Nagyszabású nemzetközi gyógyszerkutatási konferenciát rendeztek Budapesten International Conference on Advances in Pharmaceutical Drug Development, Quality Control and Regulatory Sciences (DDRS 2021) címmel, több mint 200 fő részvételével. Az esemény főszervezője a Semmelweis Egyetem Gyógyszerészeti Intézete volt, a rendezvényre az egyetem 250-es jubileumi évének keretében került sor, a pandémia miatt egy év halasztással. A konferencián nyitóbeszédet tartott Áder János köztársasági elnök, aki az esemény keretében aláírta és lebélyegezte azt a különleges emléklapot is, amit a Magyar Posta bocsátott ki az egyetem jubileuma alkalmából.

Üdvözlő beszédében dr. Merkely Béla rektor rámutatott, hogy a Semmelweis Egyetem hármas küldetésének fontos részét képezi a kutatás, fejlesztés és innováció, egyik fő kutatási célja pedig a korai diagnosztika és terápia, amely szorosan kapcsolódik a konferencia témaköréhez. „Meggyőződésem, hogy ez a nemzetközi esemény, amelyre a Semmelweis 250 jubileumi rendezvénysorozat keretében kerül sor 45 ország képviselőinek részvételével, összehozza a különböző szervezetek nagyszerű elméit, a gyógyszeripari kutatástól és fejlesztéstől a gyártásig és a forgalmazás engedélyezéséig, bemutatva a legújabb tudományos eredményeket és innovációkat” – fogalmazott. Rámutatott, hogy a globális gyógyszerkutatásnak alkalmazkodnia kell a jelenlegi új kihívásokhoz, hogy innovatív gyógyszerekkel tudják ellátni a világ lakosságát, és bátorságra lesz szükség ahhoz, hogy előre lássa a gyógyszeripar az előttünk álló kihívásokat is és alkalmazkodjon azokhoz. A konferencián mód nyílik a legújabb kutatási eredmények és innovációk bemutatására és fórumot kínál a nemzetközi tudás átadására és a kapcsolatépítésre is – hangsúlyozta dr. Merkely Béla.

Magyarországnak komoly hagyománya és az értékes örökségéhez méltó jelene van a gyógyszerfejlesztés és a gyógyszergyártás területén – hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök, az esemény fővédnöke köszöntő beszédében, hozzátéve, hogy a magyar gyógyszeripar mind a mai napig a legerősebbek közé tartozik egész Európában. Felidézte a magyar gyógyszeripar sikereit, megemlítve Kabay János morfiumgyártás területén elért áttörését, Szent-Györgyi Albert tevékenységét, illetve a Richter Gedeon által fejlesztett gyógyszereket.

Büszkék vagyunk a magyar gyógyszerkutatás eredményeire, generikus hatóanyag-fejlesztéseire, legújabb biotechnológiai készítményeire

– hangsúlyozta Áder János. Rámutatott, hogy a COVID-19 járvány hatására a gyógyszerészet tevékenysége is egyre megismerhetőbb lett a „kívülállók” számára, ezért fontos az elért eredményekről a szélesebb nyilvánosság előtt is közérthetően szólni. „Hiszem, hogy ezen a konferencián, a 250 éves Semmelweis Egyetem vendégeiként a szakma valamennyi fontos és időszerű tématerületén eredményes beszélgetésekre kerítenek sort, a személyre szabott terápiáktól a nanotechnológián át a gyógyszerhordozókon keresztül a bioszimiláris készítményekig” – fogalmazott Áder János.

Európa idei legjelentősebb gyógyszerkutatási konferenciáján több mint 200 szakember vesz részt öt kontinens 45 országából, akik egyebek mellett a gyógyszerfejlesztés, a minőség-ellenőrzés és a szabályozási kihívások kérdéseivel foglalkoznak – mondta a nyitóeseményen dr. Klebovich Imre, a DDRS 2021 Gyógyszerkutatási Konferencia társelnöke, a Gyógyszerészeti Intézet korábbi igazgatója, professor emeritus. Kifejezte örömét, hogy személyesen találkozhatnak a szakmabeliek, miután a pandémia miatt az eseményt kétszer is halasztani kényszerültek, de a konferencia így is hibrid lett, mivel 8 előadás és 10 poszter online kerül megtartásra. „Jelen rendezvény felvonultatja a világszerte elismert hatóságok jeles képviselőit, akik a biológiai és nembiológiai komplex vegyületek, gyógyszer- és orvostechnikaieszköz-kombinációk szabályozási kérdéseiről, a bio- és nanotechnológiai kutatások, a vakcinák új irányairól nyújtanak áttekintést” – fogalmazott dr. Klebovich Imre.

