of the sigma receptor function in the enhancer effect of (-)-deprenyl and (±)-methamphetamine
2016. február 11. csütörtök   Fogorvostudományok I NET – Barna előadóterem
09:30 Cziriák Norbert Bence SE FOK V. Csontpreparáló eszközök in vitro összehasonlító értékelése a hőtermelés szempontjából.
09:45 Palaszkó Dénes SE FOK IV. Egyed Petra SE FOK IV. Lítium diszilikát kerámia koronák optikai tulajdonságainak vizsgálata
10:00 Dalos Magdolna SE FOK IV. Rögzített fogpótlások készítése során használt lenyomatvételi technikák összehasonlító értékelése
10:15 Auth Adrienn SE FOK V. Dobos Andrea SE FOK V. Fogkrémek sejtélettani hatásainak vizsgálata impedimetriai analízissel humán gingiva epithel és PDL modell-sejteken
10:30 Debrei Dóra SE FOK V. Kőhidai Zsófia SE FOK V. TKPPR alapú oligotuftsin peptidkönyvtár összehasonlító vizsgálata humán gingiva epithel és parodontális ligamentum sejteken
10:45 Szünet
11:00 Kőhidai Zsófia SE FOK V. Polietilénimin és ezüsttel képzett nanopartikulumainak PDL-őssejtekre kifejtett sejtélettani hatásai.
11:15 Tamási Dorottya ELTE TTK III. HAT-7 ameloblaszt sejtek génexpresszió változása differenciálódásuk során
11:30 Kesjár Katinka Zsanett SE FOK V. Gréczy Zsófia SE FOK V. Új anyagok a fogfehérítésben
11:45 Bagi Stefánia SE FOK V. Varga Klaudia SE FOK V. ENDODONCIAI IRRIGÁLÓSZEREK ANTIBAKTERIÁLIS HATÉKONYSÁGA GÁZFÁZISUKBAN, ILLETVE A FOLYADÉKFÁZISUKBA VALÓ VISSZAOLDÓDÁSUK UTÁN
2016. február 11. csütörtök   Fogorvostudományok II NET – Barna előadóterem
12:30 Palkovics Dániel SE FOK V. A gingiva biotípus antropometriás vizsgálata
12:45 Róth Ivett SE FOK III. A CAD/CAM virtuális minta pontosságának vizsgálata
13:00 Eper Mária SE FOK V. Bognár Vera Lili SE FOK V. Vérlemezkében gazdag plazma és kollagén membrán alkalmazása másodfokú mandibuláris furkációléziók kezelésében.
13:15 Bognár Vera Lili SE FOK V. Eper Mária SE FOK V. A parodontális csonttasakok kezelésének újabb lehetősége: vérlemezkében gazdag plazma gél.
13:30 Dobos Andrea SE FOK V. Seruga Kármen SE FOK V. Parodontolális csontdefektusok kezelése PRP preparátummal – A PRP thrombocyták impedimetriai vizsgálatának prognosztikai jelentősége
13:45 Szünet
14:00 Kaposvári István SE FOK V. Alsó bölcsességfogak sebgyógyulásának prospektív randomizációs vizsgálata
14:15 Heckenast Lili SE FOK V. Alt-RAMEC protokol és Delaire -maszk alkalmazása a skeletalis Class III. osztályú eltérések kezelésében
14:30 Bárka Csanád SE FOK V. Cystectomia utáni csontdefectus feltöltése albuminnal bevont csont allografttal
14:45 Szabó Gábor SE FOK IV. Csatlócki Laura SE FOK IV. Többszörös ínyrecessziók és nem szuvas fognyaki léziók kombinált restauratív-sebészi terápiás lehetőségeinek összehasonlító értékelése
2016. február 11. csütörtök   Fogorvostudományok III NET – Barna előadóterem
15:30 Moldován Anna SE FOK IV. Egészséges és diabeteses gyermekek szájflórájában található probiotikum speciesek közötti különbség vizsgálata
15:45 Németh Kinga SE FOK V. Chlorhexidin/fluorid tartalmú lakkok hatása a Streptococcus mutans kolonizációjára és a remineralizációra maradó molárisok occlusalis barázd
16:00 Dapsy Emese SE FOK V. Kiss Orsolya Boglárka SE FOK V. Mélyharapás vizsgálata az intézetek között
16:15 Csák Boglárka Csilla SE FOK V. Feder Ben SE FOK III. A klór-dioxid oldattal történő egyszeri öblítés hatásának vizsgálata, összehasonlítva más orális antiszeptikumokkal
16:30 Csányi Péter SE FOK V. A KaVo Dental Teacher® hatékonyságának vizsgálata a preklinikai oktatásban
16:45 Szünet
17:00 Marton Viktória SE FOK IV. Bóta Cynthia SE FOK IV. A szimpatikus beidegzés szerepének vizsgálata a fogpulpa steril gyulladásában
17:15 Kovács Marcell SE FOK V. Cukorbeteg gyermekek fogazati állapota és fogászati szorongásának jellemzése a kórtörténet és a laborvizsgálatok ismeretében
17:30 Kovács Alexandra SE FOK IV. A dohányzás hatása a nyáltermelésre és szájüregi állapotra
17:45 Komarek Edit SE FOK V. Pethő Orsolya SE FOK IV. A fogmosás és különböző vazoaktív reflexek hatása a humán fogíny vérkeringésére
18:00 Czumbel László Márk SE FOK IV. Bacsa Alexandra SE FOK V. Patkány csigolya csont regenerációs modell a regeneratív szövetépítés preklinikai megalapozására
2016. február 11. csütörtök   Fül-orr-gégészet, fej-nyaksebészet, szájsebészet  NET – Sz 9
08:30 Juhász Dóra SE ÁOK IV. Vesztibuláris migrénben szenvedő betegek tüneteinek elemzése
08:45 Maihoub Stefani SE EM VI. Objective measurement of balance disorders in Méniére’s disease
09:00 Ranyák Márta Szilvia SE ÁOK V. Újszülöttkori hallásszűrés: magyarországi helyzet és nemzetközi kitekintés
