A jelenlegi együttműködés megerősítéséről és továbbfejlesztéséről egyeztetett online megbeszélés keretében dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem és dr. Tomáš Zima, a prágai Károly Egyetem rektora 2021. március 23-án.

A virtuális találkozóra dr. Merkely Béla rektor kezdeményezésére került sor, aki a tavalyi évben részt vett a Károly Egyetem akkreditációjában, és az értékelő panel tagjaként az öt orvosi és a gyógyszerészeti kar kiértékelésén dolgozott. A megbeszélés további apropója az volt, hogy a két intézmény eddig is számos közös projektet valósított meg együtt, többek között a CELSA  és az UNICA szervezeteken belüli tagság keretében. Ezen felül a két egyetem kapcsolatának további erősítését szolgálhatja, hogy 2021 júliusától Magyarország tölti be a Visegrádi Csoport (V4) elnökségét, amely támogathatja a régió láthatóságát, valamint lehetőséget adhat a stratégiai célok nemzetközi láthatóságának növelésére.

A megbeszélés során mindkét egyetemi vezető hangsúlyozta, hogy nyitott a két intézmény közötti együttműködés szorosabbra fűzésére, továbbfejlesztésére. Dr. Merkely Béla bemutatta az eddig megvalósított közös publikációs tevékenységet, és reményét fejezte ki, hogy a járványhelyzet javulása magával hozza a kapcsolat megerősítését, az oktatási és kutatási együttműködés fejlesztését. A két egyetem vezetőjének személyes találkozójára kiváló alkalom lehet a 2021 szeptemberére tervezett, a Medikus Zenekar szervezésében és részvételével megvalósuló koncert – emelte ki dr. Merkely Béla.

dr. Tomáš Zima

A V4 Music Tour koncertsorozat különlegessége, hogy a hazai zenészekhez az egyetem külföldi partnerintézményeinek orvostanhallgatói is csatlakoznak. A 2020 márciusában megrendezett budapesti koncert után 2021-ben Prágában, Nagyszombatban és Krakkóban folytatódik a hangversenysorozat. A prágai koncert lehetőséget ad arra, hogy a két rektor személyes egyeztetéseket folytasson további egyetemi vezetők és szakemberek bevonásával. Dr. Merkely Béla és dr. Tomáš Zima egyetértett abban, hogy a szorosabb együttműködés és a közös munka mindkét egyetem számára a nemzetközi rangsorokban való előrelépést is támogatja. A két egyetem kapcsolatának erősítésében mind Magyarország prágai nagykövetsége, mind a Cseh Köztársaság budapesti nagykövetsége kiemelt segítő szerepet vállal. A megbeszélés végén dr. Merkely Béla meghívta a cseh egyetem rektorát, valamint delegációját Budapestre.

Módos Diána, Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.