“The Art and Science of Venous Surgery” címmel tartotta meg tudományos előadását a Semmelweis Egyetemen dr. Gloviczki Péter, nemzetközi hírű érsebész, aki szeptember 1-jén az ünnepélyes tanévnyitó keretében vehette át az intézmény legnagyobb presztízsű díját, a Semmelweis Budapest Awardot dr. Merkely Béla rektortól. A Semmelweis Szalonban az évnyitó másnapján tartott eseményen bemutatták a díjazott életútjáról szóló könyvet is. Cikkünből elérhető a teljes eseményről szóló videófelvétel is. 

Dr. Gloviczki Péter a legnagyobb karriert befutott magyar származású sebész, nemzetközi hírű szakember, aki tanulmányait a Semmelweis Egyetemen végezte, majd a Városmajori Klinikán – a nagy elődök mellett – sajátította el a sebészet és az érsebészet alapjait – mondta a díjazottat méltató beszédében dr. Merkely Béla. A rektor kiemelte: dr. Gloviczki Pétert egész pályája során az a hitvallás vezette, hogy az orvoslás egy teljes életre szóló hivatás, amely során időt és fáradtságot nem kímélve egyetlen cél lebeghet szemünk előtt: a betegek segítése, és az, hogy mindent megtegyünk a gyógyulásuk érdekében. „Dr. Gloviczki Péter nyugdíjba vonulása évében, 2016 márciusában operálta 10 ezredik betegét a gyógyítás fellegvárában, a rochesteri Mayo Klinikán. Minden egyes páciense biztos lehetett abban, hogy nemcsak a legkorszerűbb, legmagasabb szintű kezelésre, de emberileg is a maximumra számíthat tőle. Gloviczki professzor ugyanis amellett, hogy az érsebészet első számú nagymestere és szakterülete legkiválóbbja, empatikus orvos is” – fogalmazott dr. Merkely Béla.

A díjazott életútját ismertetve a rektor felidézte: 1981-ben ösztöndíjasként került a Mayo Klinikára, ahol gyorsan haladt előre pályája. 2000-től 2010-ig a Mayo Klinika Érsebészeti Osztályának vezető professzoraként és a Gonda Vaszkuláris Centrum igazgatójaként nem csak az amerikai, hanem a nemzetközi érsebészet egyik legkiemelkedőbb egyéniségévé vált. Az érsebészet számos területének – főleg az aorta, a carotis artéria, a poplitea aneurysma, a vénás és nyirok betegségeknek, valamint az ér fejlődési rendellenességeinek – nemzetközileg elismert szakértője. Nyugdíjba vonulásával az orvostudománynak  nem mondott búcsút, a világ vezető érsebészeti folyóiratának, a Journal of Vascular Surgery-nek a főszerkesztője.

Dr. Gloviczki Péternek folyamatos a kapcsolata Magyarországgal, a magyar érsebészekkel és az alma materrel, vagyis a Semmelweis Egyetemmel, amelynek díszdoktora. A magyar szakorvosképzés és továbbképzés fejlesztésében is elévülhetetlen érdemeket szerzett. „Dr. Gloviczki Péter számomra az elhivatottság, a tisztesség, a fáradhatatlan munka, a gyógyítás iránti elkötelezettség és az emberség megtestesítője, aki a hírnév és a rang ellenére megőrizte szerénységét, és mindig hangsúlyozza a csapatmunka fontosságát. Példaképként tekintünk rá, és ezek az értékek vezérelnek bennünket is immár több mint 250 éves egyetemünkön. Személye a Semmelweis Egyetem jelképe is lehet!” – mutatott rá a rektor, hangsúlyozva, hogy a mostani díj méltó elismerése annak a páratlan pályafutásnak, mely fénylő csillagként mutat utat valamennyi Semmelweis Polgár számára.