09:15 Kator Viktória SE ÁOK VI. A tinnitus életminőséget befolyásoló hatásának összefüggése egyéb faktorokkal
09:30 Garai Réka SE ÁOK V. Zenés szórakozási szokások zajterhelésnek és a hallórendszerre gyakorolt hatásának objektív mérése gyermekeken és fiatal felnőtteken
09:45 Szünet
10:00 Horváth Heléna SE ÁOK VI. Hypoxia hatása fej-nyaki daganatos sejtvonalakban
10:15 Csordás Nóra Melinda SE ÁOK V. A szélessávú tympanometria, mint új módszer szerepe a középfüli struktúrák diagnosztikájában
10:30 Valentovics Anna SE FOK V. A temporomandibuláris diszfunkció kezelése intraartikuláris injekcióval
10:45 Mihályi Réka SE ÁOK V. Hörcsik Dorottya Veronika SE ÁOK V. A Humán papillomavírus státusz és a prognózis összefüggésének vizsgálata fej-nyaki daganatos betegekben
2016. február 10. szerda   Gasztroenterológia  EOK – Beznák Aladár előadóterem
10:00 Seres Anna SE ÁOK IV. Sümegi Liza Dalma SE ÁOK IV. Az adalimumab terápia alatti hatásvesztés prediktorai: a terápiás gyógyszerszint monitorozás szerepe a gyulladásos bélbetegségek kezelésében
10:15 Gönczi Lóránt SE ÁOK VI. Menyhárt Orsolya SE ÁOK IV. Rövid és középtávú hatásosság előrejelzése bioszimiler infliximab terápia alatt: terápiás gyógyszerszint monitorozás,klinikai és biomarkerek
10:30 Bartha Árpád SE ÁOK IV. Grohmann Pereira Tiago José SE EM IV. A MIKRORNS-223 SZEREPE A POLI(ADP-RIBÓZ)POLIMERÁZ AKTIVÁCIÓBAN CROHN-BETEG GYERMEKEKBEN
10:45 Kocsmár Éva SE ÁOK VI. A személyre szabott Helicobacter pylori eradikációs terápia patológiai diagnosztikája: a clarithromycin-rezisztencia szöveti kimutatása
11:00 Csóka Cecília Judit SE ÁOK VI. A mikroszkópos colitis gyakran társul osteoporosissal és autoimmun betegségekkel – retrospektív kohorsz vizsgálat eredményei
11:15 Szünet
11:30 Boros Kriszta Katinka SE ÁOK VI. Tél Bálint SE ÁOK V. Újgenerációs szekvenálással és validálással meghatározott mikro-RNS profil Crohn-beteg gyermekek colon mucosájában
11:45 Dorkó Andrea Ildikó SE ÁOK VI. Gönczi Lóránt SE ÁOK VI. Az alsó és felső endoszkópiák indikációja, a diagnózisok megoszlása és a minőségi mutatók az I. sz. Belklinikán 2010 és 2011-ben
12:00 Horváth Réka SE ÁOK VI. A Tradicionális Serrated Adenomák (TSA) és a TubuloVillosus Adenomák (TVA) szövettani jellemzőinek összehasonlítása
12:15 Lipusz Benedek SE ÁOK IV. Mályi Ambrus Gábor SE ÁOK IV. A kefecitológiai minták mikroRNS kifejeződésének vizsgálata; új eszköz a pankreatobiliáris szűkületek diagnosztikájában
12:30 Szpiszár Tamás SE ÁOK IV. Szmodics Bálint Dávid SE ÁOK III. Az endoszkópos ultrahang szerepe a hasnyálmirigyrák diagnosztikájában
2016. február 10. szerda   Genetika, molekuláris biológia  EOK – Hevesy György előadóterem
10:30 Kelemen Andrea ELTE TTK V. Az ABC-transzporter és aldo-keto reduktáz fehérjecsalád genetikai polimorfimusainak vizsgálata gyermekkori akut limfoid leukémiában
10:45 Percze Krisztina BME VBK VI. Légúti óriássejtes vírus detektálása aptamerekkel
11:00 Bán Bence SE ÁOK V. Bartha Áron SE ÁOK IV. RNS interferencia alapú génelcsendesítés hatékonyságának vizsgálata 421 tanulmány kereszt-elemzése alapján
11:15 Koller Dóra PPKE ITK II. Lipáz enzimek genetikai variációinak vizsgálata 2. típusú cukorbetegségben
11:30 Csabán Dóra BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar, Biomérnök szak I. A TREM2 p.R47H szubsztitúció, mint demencia rizikófaktor hatásának vizsgálata magyar betegekben
11:45 Szünet
12:00 Pinti Éva SE ÁOK V. Lengyel Anna SE ÁOK V. Nemi kromoszóma-rendellenességek vizsgálata gyermekkorban
12:15 Mészáros Martina SE ÁOK IV. A POLG gén és a pszichiátriai betegségek kapcsolata
12:30 Andréka Judit SE ÁOK IV. A CCBE1 nyirokér növekedési faktor szöveti kifejeződésének vizsgálata
12:45 Benke Márton SE ÁOK V. Detection and characterization of extracellular vesicles in patients with pancreatic cancer
2016. február 10. szerda   Gyermekgyógyászat I NET – Sz 4
10:30 Szabó Sándor SE ÁOK VI. Változások a retinoblastoma magyarországi kezelésében az elmúlt 25 évben
10:45 Besztercei Barbara SE ÁOK V. Atópiás bőrbetegségek kialakulásának gyakorisága májtranszplantált gyermekek esetén
11:00 Kossuth Laura SE ÁOK VI. Saját szerkesztésű alvással kapcsolatos panaszokat felmérő kérdőív megbízhatóságának vizsgálata iskoláskorú gyermekek körében
11:15 Lamboy Lilla SE ÁOK IV. Élő Zsuzsanna SE ÁOK IV. Intracraniális vérzések prevalenciájának vizsgálata hypoxiás-ischaemiás encephalopathiában szenvedő, hűtött újszülöttek körében
11:30 Szünet
11:45 Radó Judit SE ÁOK VI. Horváth Heléna SE ÁOK VI. Hogyan segítik a molekuláris allergológiai vizsgálatok a rovarméreg allergia diagnózisát és kezelését?
