Forradalmasíthatja a szív- és érgyógyászatot, valamint az onkológiai diagnosztikát az az új CT-készülék, melyet a világon az elsők között üzemeltek be a Semmelweis Egyetemen. Az Orvosi Képalkotó Klinikán elérhető új, fotonszámláló detektorral rendelkező berendezés olyan részletgazdag képet mutat, ami lehetővé teszi, hogy a daganatos elváltozásokat, valamint a szív koszorúerein megjelenő lerakódásokat, az ún. plakkokat, már egy korai szakaszban felismerjék, miközben a fotonszámláló technológiának köszönhetően csaknem felére csökken a sugárdózis. Az új, Siemens Healthineers által fejlesztett gépet ünnepélyes keretek között adták át a klinikán tartott bejárás keretében, amelyen többek mellett részt vett dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint dr. Merkely Béla rektor.

A Siemens Healthineers Naeotom Alpha CT készüléke egyedülálló, fotonszámláló technológiájának köszönhetően a hagyományos CT-kkel szemben sokkal részletesebb térbeli felbontást tesz lehetővé, így akár a néhány milliméteres kóros elváltozások – a daganatoktól a meszes erekig, szűkületekig – is azonosíthatók a segítségével. A fotonszámláló detektorral felszerelt CT-berendezés valódi műszaki áttörést jelent – mondja dr. Maurovich Horvat Pál. Az Orvosi Képalkotó Klinika igazgatója kiemelte, hogy a Naeotom Alpha a szürkeárnyalatos képeken túlmenően színes CT-felvételek készítésére is alkalmas a szöveti tulajdonságok alapján, így még pontosabb diagnózist tesz lehetővé az onkológia és a kardiológia mellett a tüdő, a koponya és az ízületek képalkotásában is. Az onkológiai diagnosztika terén nagy jelentőségű, hogy az új CT a 0,2 mm-es térbeli felbontás mellett alkalmas az elváltozások összetételének számszerű meghatározására, így a jó- és rosszindulatú daganatok nagyobb biztonsággal különíthetők el egymástól – tájékoztatott az Orvosi Képalkotó Klinikán tartott bejárást vezető dr. Maurovich Horvat Pál, hangsúlyozva, hogy világviszonylatban is ez a legmodernebb CT, amely jelenleg elérhető.

„Kiemelten fontos, hogy ezek a leginnovatívabb eszközök az egyetemekre jussanak el, hiszen az orvosképző intézményeknek hármas funkciója van: a gyógyítás mellett kutatnak és oktatnak is – hangsúlyozta dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a bejárás és ünnepélyes átadás kapcsán. „Azt gondolom, helyénvaló, hogy egy ilyen berendezés Közép-Európában először a Semmelweis Egyetemre kerül, és a közvetlen gyógyítási tevékenység mellett lehetővé teszi a meglévő eszközpark fejlesztését, továbbá tudományos közlemények publikálását” – fogalmazott.

Galéria

4kép

„Ez igazi innováció, egy olyan diagnosztikai eszköz, amely az eddigieknél gyorsabban és kevesebb sugárzással tud sokkal pontosabb képet adni” – hangsúlyozta dr. Merkely Béla rektor. Kitért arra, hogy saját szakmáján belül, a szívgyógyászatban a hagyományos CT készülékekkel nehezen lehet megítélni a koszorúér-szűkület mértékét meszes lerakódás mellett. A fotonszámláló technológiának köszönhetően azonban a meszes plakk és a beültetett sztent „mögé is be lehet látni”, éppen ezért az új CT a szív- és érrendszeri betegségek azonosításában kiemelt szerepet tölthet be – hangsúlyozta dr. Merkely Béla. Hozzátette: ilyen készülékeket kell az orvosok kezébe adni annak érdekében, hogy világhírű eredményeket tudjanak elérni.

Az új berendezést a gyógyítás és a kutatás mellett a graduális és posztgraduális képzésben egyaránt használni fogják. Eredményeink – az ezek alapján születő publikációk nyomán – nemzetközi szinten is hivatkozási alappá válnak majd azzal kapcsolatban, hogy milyen új diagnosztikus lehetőségeket ad egy fotonszámláló detektorral rendelkező CT– mutatott rá a rektor.

Oroszné Vincze Rita, a Siemens Healthcare Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a Siemens Healthineers-nél több mint 15 év kutató, fejlesztő munkája ért most célba. A fejlesztés során a szakemberek szem előtt tartották, hogy a berendezés a kardiológiai, az onkológiai és a pulmonológiai területek speciális képalkotási elvárásainak is megfeleljen. Kiemelte, hogy a Semmelweis Egyetem és a vállalat között két éve indult el egy szoros kutatás-fejlesztési együttműködés. Az új berendezés által további lehetőségek nyílnak meg az egyetem és a Siemens Healthineers közötti együttműködésre. Az ügyvezető igazgató a CT képalkotási sebességével kapcsolatosan megjegyezte, hogy egy szívdobbanás ideje alatt a teljes szív leképezhető. Nagyon örülünk annak, hogy a világon az első húsz gépből az egyik ide kerülhetett Magyarországra, azon belül is a Semmelweis Egyetemre – tette hozzá.

A világújdonságnak számító Photon Counting CT-t 2021 november végén Chicagóban, az Észak-Amerikai Radiológiai Társaság konferenciáján mutatták be először. A Semmelweis Egyetemre még a tavalyi évben, a világpremierrel közel egy időben érkezett meg az egyetemi forrásból beszerzett, mintegy egymilliárd forint értékű készülék.

Dávid Orsolya, Dobozi Pálma, Fekete-Obreczány Éva

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.