A 2009-ben alapított Semmelweis Budapest Award a Semmelweis Egyetem legnagyobb presztízsű, nemzetközi tudományos elismerése. A díjat olyan, világszerte is elismert eredményeket felmutató, az élvonalból is kiemelkedő, valamint az orvosbiológiai kutatás terén is aktív tudós kaphatja, akinek teljesítménye méltó az egyetem névadójának szellemiségéhez és tekintélyes mértékben járul hozzá az élő természettudományos megismerés új útjainak felfedezéséhez, az emberiség javához – ismertette dr. Ferdinandy Péter stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes, a rendezvény házigazdája.

Dr. Gloviczki Péter – aki a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány kuratóriumának tagja is – a díj 2020. évi kitüntetettje, ám a járványhelyzet miatt a szeptember 1-ji tanévnyitón vehette át az elismerést dr. Merkely Béla rektortól. A díjhoz kapcsolódó tudományos előadását az évnyitó másnapján tartotta meg a Semmelweis Szalonban “The Art and Science of Venous Surgery” címmel.

Dr. Gloviczki Péter 2021. szeptember 1-jén, a MÜPA-ban tartott tanévnyitó ünnepségen vette át a Semmelweis Budapest Awardot dr. Merkely Béla rektortól

Dr. Gloviczki Péter előadása kezdetén elmondta, büszke arra, hogy közel 50 éve a Semmelweis Egyetemen szerzett orvosi diplomát, és kifejezte háláját az egyetemi tanárainak – külön kiemelve dr. Kádár Anna és dr. Soltész Lajos professzorokat –, valamint a Városmajori Klinikán dolgozó kollégáknak, akik az érsebészetet egy életre megszerettették vele. Beszámolt a 150 éves Mayo Klinika történetéről és működéséről, ahol mintegy 40 évet töltött el. A klinika nemcsak az USA, hanem a világ vezető egészségügyi intézménye is, amely mottója, hogy egyetlen szempont számít: a beteg érdeke. Beszélt szakterületéről, az érsebészetről, melybe nemcsak az artériák, hanem a vénák és nyirokutak problémái is beletartoznak. Elmondta, hogy bár mindhárom területen kezelt betegeket, egyik fő feladata a Mayo Klinikán a vénasebészet továbbfejlesztése volt. „Örömmel fogadtam el ezt a megbízást, mivel a vénák mindig is közel álltak a szívemhez” – jegyezte meg. Elmondta, hogy az akut és krónikus vénás betegségek nagyon elterjedtek világszerte, magas morbiditással és halálozással járnak, nagy terhet róva ezzel a társadalomra. A mélyvénás trombózis és a tüdőembólia például a COVID-19 betegség potenciálisan halálos szövődményeiként is előfordulnak – mutatott rá.

Előadása következő részében a vénasebészet részleteiről beszélt bővebben, külön kiemelve a terület tudományos és gyakorlati oldalát. Fontos elemnek nevezte a transzlációs kutatást, a „laboratóriumtól a betegágyig” szemléletet, és számba vette tevékenységét ezen a területen, megemlítve többek között a mélyvénás trombózist, a visszereket és a perforáló vénákat érintő kutatásait. Klinikai kutatásokat is végzett például a vénás fekélyek feltérképezésére, a kutatási eredmények kiértékelése pedig gyakorlati irányelvek megfogalmazásához vezetett, valamint több ma is használt tankönyv (pl. Handbook of Venous and Lymphatic Disorders) fűződik a professzor nevéhez.