12:00 Tokodi Márton SE ÁOK V. Horváth Dóra SE ÁOK V. A szérum hepcidin és prohepcidin szint vizsgálata Crohn beteg gyermekekben
12:15 Szabó Gyöngyi SE ÁOK V. Becsei Dávid SE ÁOK V. A Juvenilis Idiopathias Arthritisben alkalmazott biológiai terápiák kognitív és viselkedésváltozással kapcsolatos mellékhatásai
12:30 Mudra Katalin SE ÁOK VI. Thrombocyta transzfúzió indikációja gyermekkori központi idegrendszeri daganatok esetén
2016. február 10. szerda   Gyermekgyógyászat II  NET – Sz 4
13:15 Dancs Kitti SE ÁOK VI. Korai makrovaszkuláris eltérések vizsgálata diabéteszes gyermekekben
13:30 Szentpáli Dorottya SE ÁOK V. Májtranszplantált gyermekek kardiovaszkuláris és metabolikus állapotának felmérése
13:45 Lévai Eszter SE ÁOK IV. A SE I. Sz. Gyermekklinika hemodialízis gyakorlatának összehasonlítása nemzetközi adatokkal (IPHN)
14:00 Jenei Kinga SE ÁOK VI. A laktát szint változások kinetikája és mechanizmusa gyermekkori diabeteses ketoacidózisban és frissen diagnosztizált diabetesben
14:15 Szünet
14:30 Becsei Dóra SE ÁOK V. Kognitív funkciók vizsgálata phenylketonuriás gyermekekben
14:45 Göltl Patrícia SE ÁOK V. Coffler Eliane SE ÁOK V. Iskoláskorúak D-vitamin ellátottságának összefüggése az egyes szív-érrendszeri rizikófaktorokkal és azok halmozódásával
15:00 Lengyel Anna SE ÁOK V. Pinti Éva SE ÁOK V. Az 5-ös kromoszóma rejtett rendellenességeinek azonosítása, gyakorlati jelentősége
2016. február 11. csütörtök   Gyermekgyógyászat III NET – Sz 5
11:00 Muskát Fanni SE ÁOK VI. A hemofagocitás limfohisztiocitózis és prognosztikai faktorai
11:15 Szabó Nikolett SE ÁOK V. Májtranszplantált gyermekek csontanyagcseréjének vizsgálata
11:30 Kelemen Judit Nikolett SE ÁOK V. Obstruktív alvási apnoe és mandula hipertrófia összefüggése normál testsúlyú és elhízott gyermekek körében
11:45 Veres-Székely Apor PTE ETK II. Az interleukin-24 szerepe a gyulladásos bélbetegséghez társuló szöveti átrendeződés során
12:00 Szünet
12:15 Varga Melinda Zsófia SE ÁOK V. Kupcsik Fanny SE ÁOK III. Gyermekkori obezitás szövődményeinek longitudinális vizsgálata
12:30 Felkai Luca SE ÁOK VI. Az ALK inhibitor kezelés szerepe gyermekkori szolid tumorokban
12:45 Tél Bálint SE ÁOK V. Boros Kriszta SE ÁOK VI. Micro-RNS expresszió vizsgálata új generációs génszekvenálással eosinophilcolitises gyermekek colon mucosájában
13:00 Becsei Dávid SE ÁOK V. Szabó Gyöngyi SE ÁOK V. Juvenilis idiopathias arthritisben alkalmazott biológiai terápiák mellékhatásainak vizsgálata
2016. február 10. szerda   Gyógyszertudományok I NET – Sz 2-3
10:30 Füredi-Bak Ivett SE GYTK IV. Antituberkulotikum tartalmú liposzómák stabilitás vizsgálata
10:45 Hosszú Levente BME VBK IV. Gyógynövény kivonatok komponenseinek szövetspecifikus permeabilitás vizsgálata PAMPA módszerekkel
11:00 Vesztergombi Dániel SE GYTK IV. Malcsiner Petra SE GYTK IV. Termékfejlesztéshez használt oldószerek transzdermális permeábilitásra gyakorolt hatásának vizsgálata Skin-PAMPA módszerrel
11:15 Rittler Dominika SE GYTK V. MEK és PI3K/mTOR kombinált gátlás hatása a BRAF onkogén mutációt kísérő RAS/PI3K/PTEN mutációk függvényében
11:30 Szünet
11:45 Takács Angéla SE GYTK IV. Bortezomib terápiás hatásainak összehasonlító vizsgálata melanoma és myeloma sejteken, kombinációban alfa-liponsavval és B1-vitaminnal
12:00 Grabarics Márkó SE GYTK V. Pharmacokinetic investigation of metal-based anticancer drug candidates with ICP-MS
12:15 Papp Noémi SE GYTK V. Az escitalopram hatása az ébrenlét és REM alvás alatti gamma EEG teljesítményre
2016. február 10. szerda   Gyógyszertudományok II  NET – Barna előadóterem
13:45 Pálla Tamás SE GYTK V. A baklofen ciklodextrin komplexeinek egyensúlyi és szerkezeti jellemzése
14:00 Jánoska Ádám SE GYTK IV. Lapatinib fizikai-kémiai tulajdonságainak és ciklodextrin komplexeinek vizsgálata
14:15 Szilvay András SE GYTK IV. A liponsav fizikai-kémiai tulajdonságainak jellemzése
14:30 Sebák Fanni SE GYTK V. Gyors, multidimenzionális NMR mérések adaptálása és tesztelése a p53 fehérje rendezetlen TAD régiójának esetében
14:45 Szünet
15:00 Vissi Borbála SE GYTK IV. A glutamát protonálódási folyamatainak csoportspecifikus jellemzése
15:15 Mihályi Kristóf SE GYTK IV. Tiokonazol különböző üregméretű ciklodextrinekkel képzett komplexeinek vizsgálata
15:30 Gonda Imre SE GYTK III. Rezveratrol izomerek csoportspecifikus protonálódási állandóinak meghatározása
2016. február 11. csütörtök   Gyógyszertudományok III NET – Zöld előadóterem
08:30 Foroughbakhsh Mohammadhassan SE GYTK IV. Liquid chromatographic enantioseparation of thalidomide on cyclodextrin bonded chiral stationary phases
08:45 Balogh Lilla SE GYTK V. Toxikus fenil-propán származékokat tartalmazó növényi drogok vizsgálata SPME-GC/MS alkalmazásával
09:00 Ress Ágnes Evelin SE GYTK III. Lignán és szeszkvilignán összetevők azonosítása, termésrész-specifikus felhalmozódása és átalakulási folyamatai a budai imola termésében
09:15 Regős András Barnabás SE GYTK III. Kőris fajok fenoloid összetételének meghatározása HPLC-MS technikával
09:30 Szünet
09:45 Grósinger Olivér SE GYTK V. Melanoma sejtvonalak metabolikus profiljának vizsgálata NMR spektroszkópiával
10:00 Fodor Blanka SE GYTK V. A khataminok mérése oxim- és trimetilszilil származékokként: módszer optimálás a gázkromatográfia-tömegspektrometria felhasználásával
