Versenykiírás

A verseny célja, hogy a csapatok a négy nap leforgása alatt minél több csapattal mérkőzzenek az adott sportágakban és ezáltal minél több pontot szerezzenek csapatuknak.  A játékok egy időben zajlanak tehát egyszerre 8 csapat is mérkőzhet egymás ellen. Emi azt jelenti, hogy egy nap egy csapat akár két másik csapattal is megmérkőzhet mind a négy sportágban.

A verseny időpontja: 2022.január 18-21. 15.00-18.30 óra között.

A verseny helyszíne: Testnevelési és Sportközpont (1107 Zágrábi utca 14.)

Részvételi jogosultságot diákigazolvány bemutatásával szerezhet a hallgató. A csapatok nevezését legkésőbb 2022.január 12 éjfélig az oldal alján található jelentkezési lap kitöltésével tudjuk elfogadni. Csapatonként maximum 6 fő nevezhető. Azoknak a csapatoknak, akik az összes meccsüket lejátszák két  testnevelés alkalmat írunk jóvá a tavaszi szemeszterben. Ezen kívül az első három helyezett érem és oklevéldíjazásban részesül, ill. további tárgynyeremények kerülnek kiosztásra.

 

                              A Semmelweis Négylabda játék és versenyszabályai

  1. Általános jellemzők

A négylabda csapatjátékot, 2 csapat 3-3 játékosa játssza. (Csapatonként maximum 6 fő nevezhető.) A csapatok, kosárlabdában, röplabdában, asztaliteniszben és tollaslabdában mérik össze tudásukat. Minden egyes sportágban a csapatok döntik el melyik három ember vesz részt az adott sportágban. Röplabdában és kosárlabdában 3 játékos van egyszerre pályán, míg az asztalitenisz és a tollaslabdában 3 egyéni mérkőzésre kerül sor. Cserélni egy mérkőzés során csak sérülés esetén lehet. Mérkőzésnek a két csapat egymás ellen játszott játékát nevezzük a négy sportágban. Minden egyes sportág külön-külön pontozandó.

 

2. Csapatokra vonatkozó szabályok a helyszínen

Fordulók:

    • A csapatképviselő bejelentkezik az adott játéknál egy másik csapattal és a regisztráció után egyből kezdhetik a játékot.
    • A csapatok/ellenfelek egymás közt vezetik a mérkőzéseket, ellenvélemény esetén a játék segítők ill. szervezőbizottság dönt.

 

2.  Sportokra vonatkozó szabályok (eltérések a hivatalos szabályzattól)

Kosárlabda: 20 perc vagy 25 pont

    • A Streetball szabályainak megfelelően játsszák.
    • A Streetball 3-3 elleni játék, de minden csapat 4 tagú. Minden csapat legalább 3 játékossal kezdheti el a mérkőzést, és legalább 2-nek a mérkőzés végén is pályán kell lennie.
    •  Akkor lehet cserélni, amikor a csapat a labdát birtokolja. A torna alatt csapattag nem cserélhető ki olyanra, aki nincs nevezve.
    •  A kezdés jogát sorsolással (pénzfeldobás) a játékvezető dönti el. Minden kosár után a másik csapat birtokolhatja a labdát.
    •  Érvényes kosár után a játék a 2-pontos vonalon kívülről indul. A labdát a játékba hozása előtt az ellenféllel kezeltetni kell.
    • Az érvényes kosárhoz a támadó csapat legalább két tagjának érintenie kell a labdát. 3 másodperces szabály nincs.
    •  Feldobás nincs, ezekben a helyzetekben a védekező csapatot illeti a labda.
    •  Zsákolni tilos – kizárás jár érte! A palánktartó állvány és a védőszivacs nem tartozéka a pályának.
    • Mérkőzésenként minden csapat egyszer kérhet időt. Az időkérés 30 másodpercig tart.
    •  Minden kosár és büntető 1 pontot, a köríven kívülről dobott kosár 2 pontot ér
    •  A mérkőzés 25 pontig vagy 20 percig tart, az időt folyamatosan futó órával mérik. A megadott büntetőt a játékidő letelte után is el lehet végezni. A mérkőzések során nincs döntetlen. Ha a 20 percnyi játékidő leteltekor döntetlen az állás, úgy a játék kezdéssel folytatódik (a kezdés jogát a pályafelügyelő sorsolással dönti el) az első újabb kosár megszerzéséig („hirtelen halál”).
    •  A szabálytalanságot a játékosok egymás közt bírálják. Ha a faultolt játékos érvényes kosarat ér el, úgy nem jár a szabálytalanságért újabb büntetődobás. Dobás közbeni faultért, ha nem születik belőle pont, mindig büntető jár, attól függően 1 vagy 2, hogy hány pontot ért volna a dobás.
    • Az ötödik csapatszemélyit követően minden faultért büntetődobás jár. A büntető elvégzése után a labda mindig az ellenfelet illeti meg, attól függetlenül, hogy a büntetődobás eredményes volt-e, vagy sem.
    • Az első szándékos szabálytalanság után 1 büntetődobás jár, a második után a vétkes játékost ki kell zárni a mérkőzésből.

