19-21 XI. 2009 BUDAPEST
logo


A Semmelweis Symposium egy háromnapos konferencia, amely a Semmelweis Egyetem legmagasabb szintű tudományos fóruma.

Hosszú múltra tekint vissza és az Egyetem összes klinikája versenyez a megrendezés jogáért. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a tudományos ülést pályázat útján ebben az évben november 19 és 21 között Klinikánk rendezheti meg.

A rendezvény címe: Új trendek, újdonságok és eljárások az urológiában.

A rendezvényre számos kiváló hazai és 15-20 nemzetközileg elismert külföldi előadót hívunk meg Európából, Észak- és Dél-Amerikából különböző tudományterületekről. Nemcsak urológusokat, hanem patológusokat, molekuláris biológusokat, genetikusokat, epidemiológusokat, radiológusokat, uro-onkológusokat egyaránt. Szeretnénk az urológia tárgykörében az összes témát feldolgozni.

A meghívott előadók nagyrészt professzorok és szakterületükön jól ismertek. Ugyanakkor teret kívánunk adni fiatal klinikusoknak, kutatóknak és rezidenseknek is a bemutatkozásra.

A fiatal orvosok számára poszter-szekciót szervezünk. Mindezek alapján tisztelettel meghívom Önt, vegyen részt a Semmelweis Symposiumon.

Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Urológiai Klinika Uroonkológiai Centrum
igazgató: dr. Romics Imre
egyetemi tanár

1082 Budapest Üllői út 78/b. Tel.: 210-0796, Fax: 210-0305
romimre@urol.sote.hu
Európai Urológus Intézet képzőhelye
European Board of Urology certified department

Fotógaléria

További információk

Bemutatkozás | Előadók | Témák / Absztraktok | Előadások és Poszterek

Péter NYIRÁDY, MD, PhD, FEBU

He graduated in 1995 as Doctor of Medicine in Albert Szent-Györgyi University of Medicine, Szeged, Hungary. He started
his carrier in the Department of Paediatric Urology at Heim Pál Children’s Hospital and work there until 2000. During this time he spent 3 months as a travelling fellow of the ESPU in Royal Manchester Children’s Hospital and St. James’s Hospital
Leeds, UK. Between 2000 and 2001 he spent one year at the University College London, London, U.K. as a research fellow
with a EUSP scholarship of the EAU (European Association of Urology). He was doing basic research on foetal sheep experiments,
looking on the electromechanical properties of the detrusor smooth muscle of the urinary tract. Since April 2001 he has been working on the Department of Urology at Semmelweis University.

In December 2001 he became a specialist urologist. He defended his theses of Ph.D. in 2003. By passing part I and part II exams of the European Urological Exam in 2006 became Fellow of the European Board of Urology (FEBU). He was appointed to become adjunct associate professor in 2006 on the Semmelweis University. Since 2006 he has been leading one of the departments of the Clinic. He habilitated on the Semmelweis University in 2009 and on the same year he was appointed to become an associate professor. He has won several travel scholarships as in 2005 the EAU-AUA Academic Exchange Programme and visited 6 leading academic urological departments of the USA.

EUSP Short Term Visits on the departments of urology on the Vienna University in 2006 and Royal Hallamshire Hospital,
Sheffield in 2008. He was granted as best of paper, presentation or poster on the XIIIth Congress of the European Society of Pediatric Urologist (ESPU), April 11–13, 2002, Budapest, Hungary; Magy. Urol. 14(1), 21–30, 2002, XVIIIth EAU Congress Madrid, Spain, 12–15. March 2003; 3rd Central European Meeting, 2003, Crackow, Poland; EAU 6th Central European Meeting 15–16 Sept. 2006. Prague, Check Republic;
Karl Storz first price EAU 8th Central European Meeting 24–25 Oct. 2008. Warsaw, Poland; 3rd Price on the European Urology Forum 2009 Challenge the experts 7–11 Febr. 2009 Davos, Switzerland.

Semmelweis Egyetem © 2009 Minden jog fenntartva