10:15 Kovács Zsófia SE GYTK IV. Differencia Cirkuláris Dikroizmus spektroszkópia alkalmazása királis Sunitinib származékok DNS kötődésének vizsgálatában
10:30 Birinyi Dóra SE GYTK III. Módszerek a bioenergetikai profil vizsgálatára 14C-glükóz és 14C-acetát oxidációjának összehasonlításával tumorsejtekben
2016. február 10. szerda   Idegtudományok I NET – Sz 5
10:30 Zahola Péter SE ÁOK V. A secretagogin kalciumkötõ fehérje előfordulása és szerepe emlõs agytörzsében
10:45 Keller Dávid SE ÁOK IV. Oxytocin és galanin neuronok szülés és szoptatás közben bekövetkező aktiválódásáért felelős neuronális bemenetek anyapatkányokban
11:00 Szirmai Danuta SE ÁOK IV. Kombinált replikációs hibák Huntington-kórban
11:15 Laczkó Katalin SE ÁOK IV. Fotoreceptorok morfológiai elemzése human organotipikus retinatenyészetben
11:30 Szünet
11:45 Powell Benjámin BME TTK V. Diffúziós MR adatfeldolgozó eljárás fejlesztése a fehérállományi mikrostruktúra vizsgálatára Alzheimer kór példáján
12:00 Bruzsik Bíborka ELTE TTK V. A prefronto-hypothalamikus projekciók agresszióban betöltött szerepének vizsgálata patkányokban
12:15 Tóth András Sebestyén SE ÁOK V. Balogh Márton SE ÁOK V. Bilateralis nucleus accumbens laesio hatása fiatal csirkék szociális viselkedésére
12:30 Zöldi Miklós ELTE TTK II. Sugárzás hatása az endokannabinoid szignalizációs rendszerre
2016. február 11. csütörtök   Idegtudományok II  NET – Sz 5
13:45 Nyilas Nóra Luca SE ÁOK V. Natalizumab (Tysabri) kezelés két éves követése sclerosis multiplex betegségben
14:00 Császár Eszter BME VBK II. A vérlemezke-eredetű Syk kináz szerepe a cerebrális iszkémia során kialakuló gyulladásos folyamatokban
14:15 Tóth László SE ÁOK VI. Szöllősi Dávid SE ÁOK VI. A perivaszkuláris glia in vivo vizsgálata egérben különböző kísérletes agysérülések után
14:30 Hadnagy Viktória SE ÁOK IV. Az intervall edzés és a probiotikumos táplálékkiegészítés hatása az Alzheimer betegség kórlefolyására egérmodellben.
14:45 Szünet
15:00 Wéber Katalin SZIE Állatorvos Tudományi Kar II. Kisparti Tamás SE ÁOK III. D-Aszpartát és D-Szerin fogyasztásának hatása a tanulása egerekben
15:15 SHAKER AMEN SE EM V. Sondhi Natasha SE EM III. IMMUNOHISTOCHEMICAL ANALYSIS OF DIABETIC MICE RETINAS
15:30 Rácz Frigyes Sámuel SE ÁOK VI. A prefrontális kéreg funkcionális konnektivitásának leírása közeli infravörös spektroszkópia (NIRS) és hálózatelmélet alkalmazásával
15:45 Hamvas Fumikó Panna SE ÁOK VI. Ronkay Klára Ilona SE ÁOK VI. A posztoperatív kognitív diszfunkció és a gyulladásos válasz kapcsolata szívműtéteknél
2016. február 11. csütörtök   Immunológia, reumatológia  NET – Sz 5
08:30 Németh Zsuzsanna ELTE TTK I. A MASP-1 gyulladásos hatásának transzkriptomikai elemzése endotélsejteken
08:45 Langer Márk SE ÁOK VI. Bio Assay-k az IDH1 peptidvakcina hatásosságának mérésére
09:00 Kádas Martina SE ÁOK VI. Morpheas betegek követése, státuszának objektivizálása ultrahang diagnosztikával
09:15 Kovács Orsolya Tünde SE GYTK V. Milyen hatással vannak a vér eredetű extracelluláris vezikulák a humán in vitro oszteoklasztogenezisre?
09:30 Szünet
09:45 Balogh Anna Magdolna SE ÁOK III. Tóth Eszter Ágnes SE ÁOK VI. Redox aktív molekulák regulációja sejteken és extracelluláris vezikulákon gyulladásos folyamatokban
10:00 Kovács Réka Annamária SE ÁOK V. Ehető illatanyagok
10:15 Szilveszter Kata SE ÁOK V. A CARD9 neutrofil-specifikus hiányának hatása autoimmun ízületi gyulladásban
2016. február 10. szerda   Keringési betegségek, kardiológia I NET – Zöld előadóterem
10:30 Braun Szilveszter Márton SE ÁOK IV. Meltzer Anna SE ÁOK VI. Az edzés indukálta szívizom-hipertrófia kifejlődésének és reverzibilitásának vizsgálata speckle tracking echokardiográfiával patkánymodellben
10:45 Óriás Imre Viktor SE ÁOK VI. A levosimendan biztonságosságának, illetve extrakardiális hatásai kihasználhatóságának vizsgálata
11:00 Parázs Nóra SE ÁOK VI. Schlőgl Simon Csaba SE ÁOK VI. Rutin laboratóriumi paraméterek kiértékelése a szív reszinkronizációs terápiája során: a húgysav szerepe
11:15 Makkos András SE ÁOK VI. Iszkémiás kondicionálási technikák hatásának összehasonlítása akut miokardiális infarktust követően sertés modellben
11:30 Szünet
11:45 Szabó Tamás SE ÁOK IV. Herczeg Szilvia SE ÁOK VI. Iatrogén pulmonalis vena stenosis intervenciós kezelése pitvarfibrilláció abláción átesett betegekben
12:00 Vecsey-Nagy Milán SE ÁOK III. Csűry Tamás Dániel SE ÁOK III. Koronária CT-angiográfiával kétszer több atherosclerotikus lézió detektálható, mint invazív angiográfiával
12:15 Dohy Zsófia SE ÁOK V. Szima Mármarosi Eszter SE ÁOK V. A hypertrophiás cardiomyopathia szív mágneses rezonanciás jellegzetességei és ezek prognosztikus szerepe
12:30 Jánosa Cintia Barbara SE ÁOK VI. Juhász Csilla Katalin SE ÁOK VI. Nyomás- és volumenterhelés hatása a jobb kamrai trabekularizációra Fallot-tetralógiás betegeken
2016. február 10. szerda   Keringési betegségek, kardiológia II NET – Zöld előadóterem
13:30 Onódi Zsófia SE ÁOK V. Makkos András SE ÁOK VI. Az akut hiperglikémia hatása a távoli iszkémiás kondícionálás indukálta kardioprotekcióra in vivo patkány modellben
13:45 Schmölcz Krisztián SE ÁOK V. Újabb adatok az EKG szerepéről a nonspecifikus intraventricularis vezetési zavar morfológiájú betegek reszinkronizációs therápiájában
14:00 Drobni Zsófia Dóra SE ÁOK V. Kolossváry Márton SE ÁOK VI. Ektópiás zsírkompartmentek összefüggése a koszorúér betegséggel