A szimpózium másik társelnöke, dr. Vinod P. Shah, a Semmelweis Egyetem díszdoktora, röviden összefoglalta a gyógyszerészet területén a Semmelweis Egyetem szervezésében korábban megrendezett nemzetközi eseményeket. Rámutatott, hogy a bioekvivalencia terén 2001 és 2014 között összesen öt workshopot tartottak Budapesten, amelyet 2014 és 2018 között három rendezvény követett a komplex gyógyszerek tudományos és szabályozási fejlődésének témakörében. Ezek folytatásaként szervezték meg a mostani konferenciát – emelte ki.

Dr. Stefan Mühlebach, a szimpózium harmadik társelnöke, aki szintén az egyetem díszdoktora, üdvözölte, hogy személyes részvétellel kerülhet sor az eseményre, amely több résztvevőnek az első élő konferenciája több mint 2 év óta. „Örülök, hogy a rendezvénnyel egyben a Semmelweis Egyetem fennállásának 250. évét is ünnepelhetjük, hiszen az intézmény Európa egyik vezető egyeteme, amelynek története során számos tudóst és fiatalt képeztek ki – emelte ki dr. Stefan Mühlebach.

Dr. Jakab Zsuzsanna, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgató-helyettese online köszöntőjében a szervezet “hármas milliárd célok” elnevezésű projektjét emelt ki, mely 2023-ig egymilliárddal több embert részesítene egyetemes egészségügyi ellátásban, több védelmet nyújtana az egészségügyi vészhelyzetekkel szemben, illetve jobb egészséget tenne számukra elérhetővé. E célok, valamint a jelenlegi szabályrendszerek kapcsán kifejtette: a WHO szabályozási stratégiájának fő törekvése az, hogy hatékony rendszerek kiépítését segítse elő, amelyek támogatják a nemzeti szabályozó hatóságokat a kitűzött eredmények elérésében. Dr. Jakab Zsuzsanna arra biztatta az egészségügyben dolgozókat, munkálkodjanak közösen egy erős szabályozástudományért, mely mindenki számára jobb hozzáférést biztosít a minőségi ellátáshoz.

Dr. Dominique Jordan, a Nemzetközi Gyógyszerészeti Szövetség (FIP) elnöke az oktatás fontosságát hangsúlyozta bevezetőjében. A COVID-19 járvány jól mutatja, mennyire nélkülözhetetlen a tudomány és a kutatás életünkben. Szerencsére a gyógyszerészet fejlődése garantálja, hogy a szakemberek megfelelő oktatásban részesülnek annak érdekében, hogy biztonságos, hatékony illetve megfizethető gyógyszereket, egészségügyi technológiát, valamint gyógyszerészeti ellátást biztosítsanak a betegeknek. Mindez azonban csak úgy realizálható, ha a tudomány, az oktatás és az ellátói oldal együttműködik – hangsúlyozta.

Az Amerikai Gyógyszerésztudományi Társaság (AAPS) volt elnöke, dr. Joseph W. Polli a szervezet törekvéseit ismertette röviden köszöntőjében. Az AAPS tudományos közösségek kialakításával járul hozzá a gyógyszertudomány fejlődéséhez, interaktív programok, konferenciák, workshopok és különböző e-learning modulok segítségével. A társaság volt elnöke összesen több mint 42 tudományos közösséget említett, kiemelve azt a teljesen nyitott fórumot, amelynek több mint 70 ezer tagja van.

Dr. Dieter Steinhilber, az Európai Gyógyszerésztudományi Társaságok Szövetségének (EUFEPS) elnöke elismeréssel szólt a magyar gyógyszerészek és tudósok elmúlt évtizedekben végzett munkájáról, amely nagyban hozzájárult az EUFEPS tevékenységéhez. A szövetség elnöke a jobb és biztonságosabb gyógyszerek gyorsabb előállítását nevezte egyik fő célkitűzésüknek, majd emlékeztetett arra: a világjárvány egyszer s mindenkorra bebizonyította, milyen fontosak a gyógyszerfejlesztések egészségünk megőrzése szempontjából.

A köszöntők után Áder János, dr. Merkely Béla, dr. Klebovich Imre és Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója aláírták és lebélyegezték azt a különleges, angol-magyar nyelvű számozott emléklapot, amelyet a Magyar Posta a tavalyi évben, a Semmelweis Egyetem 250 éves jubileumára bocsátott ki. Az emléklap egy-egy példányát az aláírók, valamint a konferencia résztvevői is megkapták.

Deme Tamás, Kiss Viktória
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.