Röplabda: 20 perc vagy 25 pont

    • Nincs állásrend, csak a szervánál kell cserélni. A mérkőzés egy játszmából áll
    • Amennyiben az egyik csapat saját támadóterületéről az ellenfél azonos területére ejti a labdát, az ellenfél kap pontot (ejtésnek számít minden, ami felülről történik, és nem csattan, vagy nem ökölbe szorított kézzel követik el, a leütést kivéve)
    • ha valamelyik játékos megérinti a hálót az ellenfél csapata pontot szerez és övék a következő szerva
    • a szervát nem lehet sáncolni, vagy kosárérintéssel azonnal visszatenni, az ellenfél térfelére.

Tollaslabda: 20 perc vagy 21 pont

    • Három csapattagnak 1-1 egyéni játszmát kell lejátszani
    • Minden labdamenet pontot ér
    • A játékosok felállási sorrendjét (elvileg az 1-es a legerősebb) a mérkőzés előtt a szervezőnek kell bediktálni, ezután változtatási lehetőség nincsen.
    • Szerválni minden esetben átlósan, az egyéni pontértéknek megfelelő oldalról kell azaz ha a játékos pontjai 0,2,4,6,stb. akkor a jobb oldalról szervál ha a pontjai páratlanok akkor bal oldalról.
    • A szervát az ellenfél erre kijelölt területére kell ütni ellenkező esetben kint van a labda és az ellenfél jut előnyhöz.

Asztalitenisz: 20perc vagy 2 nyert szett 11 pontig

    • Három csapattagnak 1-1 egyéni játszmát kell lejátszani
    • Minden labdamenet pontot ér
    • A játékosok felállási sorrendjét (elvileg az 1-es a legerősebb) a mérkőzés előtt a szervezőnek kell bediktálni, ezután változtatási lehetőség nincsen.
    • Ha a labda feldobása után nem ér bele az adogató és az asztalt sem ér az egy hiba és meg lehet ismételni a szervát, másodjára ugyan ez már pontvesztéssel jár. Ha a feldobást követően a labda, ütőt vagy asztalt ér az azonnali pontvesztéssel jár.
    •  Minden második szerva után az ellenfél adogatása következik, 10 pont után felváltva történik az adogatás.

 

  1.  Az négylabda pontozása

Minden egyes sport győztese 100 meccs pontot kap. A vesztes elért pontjainak arányában 0 és 99 meccs pont között kaphat a következő szabály szerint: a vesztes pontjait el kell osztani a győztes pontjaival (két tizedes pontosság kell), majd a kapott értéket meg kell szorozni 100-al. Az így kapott érték lesz a keresett pontszám. Vagyis ha egy kosár meccs eredménye 21 – 14 , a győztes 100, a vesztes 66 meccspontot kap, mert 14/21 = 0.66; 0.66*100 = 66. Asztaliteniszben és tollaslabdában összeadjuk az egyéni eredményeket és aztán következik a fenti számítás. Például tollasban 25 – 15, 5 – 25, 10-15-ös meccs után a másodiknak írt csapat nyeri a sportot 55 – 40 arányban, tehát ez a csapat 100 meccspontot, míg a másik 72 – öt (40/55 = 0.72; 0.72*100 = 72) kap. Döntetlen esetén mindkét csapat 50 – 50 pontot kap

Végeredmény: a meccs pontok összege.

 

Jó játékot kíván a Testnevelési és Sportközpont!