14:15 Jaszko Melinda SE ÁOK V. Transzkatéteres pacemaker ingerlés alkalmazása különböző jobb kamrai pozíciókban
14:30 Szünet
14:45 Kulyassa Péter Márton SE ÁOK V. AZ ALLOGRAFT VASZKULOPÁTIA IN VIVO VIZSGÁLATA: ÚJ EREDMÉNYEK, ÚJ LEHETŐSÉGEK, TERÁPIÁS CÉLOK
15:00 Nagy Zsófia SE ÁOK VI. Iatrogén pitvari szeptum defektus előfordulása paroxizmális pitvarfibrilláció katéterablációja után
15:15 Jakab Géza SE GYTK V. Mátyássi Marcell SE GYTK V. Lokális és perifériás poli(ADP-ribóz) polimeráz aktiváció krónikus szívelégtelenségben
15:30 Szima-Mármarosi Eszter SE ÁOK V. Horváth Beáta SE ÁOK V. Kulprit lézióval nem járó akut koronária szindróma differenciáldiagnosztikája szív mágneses rezonancia vizsgálat segítségével
2016. február 11. csütörtök   Keringési betegségek, kardiológia III NET – Zöld előadóterem
12:30 Pap Zsófia SE ÁOK V. Fekete-Győr Alexandra SE ÁOK IV. Inotrop-vasopressor igény: a PCAS betegek mortalitásának potenciális markere
12:45 Ruppert Mihály SE ÁOK VI. Szabó Lilla SE ÁOK V. A miokardiális reverz remodelláció funkcionális hatása nyomás-indukált patológiás szívizom-hipertrófiában
13:00 Marosi Gabriella SE ÁOK IV. Danicska Dalma SE ÁOK IV. Az alvásidő hatása a koronária betegség kialakulására
13:15 Juhász Csilla Katalin SE ÁOK VI. Jánosa Cintia Barbara SE ÁOK VI. Szisztémás jobb kamrával rendelkező betegek szív mágneses rezonancia vizsgálatának kiértékelése új trabekula kvantifikációs módszerrel
13:30 Nagy Daniella SE ÁOK V. Az RDW prognosztikai szerepe a szinusz ritmus fennmaradásában pitvarfibrilláció miatt végzett elektromos kardioverzió után.
13:45 Szünet
14:00 Horváth Beáta SE ÁOK V. Dohy Zsófia SE ÁOK V. ST-elevációs myocardiális infarktus klinikai jeleivel járó szívizomgyulladás mágneses rezonanciás jellegzetességei
14:15 Herczeg Szilvia SE ÁOK VI. Szabó Tamás SE ÁOK IV. A paroxismális pitvarfibrilláció ablációs kezelésének hosszú-távú sikeressége és hatása a pitvarok méretére
14:30 Tokodi Márton SE ÁOK V. Farkas Ferenc Balázs SE ÁOK II. A jobb kamra longitudinális és radiális funkciójának meghatározása 3D echokardiográfia segítségével szívtranszplantáción átesett betegeken
14:45 Csulak Emese SE ÁOK VI. A transzradiális tanulási fázis paradox: a szelekciós különbség enyhíti a transzradiális tanulási fázishoz kapcsoló fokozott kontraszt és su
2016. február 11. csütörtök   Közegészségtan, epidemiológia  NET – Labor 4-5
10:00 Vajai Zsuzsanna SE ÁOK V. Kardiovaszkuláris megbetegedések előfordulása rheumatoid arthritisben a rizikótényezők függvényében
10:15 Schmidt Antónia SE FOK V. Az Ebola fertőzés tünetei és lefolyása: fogorvostan hallgatók ismeretei felmérőlap tükrében
10:30 Sárdy Balázs SE ÁOK IV. Pál Dániel SE ÁOK VI. Az akut aorta szindrómák halálozásának vizsgálata meteorológiai paraméterek függvényében
10:45 Szabó Gergő SE ÁOK V. Bojtár Zsüliet SE ÁOK IV. A nem fertőző betegségek morbiditási és mortalitási adatainak változása Magyarországon a statisztikai évkönyvek tükrében, különös tekintettel a 2005 és 2013 közötti időszakra
11:00 Szünet
11:15 Farkas Csaba Bence SE ÁOK V. Varga Tamás SE ÁOK V. Fertőző betegségek helyzete Magyarországon – mi vár ránk a bioterrorizmus árnyékában?
11:30 Danicska Dalma SE ÁOK IV. Marosi Gabriella SE ÁOK IV. Az alkoholfogyasztás és koszorúér-betegség kapcsolata
11:45 Vajna Rita Zsuzsanna SE ÁOK VI. A kismamák gyógyszerekkel kapcsolatos ismeretei, tájékozottságuk bővítésére és a nőgyógyászok munkájának megkönnyítésére tett javaslataim
12:00 Maga Péterné Szűcs Alexandra SE ÁOK VI. A családorvosok alvási apnoéval kapcsolatos ismeretei és attitűdjei
2016. február 10. szerda   Magatartástudomány, pszichiátria  NET – Labor 4-5
10:30 Bogár Nikolett SE GYTK III. Evészavarok kockázati tényezőinek felmérése interjú módszerrel a divatszakmában dolgozók körében
10:45 Kőrösi Lili SE ÁOK IV. Technikai kihívások a pszichiátriai kandidáns gének epigenetikai vizsgálatában
11:00 Kiriakov Andrea SE ÁOK V. Skorka Zita SE ÁOK IV. Stresszkeltő események a várandósság és vajúdás során. Hatásuk a gyermekágyas időszakra
11:15 Csűry Tamás Dániel SE ÁOK III. Vecsey-Nagy Milán SE ÁOK III. A depresszió, a szorongás és a szomatoszenzoros amplifikáció vizsgálata coronaria CT angiographian átesett betegekben
11:30 Déri Judit SE ÁOK V. Transzszexuálisok narratív identitása
11:45 Szünet
12:00 Fodor Zsuzsanna SE ÁOK VI. Amnesztikus és non-amnesztikus enyhe kognitív zavar elkülönítése strukturális MR vizsgálattal
12:15 Pálla Péter SE ÁOK VI. Szuicid prevenció. Az öngyilkosságok regionális elemzésének jelentősége a stratégiai feladatok előkészítésében
12:30 Kulja András SE ÁOK VI. Automatikus detektáló rendszer kialakítása major depresszió szűrésére
12:45 Molnár Rebeka SE ÁOK IV. Zöld Bálint SE ÁOK IV. A kognitív funkciók vizsgálata felnőttkori figyelemhiányos-hiperaktivitási zavarban CANTAB neuropszichológiai szoftverrel
2016. február 11. csütörtök   Mikrobiológia  NET – Sz 4
12:45 Karsai Noémi SE GYTK II. Display fágok kötéskinetikai paramétereinek meghatározása emulziós PCR segítségével
13:00 Szabó Orsolya SE ÁOK V. A plazmidon közvetített fluorokinolon rezisztencia vizsgálata Enterobacteriaceae törzsekben
13:15 Párkányi Zsófia SE GYTK V. Középfül mintákból izolált Streptococcus pneumoniae Magyarországon, 2009-2014
13:30 Winkler Beáta SE ÁOK IV. A szájüreg baktérium flórájának összefüggése az anasztomózis elégtelenség következményeivel nyelőcső tumoros betegeknél.
