Európa hét vezető egyetemének a rektorai, elnökei és kancellárhelyettesei találkoztak Kölnben, hogy elindítsák az európai polgárok életminőségének javítását célzó közös víziójukat egy Európai Jóléti Egyetem (European University for Well-Being) alapításával – jelentették be egy közös sajtóközleményben. A legmagasabb szintű oktatás és kutatás biztosításával a szövetség segít hozzájárulni egy olyan környezet megteremtéséhez, ami lehetővé teszi az európai polgárok és globális szomszédaik számára, hogy jól képzettek, társadalmilag felelősek, egészségesek, befogadóak és sokszínűek legyenek – mindezek olyan szempontok, amelyek döntő fontosságúak a jóléthez.

A Birminghami, a Firenzei, a Kölni, a Leideni, a Linnaeus, a Nantesi és a Semmelweis Egyetem vezetői megerősítették a partnerek közös küldetését és értékeit, és felvázolták azon előnyöket, melyeket ezen sokszínű intézmények összefogása nyújt.

A European University for Well-Being (EUniWell) elnevezésű szövetség elindítása alkalmával a vezetők bejelentették egy kezdeti, közös magvető alap felállítását, mely kutatási, oktatási és szakpolitikai partnerségek ösztönzését célozza meg. Ez az alap többoldalú projekteket fog támogatni a részt vevő hét európai egyetem összesen 255 ezer diákja és 44 ezer alkalmazottja közreműködésével.

A szövetség kezdetben a jólétre fog összpontosítani, azon belül is a városban élő emberek jólétére. Hosszabb távon az együttműködés azt fogja meghatározni, hogyan képes egy modern, polgári és vállalkozói egyetem támogatni a társadalmi és egyéni jólétet globális szinten.

A jólét az Európai Unió egyik sarokköve, valamint közös európai érték. Mivel a jólét megértése és javítása holisztikus megközelítést igényel, a kollaboráció a kutatást, az oktatást és a szakpolitikai szerepvállalást is magába foglalja. Támogatni fogja a tanulást minden életkorban: nem csak az egyetemi hallgatókét, de az élethosszig tanulókét is, valamint a tanárok képzését. Elő fogja segíteni az egyenlőséget és a sokszínűséget, beleértve a többnyelvűséget és a multikulturalizmust is.

Azzal, hogy ilyen szinten és méretben összefognak, az EUniWell partneregyetemei felismerik a felelősségüket abban, hogy az európaiak új nemzedékét képezzék, lehetővé tegyék a tudományos áttöréseket, és biztosítsák az egész társadalom számára hasznos, sikeres tudástranszfert. Mint Európa következő generációja, a diákok állnak a szövetség középpontjában, és részt vesznek annak minden aspektusában, beleértve az irányítást is.

Az együttműködés indítása alkalmából az egyetemek vezetői a következő nyilatkozatot tették:

„Nagy örömmel egyesítjük hét egyetemünk erőforrásait és erősségeit. Egy olyan, ambiciózus, messzire tekintő és egyedülálló szövetséget alapítunk, ami szélesebb körben fogja támogatni hallgatóink, alkalmazottaink, városaink és régióink, valamint Európa jólétét. Ez a szövetség be fogja mutatni, hogy a sokszínűség és a határokon átívelő összefogás, a különböző, de egymást kiegészítő egyetemek kollaborációja a legjobb módja annak, hogy ezzel a kulcsfontosságú témával, az európai polgárok jólétével foglalkozzunk.”

Sir David Eastwood kancellárhelyettes és igazgató, Birminghami Egyetem, Egyesült Királyság.
Luigi Dei rektor, Firenzei Egyetem, Olaszország.
Axel Freimuth rektor, Kölni Egyetem, Németország.
Carel Stolker rektor és elnök, Leideni Egyetem, Hollandia.
Peter Aronsson kancellárhelyettes, Linnaeus Egyetem, Svédország.
Olivier Laboux elnök, Nantesi Egyetem, Franciaország.
Merkely Béla rektor, Semmelweis Egyetem, Magyarország.

Fordítás: Deme Tamás
Fotó: EUniWELL

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.