19-21 XI. 2009 BUDAPEST
logo


A Semmelweis Symposium egy háromnapos konferencia, amely a Semmelweis Egyetem legmagasabb szintű tudományos fóruma.

Hosszú múltra tekint vissza és az Egyetem összes klinikája versenyez a megrendezés jogáért. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a tudományos ülést pályázat útján ebben az évben november 19 és 21 között Klinikánk rendezheti meg.

A rendezvény címe: Új trendek, újdonságok és eljárások az urológiában.

A rendezvényre számos kiváló hazai és 15-20 nemzetközileg elismert külföldi előadót hívunk meg Európából, Észak- és Dél-Amerikából különböző tudományterületekről. Nemcsak urológusokat, hanem patológusokat, molekuláris biológusokat, genetikusokat, epidemiológusokat, radiológusokat, uro-onkológusokat egyaránt. Szeretnénk az urológia tárgykörében az összes témát feldolgozni.

A meghívott előadók nagyrészt professzorok és szakterületükön jól ismertek. Ugyanakkor teret kívánunk adni fiatal klinikusoknak, kutatóknak és rezidenseknek is a bemutatkozásra.

A fiatal orvosok számára poszter-szekciót szervezünk. Mindezek alapján tisztelettel meghívom Önt, vegyen részt a Semmelweis Symposiumon.

Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Urológiai Klinika Uroonkológiai Centrum
igazgató: dr. Romics Imre
egyetemi tanár

1082 Budapest Üllői út 78/b. Tel.: 210-0796, Fax: 210-0305
romimre@urol.sote.hu
Európai Urológus Intézet képzőhelye
European Board of Urology certified department

Fotógaléria

További információk

Bemutatkozás | Előadók | Témák / Absztraktok | Előadások és Poszterek

Ali Erol, MD

Education

1977–1983 University of Istanbul, Cerrahpasa School of
Medicine

1985–1989 Resident in Urology, Advanced Specialization
Hospital of Turkey, Ankara

Professional Experience

2003– Consultant urologist, Hattat Uro-Andrology
Hospital, Istanbul

2008– Professor of Urology, Medical Park Hospital, Göztepe

2001–2008 Professor of Urology, Chairman, Department of
Urology, Abant Izzetaysal University, Düzce
School of Medicine, Düzce

1998–2001 Associate Professor of Urology, Chairman,
Department of Urology, Abant Izzet Baysal
University, Düzce School of Medicine, Düzce

1995–1998 Associate Professor of Urology, Department of
Urology, Haydarpaºa Numune Hospital, Istanbul

1994–1995 Urologist, Department of Urology, Haydarpasa
Numune Hospital, Istanbul

1991–1994 Urologist, Advanced Specialization Hospital of
Turkey, Ankara

1989–1991 Urologist(Military Service), Air Force Hospital,
Eskisehir

1984–1985 Physician, Yenimahalle, Ankara

1983–1984 Physician, Digor, Kars

Research Experience

1999 Research Scholar, Department of Pediatric
Urology, University of California, San Francisco
School of Medicine

1996–1997 Research Scholar, Department of Pediatric
Urology, University of California, San Francisco
School of Medicine,

Membership

Turkish Urological Association
Turkish Association of Andrology, Urogynecology
Turkish Endourological Association

1998–2006 American Urological Association, Corresponding
Member

2006 American Urological Association, International
Member,

Fields of Interest

Urooncology, Pediiatric Urology, Urogynecology, Andrology

Publications in Turkish: 46
Publications in English: 23
Presentetions in Turkish: 56
Presentations in English: 17

Semmelweis Egyetem © 2009 Minden jog fenntartva