13:45 Szünet
14:00 Trojnar Eszter SE ÁOK VI. Virulence study in mice of O26:H11 Escherichia coli strains that encode stx2d and intimin
14:15 Szatmári Réka SE ÁOK V. Teicoplanin pseudoaglycon származékok in vitro hatékonysági vizsgálata glycopeptid rezisztens Enterococcusokkal szemben
14:30 Adeghate Jennifer Oluyemisi SE ÁOK VI. Staphylococcus saprophyticus csak fiatal nők húgyúti fertőzésének kórokozója, vagy kereshető a szerepe más betegpopulációkban is?
2016. február 11. csütörtök   Nefrológia  NET – Sz 6
11:45 Stamatiou Alexia SE ÁOK IV. Transcription factors EGR-1 and EGR-2 are involved in early events of tubulointerstitial fibrosis in mice
12:00 Mályi Ambrus SE ÁOK IV. TGF-Beta hatása csontanyagcserére vesebeteg egerekben
12:15 Agócs Róbert SE ÁOK VI. Interstitiális glikózaminoglikánok – Nátrium homeosztázis
12:30 Simon Hannah SE DM V. MiR-17 antagonism impairs regeneration in murine kidney ischemia-reperfusion injury
12:45 Szünet
13:00 Molnár Ágnes SE ÁOK V. A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer gátlás hatása a diabétesz indukálta vesefibrózisra
13:15 Kiss Norbert SE ÁOK VI. Fekete Szilvia SE ÁOK VI. A kontrasztanyag-indukálta akut vesekárosodás vizsgálata
13:30 Fekete Szilvia SE ÁOK VI. Kiss Norbert SE ÁOK VI. Az ép vese késői eltávolítása leállítja a vese fibrózist egyoldali vese iszkémia-reperfúzió után egérben
2016. február 11. csütörtök   Ortopédia, traumatológia  NET – Sz 6
15:00 Schronk Edina BME GPK IV. Hogyan tervezzünk nyaki porckorong pótló protézist?
15:15 Gurdon István Tas SE ÁOK V. Zsírembólia szindróma combcsonttörés és polytraumatizáció esetén
15:30 Csercsik Rita SE DM VI. Morton neuroma – Hogyan járjunk el?
15:45 Bauer Dóra SE ÁOK V. Vállartroszkópiával szerzett 10 éves tapasztalat a biztonság, szövődmények és a finanszírozás szempontjából
16:00 Varga Vince SE ÁOK V. A spondylolisthesis instrumentált fúziós sebészi kezelésének hatása az életminőségre
16:15 Szünet
16:30 Erdélyi Zoltán SE ÁOK V. MikroRNS-ek expressziós mintázatának vizsgálata gyermekkori csontdaganatban
16:45 Kovács Krisztián SE ÁOK VI. Sebészi szél jelentősége malignus lágyrésztumorok ellátásakor
17:00 Biczó Ádám SE ÁOK VI. Új markerek azonosítása a porckorongsérv genetikai hátterében
17:15 Suszták Nóra SE ÁOK IV. Szögi Miklós SE ÁOK IV. Az MR-képalkotás szenzitivitása és specificitása a térdízület porcfelszíneinek megbetegedéseiben az arthroscopos lelethez viszonyítva
2016. február 10. szerda   Patológia, onkológia, igazságügyi orvostan I  NET – Barna előadóterem
10:30 Kóczián Katalin SE ÁOK VI. Ecker Nóra SE ÁOK VI. Az érhálózat szerepe kísérletes mesothelioma proliferációjában
10:45 Waldinger Anett BME VBK II. Az apelin molekula lehetséges szerepe a metasztázisképzésben
11:00 Kelemen Ágnes SE ÁOK V. A thymus epitheliális daganatai: Prognosztikai faktorok és multidiszciplináris kezelés
11:15 Boha Zsófia SE ÁOK IV. JAK2 V617F MUTÁCIÓ KVANTITATÍV VIZSGÁLATA MYELOPROLIFERATÍV NEOPLAZMÁKBAN
11:30 Hernádfői Márk Viktor SE ÁOK II. A ROR-1 expresszió vizsgálata krónikus lymphocytás leukémia (CLL) sejteken
11:45 Szünet
12:00 Pál Dániel SE ÁOK VI. Sárdy Balázs SE ÁOK IV. Aorta aneurizma és disszekció okozta halálozás adatainak elemzése a Semmelweis Egyetem kórbonctani adatbázisainak alapján
12:15 Kerner Tünde Zsuzsanna SE ÁOK VI. CD4+ primer cutan kis/közepes T-sejtes lymphoma
12:30 Karczub János SE ÁOK V. Megváltozott claudin és mikroRNS expressziós mintázat primer colorectalis tumorokban és ugyanazon betegek májmetasztázisaiban
12:45 Radovics Tibor SE ÁOK VI. KORAI HER2 POZITíV EMLŐRÁKOS BETEGEINK KÖVETÉSE SORÁN SZERZETT TAPASZTALATAINK.