A vénasebészet gyakorlati oldalaként a különböző eljárásokról ejtett szót, így a nyílt vénasebészetről, illetve az endoszkópos és endovaszkuláris (ereken belül végzett) vénás beavatkozásokról. Elmondta, hogy Charles Mayo, a Mayo Klinika alapítója is alkalmazott már nyílt sebészeti eljárásokat, például a visszerek kezelésére, és a klinikán a későbbi évtizedekben is továbbfejlesztették a technikákat. „Az igazi áttörést azonban az endovaszkuláris beavatkozások jelentették, melyek az utóbbi két-három évtizedben forradalmasították a sebészetet ezen a területen” – mutatott rá a professzor. Példaként említette a visszerek rádiofrekvenciás vagy lézerablációs kezelését, megjegyezve, hogy vannak azonban továbbra is olyan esetek (pl. vénás aneurizmák, obstrukciók, tumorok), amikor nyílt sebészeti eljárás indokolt. Összegzésként kiemelte, hogy a vénás beavatkozások hatékony és tartós módjai a vénás betegségek kezelésének, és javasolta, hogy minden érsebészeti központban oktassák és gyakorolják a vénasebészet tudományát és művészetét. Az elhangzott előadás pptx formátumban letölthető (méret:193 MB).

Dr. Gloviczki Péter életútjában fontos szerepe van a bűvészetnek. 14 évesen kategóriagyőztes lett a „Ki mit tud?”-on, 1973-ban pedig ezüstérmet szerzett a párizsi bűvész világbajnokságon. A sikerek ellenére gyermekkori álmáról, az orvoslásról nem mondott le, de a bűvészet is élete fontos része maradt. A Szalonban tartott esemény résztvevői megtekinthettek egy rövid bejátszást az 1973-as párizsi bűvészvilágbajnokságról, majd bemutatták a díjazottról készült “Varázsgömb és szike” című életrajzi kötetet.

A könyv szerzője, Kő András visszaemlékezett arra, hogy dr. Sándor József, a Semmelweis Egyetem professzora hívta fel a figyelmét évekkel ezelőtt dr. Gloviczki Péterre, akivel először egy napilap számára készített interjút, majd – köszönhetően az egyetem és dr. Merkely Béla támogatásának – megszülethetett a könyv, amely a Semmelweis Kiadó gondozásában jelent meg. A szerző bepillantást engedett abba is, hogy a kiadvány készítéséhez az első interjú Skype-on történt, majd a beszélgetések dr. Gloviczki Péter meghívására személyesen, az Egyesült Államokban folytatódtak, annak érdekében, hogy naponta találkozhasson a szerző és a könyv főszereplője. „Olyan világba tekinthettem be dr. Gloviczki Péter által, amelyet köszönök neki, és köszönöm a sorsnak, hogy részem lehetett ebben” – fogalmazott Kő András.

Dr. Gloviczki Péter a könyv ismertetésekor hangsúlyozta: nagy boldogság számára, hogy elkészülhetett a kötet, ami – mint fogalmazott – őszintén visszaadja a lelkivilágát. Kiemelte, hogy egész életében nagyon fontos volt számára a teammunka, a hozzá legközelebb álló „team” pedig a családja. Bemutatta az eseményen jelen lévő feleségét, Gloviczki Monikát, aki – mint hangsúlyozta – legjobb barátja, kollégája és írótársa is, továbbá három unokaöccsét, dr. Gloviczki Balázst, Gloviczky Tamást és Gloviczki Gábort. Dr. Gloviczki Péter szólt arról, hogy a könyv címe, a Varázsgömb és szike jól megmutatja az egész életútját, az alcíme (Az értől az óceánig) pedig egyszerre szimbólum és tény. „Utal ugyanis egy Ady vers részletére, amely számomra az emberi akaratról és elkötelezettségről szól, ami azt gondolom, jól jellemzi pályámat. De olyan tény is, amely születésemtől a jelenig mutatja életutamat, hiszen Nyíregyházán a Szabolcs utcában születtem, amelyet az Ér-patak keresztez” – mesélte.

Az eseményen levetítették a minneapolisi FOX televízió által készített rövid videót is, melyben bemutatták dr. Gloviczki Péter életútját; azt, hogy miként vált a bűvészként elért sikerei után a világ egyik vezető érsebészévé, miközben helyi közösségeknek, többek között idősotthonokban továbbra is előad bűvész produkciókat.

Deme Tamás, Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.