A Semmelweis Egyetem Pető András Kara és az Al-Farabi Kazah Nemzeti Egyetem közötti oktatási és kutatási együttműködés a konduktív pedagógiára és a konduktorképzésre fókuszál, és többek között lehetővé teszi a közös konferenciák szervezését, valamint az oktató- és hallgatócserét. 

2020. november 27-én került megrendezésre a Magyar–Kazah Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság (KKB) 7. virtuális plenáris ülése. Az esemény keretében dr. Merkely Béla rektor együttműködési megállapodást írt alá a Semmelweis Egyetem és a kazah Al-Farabi Kazah Nemzeti Egyetem között.

A Pénzügyminisztérium által szervezet eseményen a két ország kormányának vezető tisztviselői vettek részt, többek között a Magyar-Kazah KKB társelnökei, Varga Mihály miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter, valamint Ruslan Dalenov kazah nemzetgazdasági miniszter. A plenáris ülés keretében több megállapodás is aláírásra került, elsősorban oktatási és agrárterületeken. A két intézmény közötti oktatási és kutatási együttműködés keretet kíván adni a Pető András Kar és az Al-Farabi Kazah Nemzeti Egyetem közötti kollaborációnak, amely elsősorban a konduktív pedagógiára és a konduktorképzésre fókuszál. A dr. Merkely Béla által aláírt dokumentum többek között oktató- és hallgatócserét, közös kutatási projektek megvalósítását, valamint közös konferenciák, szimpóziumok, szemináriumok és workshopok szervezését teszi lehetővé.

2015-ben indult meg a konduktív nevelés Kazahsztán fővárosában, Almatiban a Pető András Kar közreműködésével, azóta pedig a magyar és kazah szakemberek több alkalommal egyeztettek Magyarországon és Kazahsztánban az együttműködés további lehetőségeiről. Az Al-Farabi egyetemmel A Pető András Kar vezetése, dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea dékán és Feketéné dr. Szabó Éva stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes 2019-ben kezdte meg a tárgyalásokat az Al-Farabi egyetemmel.

Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága
Fotó: Czétényi Tünde

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.