13:00 Deák Péter SE ÁOK VI. Távoli metasztázis mintázatok vizsgálata a különböző altípusú emlőrákokban
2016. február 11. csütörtök   Patológia, onkológia, igazságügyi orvostan II  NET – Sz 2-3
08:30 Diakoumakou Stefani Christina SE EM VI. PARKINSON’S DISEASE AND CUTANEOUS MALIGNANCIES IN A HUNGARIAN CENTER
08:45 Gonda Judit SE GYTK V. Új pszichoaktív szerek (designer drogok) igazságügyi toxikológiai vizsgálata
09:00 Rupnik Zsuzsanna SE ÁOK IV. ÚJ TERÁPIÁS CÉLPONTOK AZONOSÍTÁSA FOLLICULARIS LYMPHOMABAN: AZ EZH2, RRAGC, ATP6V1B2 ÉS ATP6AP1 GÉNEK MUTÁCIÓINAK VIZSGÁLATA
09:15 Szilágyi Zsuzsa SE ÁOK V. „Drug repurposing” metasztatikus kissejtes tüdőrákban
09:30 Kiss Fanni Júlia SE ÁOK IV. Székely Anna Krisztina BME VIK II. Májdaganatok kvantifikációja geometriai parametrizációval
09:45 Szünet
10:00 Katona Ramóna SE ÁOK V. Nőgyógyászati keneteken claudin-1 fehérjén alapuló, kettős immunreakció alkalmazása
10:15 Trojnár Dóra SE ÁOK IV. Az ovális sejtes regeneráció vizsgálata portális vénaág lekötését követően patkánymájban
10:30 Izsák Vera SE ÁOK V. Molnár Dávid SE ÁOK IV. Az EGFR-gátlók hatásprofilja nem-kissejtes tüdőrák sejtvonalakon
10:45 Bende Kristóf Csaba SE ÁOK V. A LAPTM4B gén kópiaszám jelentősége hormonreceptor-negatív emlőrákokban
11:00 Farkas Fanni SE ÁOK VI. Abassi Laila SE ÁOK VI. Genetikai eltérések és a korai terápiás válasz prognosztikai jelentősége gyermekkori AML-ben
2016. február 11. csütörtök   Pulmonológia  NET – Sz 7
08:30 Bucsi Zsanett SE ÁOK V. CPAP szint változtatásának hatása a kis légúti kollapszusra COPD-s betegekben
08:45 Bárczi Enikő SE ÁOK IV. Rekeszmozgás változása interstitialis tüdőbetegekben
09:00 Somogyi Vivien SE ÁOK IV. D-vitamin hiány összefüggése a betegség kontrollal asztma-COPD átfedési szindrómás (ACOS) betegekben
09:15 Erdélyi Tamás SE ÁOK IV. Inhalációs eszközökön történő belégzés reprodukálhatósági vizsgálata légzésfunkciós paraméterek és légúti kiülepedés tekintetében Krónikus obstruktív tüdőbetegeknél
09:30 Mudra Katalin SE ÁOK VI. Az adrenomedullin szerepe a bronchiolitis obliterans szindrómában
09:45 Szünet
10:00 Dombai Brigitta SE ÁOK VI. „A keringő C5a és komplement faktor H szintek kapcsolata az asztma kontrollal asztmás terhességben
10:15 Seres Éva SE ÁOK V. A tüdőtranszplantáltak életminősége
10:30 Kuti Ákos SE ÁOK IV. Pulmonális elváltozások in vivo jellemzése aspirációs pneumonia állatmodelleken
10:45 Kornafeld Anna SE ÁOK VI. Somogyi Vivien SE ÁOK IV. Súlyos hypoxia és dohányfüst hatása az alveoláris epithelsejt működésére
11:00 Kolonics-Farkas Abigél SE ÁOK V. Pulmonológiai eltérések Marfan-szindrómás betegeknél
2016. február 10. szerda   Radiológia, noninvazív képalkotás  NET – Sz 6
13:30 Fontanini Daniele Mariastefano SE ÁOK VI. Aorta strain meghatározása fiatal betegekben EKG kapuzott CT vizsgálattal
13:45 Kovács Dániel Tamás SE ÁOK VI. A lumbalis gerinc degeneratív elváltozásainak háttere: meglepően magas örökletesség?
14:00 Harmati Imrich SE ÁOK V. A PET-CT szerepe a tüdőrák diagnosztikájában
14:15 Szöllősi Dávid SE ÁOK VI. Az MRI genotoxicitásának in vivo kimutatása egér modellrendszerben
14:30 Nyéki Csenge Luca SE ÁOK II. Máj erek ex vivo szegmentációja és parametrizációja nanoCT-vel
14:45 Szünet
15:00 Kondor Máté SE ÁOK VI. Széles nyakú, bifurkációs aneurizmák kezelése WEB intrasacculáris áramlásmódosító eszközzel
15:15 Kárpáti Fanni SE ÁOK V. Hováth Kata SE ÁOK IV. TESTFELSZÍNI TÁVOLSÁGMÉRÉS VALIDÁLÁSA MR-REL PULZUSHULLÁM TEJREDÉSI SEBESSÉG (PWV) MEGHATÁROZÁSÁHOZ
15:30 Kocsmár Ildikó SE ÁOK V. Hörcsik Dorottya Veronika SE ÁOK V. Modellalapú iteratív képrekonstrukció hatása félautomata koronáriaplakk kvantifikációra 256-szeletes CT-vel
15:45 Szekér Péter BME TTK V. False positive activation estimation of resting state fMRI – an exploration study
16:00 Hernyes Anita SE ÁOK V. Heritability of carotid artery distensibility in Italian twins
2016. február 10. szerda   Sebészet, idegsebészet, transzplantáció I NET – Sz 6
10:30 Fekete Laura SE ÁOK VI. A vena portae intersegmentalis anastomosisai és jelentőségük a máj rosszindulatú daganatainak sebészi kezelésében
10:45 Vértes Eszter SE ÁOK V. A fast track kezelés rövidíti a kórházi tartózkodást, csökkenti a 30 napos morbiditást a colorectalis és hepaticus resectioknál
11:00 Kovács Kristóf SE ÁOK V. Illés Kristóf SE ÁOK V. A máj drogmetabolizmusának vizsgálata indukált májregeneráció kapcsán
11:15 Tihanyi Hanna SE ÁOK IV. A laparoszkópos és nyitott műtéti technika összehasonlítása a gastrointestinalis stromalis tumorok sebészetében
11:30 Somogyi Dóra SE ÁOK VI. A LÉPARTÉRIA EMBOLIZÁCIÓ INDIKÁCIÓJA ÉS INTERVENCIÓS MÓDSZEREI AZ ELSŐ 10 ÉV TÜKRÉBEN
11:45 Szünet
12:00 Molnár Anna Barbara SE ÁOK IV. Kókai Judit SE ÁOK VI. A mélyfagyasztott ér homograftok tárolási idejének és a beültetett ér típusának hatása a helyreállító érműtétek hosszú távú eredményeire
12:15 Szabó Gergő SE ÁOK V. Németh Fanni Katalin SE ÁOK IV. Kettős vesetranszplantációval szerzett tapasztalatok a Transzplantációs és Sebészeti Klinikán
12:30 Kapus Gábor SE ÁOK III. Szívtranszplantáció és műszív kezelés összehasonlítása költséghatékonysági szempontból
12:45 Nagy Zoltán SE ÁOK III. Primer spinális glioblastoma multiforme
2016. február 11. csütörtök   Sebészet, idegsebészet, transzplantáció II NET – Sz 6
08:30 Lengyel Tamás SE ÁOK V. Lézer használata a tüdő másodlagos daganatainak kezelésében
08:45 Sayour Alex Ali SE ÁOK IV. Szabó Lilla SE ÁOK V. Gén-polimorfizmusok, mint rizikófaktorok a Marfan-szindróma kardiovaszkuláris manifesztációinak előrejelzésében
09:00 Lipták Marcell SE ÁOK V. Abdominoperinealis rectumexstirpatio (APRE) és extralevatoros abdominoperinealis rectumexstirpatio (ELAPE) előnyei, hátrányai, indikációi
09:15 Doviscsák Anett SE ÁOK V. Minimál invazív technika a nyelőcsőrák sebészetében
09:30 Drozgyik Dóra Lilla SE ÁOK V. Tihanyi Dóra Krisztina SE ÁOK VI. Energetikai változások a sebészileg indukált májregeneráció során
09:45 Szünet
10:00 Bárdos Dávid SE ÁOK V. Az ALLPS műtéttechnikai módosítása eredményeinek értékelése a nemzetközi regiszter tükrében
10:15 Simon Judit SE ÁOK IV. Mellékvese áttét miatt végzett laparoscopos és nyitott adrenalectomiák eredményeinek összehasonlítása
10:30 Keszthelyi Márton SE ÁOK IV. A herevisszértágulat új műtéti indikációi és a műtéti típusok eredményességének összehasonlítása
10:45 Németh Fanni Katalin SE ÁOK IV. Szabó Gergő SE ÁOK V. Milyen mértékben befolyásolja a donor életkora a vesegraft túlélését?
11:00 Tóth Ambrus SE ÁOK V. Karczub János SE ÁOK V. Paraneoplasztikus trombocitózis vizsgálata gyomor tumorokban
2016. február 11. csütörtök   Sebészet, idegsebészet, transzplantáció III NET – Sz 4
09:30 Mezei Tamás SE ÁOK IV. Nagy Tamás SE ÁOK IV. Gerincdaganatok idegsebészeti kezelési lehetőségei
09:45 Mózer Andreas Rajmund SE ÁOK V. A laparoscopos májresectio alkalmazhatóságának vizsgálata daganatos betegeken
10:00 Illés Kristóf SE ÁOK V. Szinvai Attila SE ÁOK VI. Szegmentális májfunkció meghatározása hepatobiliáris szcintigráfia segítségével
10:15 Fekete Laura SE ÁOK VI. A colorectalis májáttétek invazív kezelési lehetőségei
10:30 Rakonczai Anna SE ÁOK V. Laparoszkópos és nyílt rectum resectiók posztoperatív funkcionális eredményeinek összehasonlítása daganatos betegekben.
10:45 Szünet
11:00 Kókai Judit SE ÁOK VI. Molnár Anna Barbara SE ÁOK IV. Vascularis homograft beültetés hosszú távú eredményeinek összefüggése a vércsoport kompatibilitással
11:15 Pécsi-Huszár Zoltán SE ÁOK IV. Hosszú távú mechanikus bal kamrai keringéstámogató kezelés: híd a szívátültetésig
11:30 Koós Olivér SE ÁOK V. Szilágyi Katalin SE ÁOK V. A műtőasztaltól a laboratóriumig: ALPPS állatmodellek felállítása és összehasonlítása
11:45 Barabás János Imre SE ÁOK VI. „Véres hot-shot” – új reperfúziós technika a szívtranszplantációban
12:00 Franka János SE ÁOK V. Karczub János SE ÁOK V. A gyomor tumorokhoz társuló trombocitózis, mint prognosztikai faktor
2016. február 11. csütörtök   Sejtbiológia, sejtélettan  EOK – Szent-Györgyi Albert előadóterem
12:30 Tibák Alexandra SE GYTK III. A D vitamin terhességre gyakorolt kedvező hatásának vizsgálata: a BeWo trofoblasztsejtek extracelluláris vezikuláinak szerepe
12:45 Zámbó Zsófia BME VBK II. L-karnozin sejtélettani folyamatokra kifejtett hatásának összehasonító vizsgálata egysejtű és melanóma modell-sejteken
13:00 Patus Eszter SE ÁOK IV. A peroxidazin fehérje detektálásának új lehetőségei
13:15 Samotik Paul SE EM IV. Ranganathan Kiran SE EM IV. Phosphatidyl-inositol-3-kinase dependence of chemotactic responsiveness in Tetrahymena
13:30 Szünet
13:45 Tóth Eleonóra SE ÁOK IV. Peroxidazin fehérje szerepe az extracelluláris mátrix kialakításában
14:00 Krausz Máté SE ÁOK IV. Primer és metasztatikus melanoma eredetű mikrovezikulák hatása immunsejtekre
14:15 Rácz Réka SE ÁOK IV. A plazmamembrán PtdInsP2 depléciós rendszer optimalizálása mikrodomén-specifikus irányító szekvenciák felhasználásával
14:30 Dankó Titanilla ELTE TTK Biológia BSc III. Anyagcsereváltozások és a 2- hidoxiglutarát mennyiségének vizsgálata daganatsejtekben
2016. február 10. szerda   Szemészet  NET – Sz 5
15:00 Angeli Orsolya SE ÁOK V. Az IMEA ADR III kritikus fúziós frekvencia vizsgáló eszköz reprodukálhatóságának vizsgálata
15:15 Csorba Anita SE ÁOK V. Az Octopus periméter különböző stratégiáinak összehasonlítása: Normál vs. Tendenciaorientált (TOP) perimetria
15:30 Szabó Ágota SE ÁOK V. Struktúra- funkció viszony glaucomában: Normál stratégia versus Tendencia Orientált Perimetria
15:45 Mallár Klaudia SE ÁOK V. Diabeteses maculopathias betegek chorioidea vastagságának vizsgálata Swept Source optikai koherencia tomográfia (OCT) segítségével
16:00 Szünet
16:15 Hajdú Rozina Ida SE ÁOK III. A GANGLIONSEJTRÉTEG NEURODEGENERÁCIÓJÁNAK VIZSGÁLATA A 2-ES TÍPUSÚ CUKORBETEGSÉG ÁLLATMODELLJÉBEN
16:30 Kornafeld Anna SE ÁOK VI. Könnypótló kezelés hatása a szemfelszíni panaszokra száraz szemű betegekben
16:45 Pálya Fanni SE ÁOK V. Az érhártya változásának dinamikus vizsgálata fizikai terhelés hatására